Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-450

u 450. országos ülés 190b június 2d-án, kedden. miniszterelnökről azt, hogy ő ezzel a politikával szolidaritást vállaljon és azt tüntetőleg helyeselje, még csak feltételezni sem merem; ha pedig feltételeznem kell, t. képviselőház, akkor olyan politikai eredmény előtt állunk, a melylyel Demcsak nekünk itt az ellenzéken, hanem önöknek is, a szabadelvű pártnak is számolnia kell. (Halljuk! Ilalljulc! a báloldalon.) T. képviselőház! Beszédem fonalán egyáltalában nem szándékozom külsőségekkel hatni és épen azért, hogy a beszéd belső értékét fokozzam, még annak is szívesen teszem ki magam, hogy beszédem fonalán talán kissé döczögősebbé válok; mégis kénytelen leszek Kovácsevics képviselő ur beszédének autentikus részével ugy foglalkozni, hogy azt a t. képviselőház elé tárjam, nebogy azon vádnak tegyem ki magam, hogy inszinuálok valamit, a mit a t. képviselő ur nem mondott, vagy nem ugy mondotta, a mint az leirva van. (Ralijuk! Halljuk! a baloldalon.) T. képviselőház! Megdöbbentő, sőt valóban ijesztő képét tárja elénk a képviselő ur azon viszonynak, a mely Horvátország és Magyarország között jelenleg fennáll. Ha a t. képviselő ur beszéde — a min nem kételkedem — a leleplezések tényében is való és ha annak a politikai tendencziája — mint a hogy én azt sejtem — a most uralmon lévő horvát nemzeti párt politikáját van hivatva képviselni, akkor, t. képviselőház, elérkezett az ideje annak, hogy a magyar politikusok pártkülönbség nélkül tegyék aggódó megfigyelésük, sőt megállapodásuk tárgyává azt, hogy nem szükséges-e a horvát politikának ide való fajulása okából esetleg törvényhozási utón is oly intézkedéseket tenni, a melyek ennek a politikának folytatását lehetetlenné, Magyarországnak államiságát pedig biztossá fogják tenni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) A t. képviselő ur azon kezdi, hogy rossz néven vesszi az ellenzéktől, hogy folyton szellőzteti ezeket a viszonyokat és azt mondja, hogy kár ezekről a dolgokról beszélni, mert különben még azt hihetnék, hogy Magyarország belkormányzati dolgai nincsenek egészen rendben. Ugyanaz a képviselő állítja fel ezt a tételt, a ki beszédének kardinális részében — a mint azzal később foglalkozni fogok — egyenesen rámutat arra a tényre, hogy Horvátországban az 1868. XXX. t.-cz. uralma alatt keletkezett egy nemzedék, a mely nemzedéknek alkotmány-, törvénytiszteletben s az állami összetartozandóság iránt való hűségében nemc?ak kételkednünk szabad, de hinnünk sem lehet, sőt azt mondja & t. képviBelő ur, hogy arról tegyen le a magyar törvényhozás, hogy a most élő nemzedéket erre az alkotmány tiszteletre és az állami összetartozandóság iránt való hűségre valaha, bármiféle eszközökkel rábírhassa. A t. képviselő ur maga állítja oda azt, hogy egész uj nemzedéknek kell Horvátország területén keletkeznie, hogy azt a politikát, a melyet a törvény ir elő s a melyet a képviselő ur hirdet, megértsék, kövessók és tiszteletben tartsák. Na tehát, ha a képviselő ur szerint ez a dolog igy van, akkor az ellenzéknek micsoda jogon mer szemrehányást tenni azért, hogy az az ellenzék, a mely nem kormányoz, hanem a létező eredményeket bírálja és ellenőrzi, teljesiti hivatalos és képviselői kötelességét akkor, a mikor ezen szerinte is desperátus és olyan politikai helyzeten, a mely az árulásnak politikája, változtatni akar, azt éber figyelemmel kiséri és megtorlást követel? (Ugy van! Ugy van! a széLsőbalóläalon.) Azért mert a képviselő urnak tetszik egy frázist odadobni, hogy azt is hihetnék, hogy nem minden van rendjén, az ellenzék azt cselekedje, hogy hallgasson, némán tűrje és nézze, miként pusztul Magyarországon és a magyar állam területén a magyar állameszme? Hiszen, ha van konzekvenczia valamiben, ugy az a konzekvenczia, hogy a képviselő urnak el kellett volna ismernie, hogy a mit a szabadelvű párt évtizedek hosszú során át, elég fájdalom, mellőzött, azt az ellenzék hü kötelességgel teljesítette s figyelmeztette a kormányt arra, hogy ilyen állapotok keletkeznek. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De, t. képviselőház, ennél a beszédnél meg kell emlékeznem arról, hogy mindenesetre furcsa jelenség, hogy a t. képviselő ur egy 1902-ben elmondott beszéddel polemizál 1904 június végén. Hiszen az obstrukcziót ilyenekbe belevonni s azt okul felhozni arra, hogy ő előbb nem felelhetett, talán nem egészen elfogadható indok. De az a tény, hogy a t. képviselő ur majdnem két évig ruminált a felett, hogy e beszédről miként nyilatkozzék, annak a beszédnek, a melylyel ő polemizált, mindenesetre fokozza az értékét és másrészt a most elmondott polemikus beszédére vonatkozólag kétségtelenül kötelezővé teszi ránk nézve azt a szabályt, hogy azt érett megfontolás után elmondott beszédnek tekintsük. Már most én nem szándékozom, bár jogom volna hozzá, a távollévő Barta Ödön helyett felvenni a polémiát a képviselő úrral. Majd elvégzi azt Barta Ödön; bizonyára nem fog két esztendeig várni arra, hogy feleljen Kovácsevics t. képviselőtársamnak. De magam is rá fogok térni a beszédnek azon részeire, a melyek nem épen a személyemre vonatkozó polemikus jelleggel birnak, hanem melyek bennünket, mindnyájunkat egyformán közelről érdekelnek. Csak annyit jegyzek még meg, hogy olyan szónoklatban, a milyent tegnap hallottunk a képviselő úrtól, az izlés rovására esik polemizálni egy hosszabb idő óta elhalt képviselőtársunkkal és annak olyasmit is imputálni, a mit az nem mondott. De, t. ház, tartozom Pichler Győző volt képviselőtársunk emlékének azzal, hogy a mit a képviselő ur Pichler Győzőre vonatkozólag elmond, azt 6 maga erősítette meg, a mikor maga czitálta a forrásokat, Paviát és nem tudom