Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-436

148 4-36. országos ülés 190'4 június 11-én, szombaton. egymáshoz, a Szüts-pártiak a kó'dobálást folytatták és nemcsak a választókat, de a csendőröket is találták. A csendőrparancsnok erre ismételten felszólította a Szüts-párti választókat, hogy hagyják abba a támadást, viselkedjenek békésen és ne erőszakoskodjanak, mert különben a csendőrség kénytelen lesz fegyvert használni. Sajnos, ezen figyelmeztetés semmi eredménynyel nem járt, sőt a Szüts-pártiak tovább előrenyomultak, a csendőrök közvetlen közelébe értek és két Szüts-párti a csendőrparanesnoknak, Horváth Istvánnak szuronyát megfogta és a Szüts-párti embereknek azon biztatására, hogy: » rántsd közibénk, majd elbánunk vele«, a párt közé akarta rántani. Ugyanakkor a Szüts-pártiak a csendőrök közvetlen közelébe nyomultak, ugy hogy ezek tényleg ebben a kritikus pillanatban a lefegyvereztetés veszélyének voltak kitéve és kénytelenek voltak a fegyvert használni. A fegyver haználata, t. i. a lövések után egy pillanatra meghátráltak ugyan a Szüts-pártiak, azonban mihamar ismét megrohanták a csendőröket, a kik szuronytszegezve hátráltak, mig csendőrtársaik, valamint a dzsidások segitségükre jöttek és őket még mindig igen veszélyes helyzetükből kiszabadították. A honvédbiróság kiküldötte által kihallgatott szemtanuk - közül egyetlenegy sem vallott a csendőrök hátrányára, sőt még azon Szüts-pártiak közül is, a kik megsebesültek a csendőrök fegyverhasználata által, többen azt vallották, hogy a Rátkay-pártiak a Szütspártiak által lettek megtámadva. A legtöbb tanú jiedig a következőképen vallott (olvassa): »A Szüts-pártiak a Eátkay-pártiakat a szavazóhelyiséghez való menetben erőszakosan megakadályozták, ugy a Rátkay-párti választókat, mint az azok fedezésére kirendelt 3 csendőrt agyonütéssel fenyegették, a Rátkay-párti tamásii választókat és csendőröket kövekkel megdobálták, záporként hullottak feléjük a kövek, a csendőrök közvetlen közelébe nyomultak, az egyik csendőr szuronyát ketten megragadták és társaik biztatására ezen csendőrt a támadók közé rántani akarták, a csendőrök végső szükségben, miután ismételt figyelmeztetésük eredménytelen maradt, fegyverüket használták, mert csak ugy tudták lefegyvereztctésüket kikerülni, a saját és az oltalmukra bizott függetlenségi párti Tamási községbeli választók életét megmenteni és a fenyegető, kiszámíthatatlan következményű vérengzést megakadályozni.« Ezen teljesen hitelt érdemlő és mivel sem megerőtlenitett tanúvallomások alapján lett a csendőrök fegyverhasználata a csendőrszervezeti utasítás 11, §-ának 1. és ?>. pontja alapján, mely szerint: »a szolgálatot teljesítő csendőr fegyverének használatára mindenki ellen jogosítva van, a ki őt támadással veszélyesen fenyegeti, figyelmeztető utasításainak, őt szolgálata teljesítésében meggátlandó, tettlegesen ellenszegüld, az arra hivatott bizottság által jogosnak kimondva. Bátor leszek most már a 4. és 5. kérdést felolvasni, (Olvassa): »4. Hajlandó-e a miniszter ur a szegzárdi kir. törvényszéknél 2240/B. 1902. sz. a. az 1903. június 15-től Julius 8-ig Hó'gyészen tartott végtárgyalással lefolytatott bünper irataiból és különösen Reberits Imre tamásii királyi albiró, ugy Márton Gergely, Gábriel Ferencz és Csapó György tanuk vallomásából, de maguknak a csendőröknek is — mint e perben tanuknak — előadásából, meg azon tényből, bogy ezek nem választókat, hanem ártatlan ifjakat orozva, s akként lőtték le, hogy az ifjak előtt álló katonák lova alatt átbújva keresték meg őket, megállapítani azt, hogy a csendőrök a fegyvert tudatlanságból és már azért is jogtalanul használták, mert arra őket hívatlan személy, t. i. Nagy Ferencz tanitó biztatta, s mert közvetlen veszély nem volt. s igy nem kitüntetésre, de büntetésre lettek volna méltók ? 5. Hajlandó-e a miniszter ur az eljárást ez irányban megindittatni ?« Erre a következőképen vagyok bátor válaszolni. A szegzárdi kir, törvényszéktől az ott tárgyalt bünperi iratokat megszereztem és alaposan áttanulmányoztam, és pedig mind a 450 kihallgatási jegyzőkönyvet, mert körülbelül ennyien lettek kihallgatva, és ezek alapján vagyok bátor a következőt teljes megbízhatósággal konstatálni. (Halljuk! HaUjuJc!) Körülbelül 450 kihallgatott tanú közül 395 más dolgokat vallott, a melyek a fegyverhasználattal semmi összefüggésben sincsenek, nem is nyilatkoztak arra, hogy__a fegyverhasználat jogos volt-e vagy jogtalan. Összesen a fegyverhasználatra vonatkozólag 55 tanú tett vallomást. Először a csendőrök, a kik már a bírósági kihallgatásnál is vallottak, lényegükben ugyanezen vallomásokat ismételték a végtárgyalásnál. És azon 55 tanú közül, a kik a fegyverhasználatra vonatkozólag ki lettek hallgatva és nyilatkoztak, 11-en megerősítik a csendőrök vallomását. A most már fenmaradó 14 közül 9 csak egyes résztvevőknek a ténykedéséről tesz vallomást és a fegyverhasználat jogos vagy jogtalan voltára nézve nem nyilatkozik. Csak ketten állítják azt, hogy a csendőrök ok nélkül lőttek és ezt azzal indokolják, hogy hiszen a Szüts-pártiak mintegy tiz lépésnyire álltak a csendőröktől, ok tehát a lövésre nem forgott fenn. De ezek is konstatálják, hogy kó'dobás történt. Egyetlenegy tanú 54-gyel szemben állítja azt, hogy a Rátkay-pártiak dobáltak kővel, de ennek a megbízhatósága mindjárt kitűnik az által, hogy. azt is állítja, hogy egy darab ideig a csendőrök a Rátkay-pártiak felé vonultak vissza és a mikor az elnök figyelmeztette, hogy hiszen ebből az következik, hogy a Szüts-pártiak támadtak, erre a felelettel adós maradt. Végül egy tanú ismét 54-gyel szemben azt állítja, hogy egy Rátkay-párti zászlóval a