Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-442

292 442. országos ülés 1904- június 18-án, szombaton. hoz, az még mindig kireparáltató felebbezés utján a másodfokú vagy harmadfokú bíróság által. Ha azonban a vasutas hibája folytán kiugrik a vonat, vagy összeütközik a másik vonattal, ha akár a t. miniszter ur fejét, akár az én fejemet vágja el a kocsikerék: engedelmet kérek, azt a fejet semmiféle appelláta, semmiféle másodfokú fórum nem fogja visszahelyezni a nyakra, nem fogja azt visszaragasztani a helyére. Ilyen óriási felelősség mellett, ha a vasutasoknak a lakbérkérdésben valami kevéssel több előnyt nyújt az állam, mint a többi állami hivatalnokoknak, azt hiszem, ebből valami világraszóló nagy veszedelem nem származhatnék és én meg vagyok róla győződve, hogy maguk az állami hivatalnokok sem tekintenének irigykedéssel azokra a szegény vasutasokra. De különben is a legigazabb az, hogy ez az intézkedés már szerzett jogokat sért. Ezek a hivatalnokok, ezek az alkalmazottak azok mellett a feltételek mellett léptek szolgálatba, a melyeket az állam felállított. Ugyanez áll, a mint bátor voltam jelezni, ennek a javaslatnak második nagy hiányára is, t. i, azokra a bizonyos csillagokra, azokra a bizonyos keresztekre, a melyek megakadályozzák az előmenetelt bizonyos ponton. Ez épen ugy sért szerzett jogot, mint a hogy szerzett jogot sért a lakbérleszállitás. Mert én megengedem, hogy az államnak joga van feltételeket állítani fel és ezen feltételek mellett felállított hivatalokra vagy állásokra pályázatot hirdetni és azokra alkalmazni azokat, a kik folyamodnak. De ez kétoldalú szerződés: az egyik oldalon áll az állam a maga feltételeivel, a másik oldalon pedig az a fél, a ki ezen feltételek elfogadása mellett az ő személyes szolgálatait ajánlja fel. Ha áll az, hogy ez kétoldalú szerződés, — a mint áll is, hogy ilyen — akkor az államnak nincs joga egyoldalulag megbontani azt a szerződést, nincs joga hátrányosabb követelésekkel állani elő. Előnyösebbé teheti a szerződést akár az állam érdekében, akár a szolgálat érdekében, akár méltányosságból, de hátrányosabb feltételekre szorítani már alkalmazásban lévő tisztviselőit, alkalmazottait: ezt én méltányosnak, igazságosnak nem tartom. Áz ón szerény véleményem szerint az lett volna helyes és az felelt volna meg az osztóigazságnak, hogy ha ebben a javaslatban kimondatnék, hogy ugy a lakbérrendezés, mint az a bizonyos csillag-história az előléptetés terén csak azokra fog vonatkozni, a kik ezután lépnek az államvasutak szolgálatába, ellenben, a kik az állam által előbb felállított feltételek mellett azon biztos tudatban léptek az államvasutak kötelékébe, hogy bizonyos idő múlva, mondjuk, egy G00O koronás állást biztosithatnak maguknak, most pedig ezen csillag-rendszer folytán talán egy 3200 koronás állásban rekednek meg, azokra ezen rendelkezés nem vonatkozik; mert ez sem méltányos, sem igazságos nem lenne. Erre nézve kérek intézkedést a törvénybe felvenni, mert nézetem szerint egyedül ez felelne meg az osztó-igazságnak. (Helyeslések a sgélsöbaloldalon és a néppárton.) Azt az argumentumát sem fogadhatom el a t. kereskedelemügyi miniszter urnak, hogy ezek mellett a feltételek mellett is túlnagy a tolongás az államvasuti állásokra, és azon argumentumot, midőn azt méltóztatott mondani, hogy az államvasutak nem is jövedelmeznek annyit, a mennyit kellene, hogy tehát az üzleti szempontot is figyelembe kell venni. Hogy olyan nagy a tolongás, hogy százan és ezren iparkodnak még a legalacsonyabb állásokba is bejutni, ez nem azt mutatja, igen t. miniszter ur, hogy az illetők valami rettenetesen szeretnék a vasúti állásokat, vagy az igazgatóságot, hanem azt, t. miniszter ur, hogy, fájdalom, ebben az országban igen nagy a szegénység, a pauperizmus. Nemcsak ilyen vasúti állásokra, a melyek nem szolgai állások, de a legalacsonyabb állásokra is százával pályáznak az emberek. Hogyha egy végrehajtói állás megüresedik, pedig abba csak nem szerelmes senki, száz és száz ember pályázik rá. Vagy ha Budapesten egy házmesteri állás van üresedésben, ügyvédek iparkodnak azt elnyerni, nem azért, mintha szeretnék, hanem mert kénytelenek vele. Azt mondják, hogyha az állam már elvette mindenünket, hát tartson is el. A szegénység már oly fokra hágott, hogy a kisiparos, a kisgazda, a kiskereskedő nem tud megélni, hanem az államhoz megy, hogy az adjon neki kenyeret. Gyermekeiket pedig mind a tudományos pályára adják, és azért olyan nagy a tolongás még a vasúti állások elnyerése körül is. Harmadik nagy hibája ennek a javaslatnak az, hogy a protekcziót szentesíti. Én a protekcziónak sem elvben, sem gyakorlatban barátja nem lehetek és nem is vagyok. Tudom, hogy milyen kellemetlen az magára a t. miniszter úrra is, és kellemetlen sok másra; de nem ez a főpont, hanem hogy ez a protekcziós rendszer többnyire igen sok visszaélésre vezet. És ez eredményezi azt az elhidegülést, elidegenedést, sőt bátran ki merem mondani, azt az elkeseredést a vasúti alkalmazottak között. Mert, t. miniszter ur, ha fölállítunk egy elképzelhetetlen teóriát és azt mondjuk, hogy minden ember tökéletes, kezdve az igen t. miniszter úrtól le a legutolsó bakterig, és ha ez a teória megáll, akkor meg vagyok róla győződve, hogy a jók közül a legjobb, a kitűnők közül a legkitűnőbbek fognak alkalmaztatni és előléptetni, mindenkor csak a szolgálat érdekében. Csakhogy mindnyájan gyarló emberek vagyunk, ilyen ideális állapot pedig nem fog bekövetkezni soha, mig a világ világ lesz. De meg különben a t. miniszter urnak a feje sem káptalan és nem is ismerheti a majdnem 40,000-re rugó óriási alkalmazott seregét. O tehát informácziókra van szorítva; itt pedig tág tér