Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-441

262 44í. országos ülés 190í június 17-én, pénteken. lom a törvényjavaslatot elfogadásra. (Általános élénk helyeslés.) Sturman György jegyző : Mezőssy Béla! Mezőssy Béla: T. ház! Én mindenesetre a magam részéről is honorálom a t. előadó ur igen érdekes indokolását, annyival is inkább, mivel annak tetemes részével én is egyetértek; hogy mely részben, azt a törvényjavaslat részletes bírálata alkalmával kívánom kifejteni. Itt azonban engedje meg a t. ház, hogy én ne azon fonál szerint menjek felszólalásom folyamán, a melyet ő követett, hanem az általa mondottakat beszőjjem beszédem keretébe és ott tegyem egyes észrevételeimet. (Halljuk! Halljuk!) Engemet, méltóztassék meggyőződve lenni, ebben a kérdésben abszolúte semmi egyéb a világon nem vezet, mint tisztán és kizárólag a jól felfogott közérdek, a melyre mindannyiunknak egy ilyen nagyfontosságú kérdésben tekintettel kell lennünk. Előre kell bocsátanom ezt azért, mert egyes újságok, a melyek a kormány iránti meleg vonzalmuknál fogva túlságosan igazságtalanok, olybá tüntetik fel a kérdést, hogy minden egyes felszólalás, minden egyes, bármilyen objektív kritika ezzel a törvényjavaslattal szemben az ő szemükben izgatás, az ő szemükben politikai tőkét kívánunk kovácsolni a kormánynyal szemben ebből a kérdésből, holott erről nálunk semmiféle szó nincsen. Én, t. ház, valamint az a párt is, a melynek nevében ezúttal itt felszólalni szerencsém van : ennél a kérdésnél kettős szemponttól vezettetjük magunkat. Az egyik az, hogy teljesítsük az állam vasúti alkalmazottaknak mindazon követeléseit, a melyek a jogosság, méltányosság és igazságosság keretein belül mozognak, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) de másrészt ne menjünk egy vonallal se túl azon a határon, a melyre nekünk tekintettel kell lennünk, épen az adózó nép széles rétegeinek teherviselési képessége szempontjából, (Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Mielőtt azonban a törvényjavaslatnak és az igen t. előadó urnak fejtegetéseibe bővebben belebocsátkoznám, kötelességemnek tartom — habár a legkisebb izgató, vagy nyugtalanító momentumot is kerülni szándékozom — foglalkozni azzal a kérdéssel is, épen a kormány politikai felelőségének nagy súlyánál fogva, hogy mik idézték elő azt a szerencsétlen eredményt, hogy az államvasuti r tisztviselői kar sztrájkra ragadtatta magát. Éti azt hiszem, abban a tekintetben nem lehet közöttünk nézeteltérés, hogy mélyen lehet sajnálni azt, hogy egy olyan intelligens, a magyar nemzeti társadalomnak oly hatalmas zömét képező tisztviselői kar, mint a magyar államvasuti alkalmazottak kara, ilyen törvénytelen és meg nem engedett lépésre ragadtatta magát. (Helyeslés.) Ezt ki kellett mondanom épen azon objektív kritika hangján, a melyet e törvényjavaslat tárgyalása alkalmával tovább is megtartani kivánok. De midőn ezt mint tényt konstatálom, lehetetlen elzárkóznunk annak a kérdésnek megvizsgálása elől, hogy mik idézhették elő azt a sajnálatos eredményt. Mert hiszen lehetetlenség feltételezni is azt, hogy egy olyan tisztviselői karban, a melynek fegyelmezettsége, alkalmazkodási képessége mintaszerű volt, mélységes elkeseredés nélkül ilyen eredmények előállhattak volna. Az én nézetem szerint a magyar államvasút tisztviselői kara úgyszólván mesterségesen lett e mozgalomba belekényszeritve. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Azért, hogy ez a helyzet előállhatott, mulasztással vádolom és felelőségre kívánom vonni elsősorban a magyar államvasutak igazgatóságát és másodsorban magát a kormányt. (Helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház! Én ezekkel a kérdésekkel a pénzügyi bizottságban meglehetős részletességgel, teljes nyíltsággal, talán élességgel is foglalkoztam. Tettem ezt ott minden feszélyezés nélkül; itt azonban bizonyos mértékig szűkebb térre kívánom szorítani állásfoglalásomat. Teszem ezt azért, nem mintha engem akár az államvasutak igazgatóságával, akár a kormánynyal szemben bármi a világon feszélyezhetne, hanem ha mégis enyhülni fog kritikám ugy az államvasutak igazgatóságával, mint a kormánynyal szemben, ezt pusztán és kizárólag azért teszem, mert a leghalványabb látszatát is kerülni kívánom annak, mintha én nyugtalanságot vagy zavart kívánnék támasztani. De az kétségtelen tény, hogy az államvasutak igazgatósága a maga szervezetében — akár kereskedelmi szempontból, akár j>edig a személyzet vezetése, igazgatása szempontjából veszem bírálat alá — a maga rendeltetésének abszolúte meg nem felel. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Az igazgatóság egy méregdrága, időrabló szervezet, a mely a kereskedelmi élet változó, pillanatnyi alakulásaihoz alkalmazkodni teljesen képtelen. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Hiszen, t. képviselőház, nagyon érdekes téma lenne — azt hiszem, majd őszszel, a mikor bővebb adatokkal fogok rendelkezni, lesz módom erre kiterjeszkedni — egy kissé behatóbban foglalkozni az államvasuti igazgatás költségvetésével; nagyon érdekes téma lenne foglalkozni a refakcziák tömegével... Lengyel Zoltán: És egyéb panamákkal! Mezőssy Béla: . . . . nagyon érdekes lenne foglalkozni azokkal a vállalati szerződésekkel is, a melyek a magyar államvasutaknál jelenleg érvényben vannak és a melyek azt a hallatlan eredményt idézik elő, hogy a magyar államvasutak összes igazgatási költségei a bruttó jövedelemnek csaknem 62 °/o-át emésztik fel. Lengyel Zoltán: Lopják az állam pénzét minden vonalon és a vasutasokat nyúzzák! Mezőssy Béla: Vagyis, t. képviselőház, egy olyan gazdálkodást folytatnak ott, a minőt, ha a legutolsó falusi kisbirtokon elkövetne egy szegény ispán, meg vagyok győződve arról, hogy abban a pillanatban útilaput kötne a talpára gazdája.