Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-435
120 435. országos ülés 190k június 10-én, pénteken. ha meggondoljuk, hogy Szabadka sz. kir. Tarosának igen nagy állattenyésztése van. Ez az ügy többször fordalt már meg a törvényhozás előtt. Szabadka sz. kir. város kérelmezte a becsatolást 1874-ben, 1875-ben és 1888-ban részint a képviselőháznál, részint a belügyminisztériumnál. E kérelem teljesítése azonbaD mindannyiszor megtört Bács-Bodrog vármegyének és Sándor községének ellentállásán. A jelen törvényjavaslat ezt a jogosulatlan ellentállást figyelmen kivül hagyja, elismeri Szabadka sz. kir. város jogos érdekét és indítványozza, illetőleg javaslatba hozza Sándor községének Szabadka sz. kir. városba való átkebelezését. A vármegye felhozta, hogy elegendő lenne, ha Sándor község állatforgalmi szempontból csatoltatnék Szabadka sz. kir. város területébe. Ez azonban teljesen lehetetlen a jó közigazgatás érdekeinek szempontjából és különben Sándor község érdeke maga is a mellett szól, hogy ne a 30 kilométer távolságban lévő topolyai központba, hanem a három kilométer távolságban levő Szabadka sz. kir, városába tartozzék nemcsak állategészségügyileg, hanem közigazgatásilag is. Természetes követelménye a község átcsatolásának az is, miszerint az országgyűlési képviselőválasztás tekintetében Sándor községe Szabadka szabad királyi város második kerületéhez csatoltassék, minthogy a választókerületi székhely ez idő szerint, rá nézve a szintén 30 kilométernyi távolságban levő topolyai járás székhelyére esik. Még csak azt vagyok bátor megemlíteni, hogy az 1901. évi állandó választói névjegyzéket tartva szem előtt, Szabadka sz. kir. város második választókerületében összesen 1513 választó van és igy Sándor község 94 országgyűlési képv'iselőválasztőja ezen választókerületben a választók arányát egyáltalában meg nem billentené. Ezek után, t. képviselőház, miután Szabadka sz. kir. városnak, valamint Sándor községnek közigazgatási és különösen állategészségügyi és állatforgalmi szempontból igen nagy érdekét képezi az, hogy ezen csatolás megtörténjék, van szerencsém a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául leendő elfogadás végett melegen ajánlani a t. képviselőháznak. (Helyeslés jobb/elöl.) Rákosi Viktor jegyző: Buzáth Ferencz! Buzáth Ferencz: T. képviselőház! Nekem elvi tekintetekből nincsen kifogásom az ellen, hogy egyik község a másik községhez csatoltassék, ha a helyi viszonyok ezt indokolják. De itt rendesen figyelembe kell venni az illető községek külön érdekeit, és az első szempont, a mely ezen kérdés elbírálásánál irányadó kell, hogy legyen, az, hogy a két község között megegyezés jöjjön létre a csatolásra nézve. Mert, t, képviselőház, hogyha ezen megegyezés a két község között létre nem jön, akkor még azon szempontok figyelembevétele mellett, a melyekre a t. előadó ur rámutatott, sem lehet rákényszeríteni egy községet arra, hogy egy másikhoz hozzácsatoltassék. A közigazgatási és állategészségügyi szempontok, a melyeket a t. előadó ur ugyanis felemiitett, olyanok, a melyek helyesen megoldhatók akkor is, hogyha az egyik község a másik szomszédságában van, de ahhoz hozzá nem csatoltatik. Mert hisz minden község szomszédságában van egy másik község, a melyben ezen ügyek különállólag kezeltetnek. Ezt tehát indoknak egyáltalában elfogadni nem lehet. — Irányadó továbbá, t. képviselőház, ezen kérdés elbírálásánál az is, hogy mennyi pótaadóval van megterhelve az a község, a melyet csatolni akarunk és mennyi pótadóval és vagyonnal bír a másik, a melyhez az előbbit csatolni akarjuk. Mert ha Sándor község fizetett eddig 30 százalék pótadót, Szabadka sz. kir. városa pedig esetleg 80 vagy 100 perczent pótadót, és a két község között megállapodás a csatolásra nézve nem jött létre, akkor ez a csatolás igazságtalan és erőszakos volna, s ehhez én, legalább a magam részéről, hozzá nem járulhatok, mert ez az állampolgárok súlyos megterhelését vonná maga után. Hogyha e tekintetben megnyugvást találnék arra nézve, hogy Sándor községet a csatolás által közterhek tekintetében súlyosabb megterheltetés nem fogja érni, mint eddig, akkor ez ellen esetleg kifogást tenni nem lehet; de még akkor is kérem a t. képviselőházat, hogy jövőre az ilyen kérdések elbírálásánál mindig az legyen a legfontosabb és' döntő szempont, hogy a községek kölcsönös megállapodásra jussanak egymás között. Ezeket voltam bátor megjegyezni, (Helyeslés a néppárton.) Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve ; kérdem, hogy kíván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha szólani senki sem kíván, a vitát bezárom, A miniszterelnök, mint belügyminiszter kíván nyilatkozni, Gr. Tisza István miniszterelnök: T. képviselőház ! Egyetértek előttem felszólalt t. képviselőtársammal abban, hogy valamely községet egy városhoz az illető község akarata ellenére bekebelezni csak akkor van helyén, ha ezt valamely fontos közérdek parancsolólag követeli és talán hozzátehetem még azt is, — a miben szintén egyetértek vele — hogy: ha ez az illető községre nézve lényeges anyagi veszteséggel nem jár. A kérdés tehát az, hogy ezen két előfeltétele a bekebelezésnek megvan-e? Ha t. képviselőtársam szíves lett volna e javaslat indokolását elolvasni, akkor először is, a mi a dolog anyagi konzekvencziáját illeti, meglátta volna, hogy a dolog ugy áll, hogy Szabadka szab. kir. város pótadója 40 százalék, Sándor községé pedig 33 százalék, (Felkiáltások balról: Nohát!) Ez utóbbinál azonban hozzáveendők még a vármegyei pótadók és útadók, ngy hogy tényleg. Sándor községnek az adóterhe nagyobb, mint Szabadkáé, tehát ha nem is lényeges, de némi