Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-450

106 £50. országos ülés 190í június 28-án, kedden. Rákosi Viktor: Összeadják a Lipótvárosban! (Derültség a szélsobaloldalon.) Sándor Pál: Külön kiadás! Polónyi Géza: Ha mosolygással kisérik is, akkor is ugy áll a dolog, hogy a külföld abban a feltevésben, hogy a magyar és az osztrák törvényhozás mindent szankczionál, a mit az ő kormányaik akarnak, belebocsátkozik egy alkudozásba. Pedig, nem szólok a magyar törvényhozásról, itt is csalódás érheti a számításukat, nem szólok a magyar törvényhozásról, a melynél talán valószínű, hogy önök keresztül tudnak valamit vinni, bár én nem hiszem, de az már csak tiszta és világos dolog, hogy Ausztriában meg fog akadályoztatni, addig, a mig a nemzeti viszály és nyelvkérdés rendezve nincs, ennek törvényerőre emelkedése. Már most & t. képviselő' urak előállanak: hát a 14. § ? És, t. képviselőház, diplomatikus kothurnusba burkolózik a t. miniszterelnök ur és szinte látom, hogy akkor is mosolygott, a mikor kérdést intéztek hozzá, hogy ő a 14. §. alapján elfogadja-e a vámszövetséget Ausztriával? Akkor ő azt mondotta, hogy: a kormány erre nézve még nem foglalt állást, majd nyilatkozom máskor. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Nézzük meg hát egy kicsit, hogy micsoda ez? Ez semmi egyéb, mint egy Körber urnak, az előkelő idegennek tett szolgálat. El akarják hitetni a csehekkel, hogy hiába obstruálnak, mert a magyar kormány és a magyar képviselőház még arra is képes, hogy a 14. §. alapján elfogadjon egy vámszövetséget. Pedig sem a magyar kormány, sem a magyar törvényhozás erre nem képes és nem lehet képes, egyszerűen azért, mert az 1867 : XII. törvényczikk szerint kétségtelen dolog, hogy vámszövetséget csak a két törvényhozás által elfogadott és beczikkelyezett szerződéssel lehet megállapítani. (Igaz! Úgy van! a szélsobaloldalon.) Ez egészen tiszta és világos. De ha azt mondanák is, hogy nem fogják megtartani a magyar törvényt, — mint a hogy nem először történnék — akkor is van egy megjegyzésem. Vájjon, t. képviselőház, találkozhatik-e magyar törvényhozás vagy kormány, a mely az osztrák 14. §. alapján való vámszövetséghez hozzájárulhasson? Azt a politikai hóbortot már elkövettük, hogy 1907-ig terjedő időre offeráltunk egy egyoldalú vámszövetséget és a vámterületi jogi közösség alapján ma is állunk. De hogy azután azt. a hóbortot kövessék el, hogy akadjon egy magyar kormány, a mely előálljon nekünk egy vámszövetségi javaslattal, a melynek a 14. §, a garancziája Ausztriában, a mi annyit jelent, hogy ha az osztrák kormánynak tetszik, ugy az a vámszövetség és az azon felépült minden kereskedelmi szerződés egy napon papírrá és semmivé válik, hogy ennek kiszolgáltassa Magyarországot valaki, ezt nem képzeltem. Pedig ugy áll a dolog, hogy a 14. §-sal való operácziónak kettős feltétele van: az egyik az, hogy hat hét alatt, ha a Reichsrath összeül, azt be kell terjeszteni; elég, ha az osztrák kormány hat hét alatt be nem terjeszti, hogy az a rendelet hatályon kivül helyezettnek tekintessék. Képzelhetó'-e olyan kormány vagy többség, a mely a vám- és kereskedelmi területen lehetővé'tenni szándékozzék azt, hogy az osztrák kormánytól függjön Magyarországnak az a sorsa, hogy melyik napon szűnjenek meg kereskedelmi szerződéseink és a vámszövetség? Pedig ugy állana a dolog a 14. §. alapján, hogy az osztrák kormánynak egyebet nem kellene tenni, mint be nem terjeszteni a javaslatot a B.eichsrathnak és akkor egyszerre megszűnt a dolog. Jön a második eset: az osztrák kormány beterjeszti a javaslatot, az osztrák Peicbsrath azonban egyszerűen el nem fogadja. Bocsánatot kérek, én nem tudom, van-e vállalkozási kedv ezen állitásom ellenkezőjének kimutatására: méltóztassék megkísérlem, de az én álláspontom az, hogy az a nyilatkozat, a mely rezervával tétetik, semmi politikai értékkel nem bir és nem bírhat, mert annak háta mögött az, hogy a magyar kormány a 14. §-sal való vámszövetséggel elő merészeljen állani egyszerűen képtelenség és lehetetlenség. De már most mondom azt, hogy egyszer már megfizettük az árát nagyon drágán annak, hogy megtették az urak azt, hogy egyoldalulag elfogadtak egy vámszövetséget, a mely Ausztriában még nem volt elfogadva. Méltóztatnak tudni, mi lett a vége? Az, hogy Széll Kálmán kénytelen volt ujabb alkudozásokba bocsátkozni és megváltoztatták azt az egyezséget, a mely már meg volt kötve; ne méltóztassék tehát zokon venni tőlem, nem akar fenyegetés lenni, csak egyéni elhatározás, hogy én Magyarország életérdekének tekintem, hogy ez a kísérlet itt még egyszer ne ismétlődjék, mert ha Magyarország annak a példáját akarja statuálni, hogy mi mindenféle egyezségeket oktrojálva elfogadunk, arra való tekintet nélkül, hogy Ausztriában elfogadják-e vagy sem, magunk szolgáltatjuk ki magunkat az osztrákoknak annak, hogy tetszésük szerint ugy nyúzzák le rólunk a bőrt, hatszorosan vagy hétszeresen, a mint nekik tetszik. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Erre vonatkozólag mondottam én azt, hogy lehet, hogy magam maradok, de ha magam maradok is, ezt a nemzetet figyelmeztetni fogom arra, hogy igenis itt megint elérkeztünk egy stádiumhoz, a hol, ha legális eszközökkel nem lehet alkotmányos és békés módon ezt a kormányrendszert megállítani, hát igenis hozzá kell nyúlni a végletekhez és meg fogjuk állítani azon a módon, a hogy azt a házszabályok szerint lehet. Hopy a bizalmatlanságra mennyi okom van, az eddigiekben talán eléggé bőven kifejtettem. A nyelvkérdésről akarok még röviden szólani. A miniszterelnök ur azzal tetszeleg magának, hogy ő Andrássy G-yulának és Deák