Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-427
íjí) 427. országos ülés Í90k- májas í3-án, pénteken. Kérem a t. képviselőházat, hogy módositványomat elfogadni méltóztassék. Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve, kiván-e még valaki szólani? Sághy Gyula: T. képviselőház! Én a magam részéről Hellebronth Géza t. képviselőtársam indítványát a legmelegebben pártolom, mert az semmiféle közérdekbe nem ütközik, sőt inkább a közérdek szempontjából kívánatos, hogy akkor, a mikor jegyzők anyagi érdekéről van sző, legalább ők is képviselve legyenek abban a megállapító bizottságban, mert ez csak megnyugvást idézne elő, pedig a közérdek azt kívánja, hogy a törvény minden irányban lehető megnyugvással hajtassák végre. Ezért a magam részéről hozzájárulok ahhoz, hogy a jegyzői kar is képviseltessék e bizottságban, ugy is csak pgy harmadában volna tagja annak a bizottságnak és azért melegen pártolom a benyújtott módositványt, a mennyiben azonban Hellebronth Géza t. képviselőtársam indítványa el nem fogadtatnék, akkor másodsorban hajlandó vagyck előttem szólott másik t. képviselőtársam indítványához hozzájárulni, a melylyel legalább elvileg meg van mentve az az eszme, hogy a jegyzői kar is képviselve legyen a bizottságban, a mikor az ő érdekeinek a megállapításáról van szó. (Helyeslések a néppárton és a szélsöhaloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve, kivan még valaki szólani ? (Nem!) Ha szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. A miniszterelnök ur kíván szólani. (Halljuh! Halljuk/) Gr. Tisza István miniszterelnök: T. képviselőház ! Én nagyon méltánylom azon inteneziót, a mely t. képviselőtársaimat módosításaik benyújtására indította, de mégis arra kérem a házat, hogy azokat elfogadni ne méltóztassék. Én t. i. megvallom, épen a jegyzői kar szempontjából nem tartanám ildomosnak és helyesnek azt a felfogást, hogy quasi mint status in statu ingerencziát kívánnának maguknak oly kérdésben, a hol az ő zsebükről, anyagi érdekeikről intézkednek. Azt hiszem, hogy a közszolgálat összes alkalmazottainak azt kell érezniük, hogy először feszélyezve vannak akkor és nem ők illetékesek, hogy saját érdekeiket képviseljék és előtérbe vigyék, a mikor illetményeik szabályoztatnak és másodszor meg kell győződve lennünk arról, hogy a közélet összes faktoraiban a kellő igazságérzet; kellő erkölcsi garanczia megvan arra, hogy jogosult érdekeiket kellőleg megvédelmezzék, (Helyeslés jobbfelöl.) Nekem tehát az a felfogásom, hogy épen a jegyzői kar reputácziója szempontjából nem látszik megfelelőnek, miszerint mi a jegyzők érdekét az által akarjuk megóvni, hogy őket magukat mint szervezett testületet vigyük bele ezen dolgok elintézésébe. Énnek folytán én a szakasz változatlan elfogadását ajánlom a t. háznak. (Helyeslés jobb/elöl.) Elnök: T. képviselőház! Következik a szavazás, Két módosítás adatott be. Mind a kettő a szakasz kiegészítését czélozza. Mindenekelőtt tehát fel fogom tenni a kérdést ugy, hogy elfogadja-e a ház a 8. §-t eredeti szövegében, a mi ha meg is történnék, az nem alterálná a beadott módosítások elfogadását. Azután következnék a javaslathoz közelebb álló módosítás, t. i. Horváth Gyula képviselő ur módosítása és végül külön fogom szavazás alá bocsátani Hellebronth Géza képviselő ur módosítását. Kérdem tehát a t. házat: elfogadja-e a 8. §-t eredeti szövegében: igen, vagy nem? (Igen! Nem !) Kérem azon képviselő urakat, a kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A többség a szakaszt eredeti szövegében elfogadja. Következik Horváth Gyula képviselő ur azon módositása, hogy a szakasz első bekezdésébe pótlásként tétessék be, hogy a főispán által az egyik tag a vármegyei jegyzői kar köréből nevezendő ki. Kérdem, méltóztatnak-e ezen módositványt elfogadni: igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik a módositványt elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A többség a módosítást nem fogadta el. Következik Hellebronth Géza képviselő ur azon módositványa, hogy ezen tagokon kivül két tagot még a vármegyei jegyzői egylet saját kebeléből küldjön ki, Elfogadja a t. ház ezen módositványt: igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik ezt elfogadni kívánják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség, A ház a módositványt nem fogadta el. Következik a 9. §. Gr. Esterházy Kálmán (olvassa a 9. §-t). Rákosi Viktor jegyző: Sághy Gyula! Sághy Gyula: T. képviselőház! Már az általános vita alkalmával jeleztem, hogy ezen szakasznál a jegyzők korpótlékának érdekében módosítást fogok előterjeszteni. A 9. §. első bekezdésében a jegyzőknek ötévenkint 100 korona korpótlék van megállapítva azzal a korlátozással; hogy az csak 400 koronáig emelkedhetik. Én elismerem, hogy ott, a hol az állam megterheltetéséről van szó, nagy óvatossággal kell eljárni és épen azért is járultam hozzá a törvényjavaslat általánosságban való elfogadásához és nyugodtam bele azon minimumba, a melyet a javaslat a fizetésnél kontemplál és ha teendő módosításom valami nagy anyagi megterheltetést vonna maga után, akkor annak megtételétől el is állanék, de én azt hiszem, hogy épen azon jegyzők érdekében, a kiknek anyagi exisztencziáját biztosítani akarjuk, valami kis megterheltetést még az állampénztár is el fog viselhetni, annál is inkább, mert hiszen korpótlékot csak azok kapnak, a kik a mini-