Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-413

Í1B. országos ütés l90í április 13-án, szerdán. m állapítva Brémából New-Yorkba, Most itt van a 81. szánm dijtételjegyzék, a mely ugyanezen hajókra vonatkozólag ujabb díjtételt tesz közzé márczius 22-től számítva szeptember 6-ig, a különbség csak az, hogy a márczius 1., 8. és 15-iki hajók maradnak el, miután azok időközben elmentek és a hol a 189 korona díjtétel 120 koronára szállíttatik le és ezenkívül nagy betűkkel oda van nyomva, hogy lakásért és étkezésért Brémában a harmadik osztályú utasok semmit sem fizetnek. Én azt hiszem, ebből nyilvánvaló, hogy itt az illető külföldi vállalatok szempontjából egészen jogosult üzleti harczról van szó. Akkor jött tudomásukra, hogy a kormány vagy megkötötte vagy legalább komolyan tárgyal a Ounarddal a szerződés megkötése iránt, megpróbálták a szituácziót kényelmetlenné tenni a versenytársaknak ós a kormánynak azzal, hogy a díjtételeket a magyarországi kivándorlókra nézve 189 koronáról 120 koronára szállították le. Ez tehát ilyen akut harczczal összefüggő állapot, a melyet ezek a német társulatok addig fognak folytatni, teljes joguk van hozzá, a meddig meg nem unják, de azt hiszem, előbb-utóbb be fogják látni, hogy itt igen nagy veszteségeket vállalnak magukra a nélkül, hogy azt a czélt, a melynek kedvéért ezt megteszik, elérhetnék, és ugy gondolom, rövid idő múlva vissza fognak térni azon normális díjtételekhez, a melyek mellett ők is a maguk számítását megtalálják. A kormány ezen szerződési kötelezettséggel szemben magára vállalta — a mint volt szerencsém jelezni — 30.000 kivándorlónak garantirozását, természetesen abban az értelemben, hogy ha a 30.000 szám nincs meg, minden hiányzó kivándorló után 100 korona kártérítést fizet. Ennek folytán a szerződés anyagi áldozatot jelent az államra nézve, hogyha a kivándorlók száma, gondolom, 27.300-on alulra száll le, miután 10 koronát kap minden kivándorló után és igy 27.300 kivándorló után már 273,000 korona bevétele van az államnak, s ezt emészti fel azon kártérítés, a melyet 27.000-tői 30.000 ig a társulat részére fizetnie kell. A szerződés 10 évre köttetett meg, de ugy hogy minden különösebb indokolás nélkül az állam felmondási joggal bir öt év múlva, vagyis egy évi felmondással a hatodik óv végére. Azonban ha a kivándorlók száma 50.000 en alul csökken, ez a felmondási jog beáll a harmadik év végével. Ha pedig az Egyesült-Államok valamely törvényhozási intézkedéssel a bevándorlást megtiltanák, a szerződés ipso facto hatályát veszti és minden további kártérítési igény nélkül megszűnik. Én ugy gondolom, ezzel a lehetőség határai között sikerült a kormánynak az állam pénzügyi érdekeit is kellőleg megóvni. (Helyeslés.) Az az áldozat, a melyet netalán hoznunk, illetőleg a rizikó, melyet vállalnunk kell, nem haladja túl a kérdés megoldásával járó nagy nemzeti előnyöket. Mert ma, fájdalom, a kivándorlók száma a 100.000-et meghaladja; alig tehető tehát fel, hogy ennek egyharmadrészén aluli szám, t. i. 30.000 kivándorló ne menjen abba az útirányba, a mely mégis a kivándorlókra nézve is, ha egyetlen hátrányos körülménytől, t. i. attól, hogy a tengeri ut néhány nappal — gondolom négy öt nappal — hosszabb, eltekintünk, minden má3 tekintetben sokkal előnyösebb. Ha pedig a kivándorlók száma 50.000-en alul csökken, ebben az esetben a kormánynak, ismétlem, felmondási joga vau. Már most mindezek daczára előfordulhatna az, hogy oly rohamosan csökken a kivándorlás, hogy a kormány mégis olyan helyzetbe jut, hogy a bonifikácziót fizetnie kell. Hát adja Isten, hogy erre kerüljön a sor. (Helyeslés.) Biztosithatom a t. házat, hogy kézzel-lábbal elkövetnék mindent, hogy a kormányt ebbe a helyzetbe juttasam. (Helyeslés.) És ismétlem, még ebben az esetben is az anyagi teher is sokkal kisebb volna, mintha az állam tulajdonát képező hajók tennék még egy ideig e meddő utakat és viselnék e veszteségeket. A mi már most a dolognak jogi oldalát illeti, a mint méltóztatnak emlékezni, a kivándorlási törvény jogot ád a kormánynak arra, hogy a tengerentúli kivándorlást egy útvonalra szoríthassa 8 minden más útvonal használatát az útlevelek megtagadásával és más kényszereszközökkel is megakadályozhassa. Én azt tartom, hogy ezzel a törvényben lefektetett joggal csak végszükség esetén kellene élni, mert ebben tagadhatatlanul a szabad költözési jognak olyan megtámadása rejlik, a melyért én legalább a magam részéről nem volnék hajlandó a felelőséget elvállalni. (Helyeslés a jobboldalon.) ÉQ tehát semmi ilyen természetű kötelezettséget az állam nevében a szerződő társulattal szemben el nem vállaltam. Egyedül azt a kijelentést tettem, hogy legalább most, egyelőre, addig, a mig a fiumei útvonal kellőleg meg nem erősödik és ki nem fejlődik, kivándorlási engedélyt másnak nem adok, és oly kivándorlási megbízottaknak működést nem adok, a kik a kivándorlást más útvonal felé akarnák terelni. (Helyeslés jobbfelöl.) ugy hogy az az akczió, mely a kivándorlásnak bizonyos mederbe terelésére irányulhat, csakis ezen egy meder felé fogja azt irányithatni. Természetesen a legszigorúbb felügyelet alatt, mert a mi csak rajtam áll, meg fogom tenni abban a tekintetben, hogy ezen engedélylyel biró kivándorlási meghatalmazottak részéről is bárminő csábítás vagy ösztönzés a kivándorlásra, vagy bárminő más ilyen, azon nagy alapgondolatba ütköző ténykedésük, hogy igyekezzünk visszatartani a kivándorlót és csak azt szállítsuk, a kit nem tudunk visszatartani, a legnagyobb szigorral sújtassák, a mennyiben erre indok volna, magával a vállalkozóval szemben is, ha t. i. azt látnám, hogy ebben a tekintetben nem tartja magát