Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-442

294 Wl. országos ülés Í90í június 18-án, szombaton. Én nem tartom helyesnek a vasúti bíráskodásban divatozó azt a szokást sem, hogy vétségek elkövetése esetén az ítéletben, a hol a büntetésből való áthelyezés vagy a rendbírság kimondatik, nincsen meg az előléptetésnek bizonyos időre való inegakasztása. Ennek azután az a következése, hogy az a vasúti alkalmazott, a kit büntetésből áthelyeztek, először fizeti az utazási és a butorszállitási költségeket, de tűri sorsát nyugodt lélekkel, mert tudja, hogy hibázott, csak három esztendő múlva, a mikor rákerülne a sor az ő előlépésére, tudja meg, hogy az előléptetésből is ki van zárva. A polgári életben a bűnvádi Ítéletet a büntetés neme és mértéke mellett mindig megmondják, hogy az elitélt mennyi időre veszti el politikai jogait; sőt ezt sokszor annyira túlságba viszik bíróságaink, s még a halálra itéltnél is kimondják, hogy politikai jogait tiz évre elveszti. Elég az hozzá, t. ház, hogy ez írásba van foglalva és a féllel közöltetik. Hát engedelmet kérek, miért ne lehetne az előléptetés ezen megvonását is abba az ítéletbe belevenni, írásba foglalni és az illető felel közölni ? Legalább megvolna ennek az az eredménye, hogy az a vasutas nem lenne kitéve három év múlva azon kellemetlen meglepetésnek, hogy az elszenvedett büntetésen felül még ezen külön büntetésben is részesül, a mi által előtte — jogosan vagy jogtalanul — kétszeresnek látszik az a büntetés, A vasúti bíráskodásról szólva, nem tudom megértem, hogy a t. kereskedelemügyi miniszter ur miért fázik olyan nagyon az önálló független bíróságtól, miért fázik annyira a nyilvánosság betartásától, miért fázik olyan nagyon a védő szabad választásának a jogától, Ugron Gábor: Mert szabadelvű! HeÜebronih Géza: Hiszen a t. kereskedelemügyi miniszter ur is szabadelvűnek vallja magát; már pedig, engedelmet kérek, ennek a szabadelvüsógnek egyik legfőbb jellemvonása mindenkor és mindenkivel szemben az abszolút igazság keresése és követelése. Az abszolút igazság feltárása és ennek alapján egy valóban igazságos, megnyugtató Ítéletnek a hozatala pedig sokkal jobban remélhető egy szabadi, független, önálló bíróságtól, a mely bíróság e világon senki által nem presszionálható ; sokkal jobban remélhető az igazság érvényesítése a nyilvánosság betartásával és a védelem szabadsága mellett, a miben a védő szabad választásának joga is benfoglaltatik. Mindenesetre gyanús és bizalmatlanságot keltő dolog, hogy a t. miniszter ur olyan mereven elzárkózik a vasutasoknak ezen igazán méltányos és igazságos követelése elől. Méltóztassék elhinni, hogy ez gyanút és bizalmatlanságot kelt és könnyen azon balhiedelemre adhat okot ós tápanyagot, hogy az igen t, kereskedelemügyi miniszter ur is ezt a szabadelvüsóget csak olyan szólásformának, frázisnak tartja, mig szivében, lelkében inkább inkvizitőrius hajlamot táplál és lelki szemei előtt a velenczei tizek tanácsa lebeg mint követendő példa, (Derültség a jobboldalon.) Méltóztassék elhinni, hogy ez nem szabadelvű felfogás; a ki ilyen elveket akar fentartani és a gyakorlatba átvinni, azt az igazi szabadelvüség fuvallata elsöpri, ha még olyan nagyeszű és hatalmú miniszter is. De nem tarthatom, t. ház, méltányosnak és igazságosnak különösen a forgalmi osztálynál a szolgálati éveknek mostani beszámítási módját. Most minden vasutasnak — kivéve a mozdonyvezetőket és vonatkísérőket — 36 esztendeig kell szolgálnia a teljes nyugdíjért. Távol áll tőlem, hogy én a központnál vagy másutt alkalmazott tisztviselők szolgálatát lekicsinyelni akarnám, de — engedelmet kérek — azoknak, a kik külszolgálatot teljesítenek, sokkal nehezebb, sokkal fárasztóbb és idegrontóbb a munkájuk, mint azoknak, a kik a központban vannak alkalmazva. Nagyon méltányosnak és igazságosnak tartanám tehát, hogy ha a forgalmi osztályban alkalmazottaknak is épen ugy, mint a vonatkísérőknek és mozdonyvezetőknek, a nyugdíjra vonatkozólag megadná a miniszter ur a másfélszeres beszámítás kedvezményét, mert ezeknek felelőssége épen olyan nagy, munkájuk épen olyan idegrontó és minden pillanatot igénybevevő. Helyesnek tartanám tehát, ha épen ugy számítanák, t. i. ha 24 évi, szolgálatban eltöltött idő nekik is 30 esztendő gyanánt számíttatnék. Még egy, bár kisebb fontosságú, de azért mégsem csekély körülményre akarom felhívni az igen t. miniszter ur figyelmét. Tudvalévő dolog, hogy a külszolgálatban lévők vállaira olyan óriási munka nehezedik, hogy ez embereknek legtöbbje nem képes azt a rendes munkaidő alatt elvégezni, mert hiszen a forgalom lebonyolítása annyira igénybe veszi őket, hogy egyéb irodai munkára alig marad idejük. Már pedig az igazgatóság és a t. miniszter ur annyira elárasztják őket ezerféle statisztikai kimutatásra vonatkozó rendelettel, hogy ezeket bizony igen gyakran a pihenésre szánt időben kénytelenek elvégezni, a miért semmiféle rekompenzáczióban nem részesülnek. E tekintetben is hátrányban vannak a központban lévő tisztviselőkhöz képest, mert ez utóbbiak, ha eltöltötték a 8—2 óráig tartó hivatalos időt, ezentúl nem dolgoznak semmit, mig annak a külszolgálati embernek le kell bonyolítania az egész forgalmat és ezenfelül óriási statisztikai munkákat kell csinálnia. Nagyon méltányosnak tartanám tehát, hogy ezen pótmunkáért valamely pótdijat kapjanak, a mi oly módon történhetnék, hogy szolgálati éveik kétszeresen vagy másfélszeresen számíttatnának, vagy pedig működési pótlékot méltóztatnék számukra utalványozni. Még hátrányosabb a külszolgálatiak helyzete a központiakkal szemben (Halljuk!) az igazgatóság azon rendelete folytán is, hogy az előbbiek a szolgálatot egyenruhában kötelesek