Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-413

'sl3. országos ülés 1904- április 13-án, szerdán 37 nyezésekre találtam, és mondhatom, hogy a magam részéről is a legnagyobb odaadással és a legnagyobb ügyszeretettel fogom tovább kultiválni ennek a valóban nagyon fontos és nagyon üdvös nemzeti érdeknek biztosítását. Természetes dolog, — a mit helyesen distingvált t. barátom — hogy itt tisztán a külföldön élő magyar honpolgárok gondozásáról lebet szó, a mit tesznek más országok, más nemzetek is, a mely eljárásunk tehát a nemzetközi jog szempontjából is teljesen kifogástalan és semmi irányban megtámadásra vagy rosszakaratú kritikára objektív alapot nem szolgáltathat. Ezek után legyen szabad áttérnem az interpelláczió tulajdonképeni tárgyára, a hol is örömmel ragadom meg az első alkalmat, a mely kínálkozik, hogy szemben azzal a sok mindenféle, többé-kevésbbé tendencziózus híreszteléssel, a mivel különösen az ünnepi szünetek alatt valóban elárasztották a magyar sajtót, ugy, a t. házat, mint általában az országos közvéleményt a való tényállás felől tájékoztassam. A kivándorlási törvény végrehajtási idejét kérdezi t. barátom. Erre nézve azt válaszolhatom, hogy a legközelebbi napok valamelyikén szándékozom a végrehajtási rendeletet kibocsátani, és ezzel a törvényt is, gondolom, sikerülni fog már április 20-ára életbeléptetni. Hogy ez eddig miért nem történt meg, arra nézve talán leghelyesebb lesz, ha röviden elmondom az ügynek eddigi előzményeit és fejleményeit. A mint méltóztatnak tudni, a törvényhozást az 1903 : IV. t.-cz. megalkotásánál az az igen helyes alapgondolat vezette, hogy ha már a kivándorlási áramlatnak útját állani tiltó eszközökkel nem lehet, ha már itten egy igen fájdalmas ténynyel állunk szemben, a melylyel nem számolni struczpolitika volna: akkor sokkal helyesebb nem közigazgatási sikanériák utján akarni akadályozni a dolgot, hanem gondot viselni arra, hogy a kivándorlási ügy tisztességesen és a mennyire lehet, a magyar nemzeti szempontoknak megfelelő módon kezeltessék, vagyis a kivándorló megóvassék az ügynökök különböző túlkapásaival és az ügynökök által való kizsákmányoltatással szemben és másfelől a kivándorló azon útjában, a mely őt a messze idegenbe viszi és abban a messze idegenben is érezze a magyar államnak gondoskodó, támogató, az ő érdekeit megvédeni igyekvő kezét. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezen helyes alapgondolat keresztülvitelére legfontosabb eszközül •— igen helyesen — hivatalbeli elődeink a tengerentúli kivándorlás ügyének a fiúmé-amerikai közvetlen útirányra való terelését kontemplálták, és a mint már a törvény tárgyalásánál annak idején — és gondolom, a ház osztatlan helyeslése mellett — kifejezésre jutott, igyekeztek közvetlen utvonalat, közvetlen hajójáratot rendszeresíteni Fiume és az északamerikai kikötők között. Hogy ez a czél eléressék, a belügyminisztériumban már 1901-től fogva, tehát egyidejűleg a törvényjavaslat előkészítésével ós beterjesztésével, tárgyalások folytak különböző világhírű, világforgalmi jelentőséggel biró hajózási vállalatokkal ezen hajójáratok létesítését illetőleg. Itt vannak az iratok között különböző elsőrangú vállalatoknak levelei, a melyek mind oda konkludáltak, hogy tekintettel az ezen vállalattal járó nagy befektetésekre, rizikóra és az azzal kapcsolatos előre látható veszteségekre, csakis igen magas fix szubvenczió mellett és csakis bizonyos számú kivándorlók garantirozása mellet hajlandók tárgyalásokba bocsátkozni. Itt van a többek között a két legelőkelőbb német társulatnak együttes beadványa, a melyben 3.500.000 korona fix évi szubvencziót és 35.000 kivándorló, és gondolom 7800 visszavándorló garantiro2ását kötik ki feltételül. Miután a beadott ajánlatok mind ily exorbitans követelések keretében mozogtak, hivatalbeli elődeink arra a gondolatra jutottak, hogy irányadó befolyást szerezzenek az államnak valamely hazai hajózási vállalatra és azt használják fel arra, bogy a kivándorlók elszállításának kérdését megoldják. Köztudomásra jutott, hogy ilyen irányban folytak tárgyalások a folyamhajózási társulat részvényeinek megszerzését illetőleg, a mely társulat azután teljesítette volna ezen tengerentúli hajójáratokat; ezzel a kivándorlók szállításával kapcsolatos egész vállalkozás és az egész rizikó körülbelül, lényegét véve, államosittatott volna. T. ház! Elődeinknek ezen elhatározása következményeiben igen üdvösnek bizonyult, mert a mint egyszer nyilvánossá lett. hogy a magyar kormány nem riad vissza attól sem, hogy maga vegye kezébe az ügy megoldását, azonnal akadt és pedig teljesen elsőrangú világkereskedelmi faktorok sorából olyan vállalkozó, a ki egészen más álláspontra helyezkedett és hajlandó volt a kivándorlók szállítására vonatkozó szerződést az állammal megkötni és pedig megkötni ugy, hogy a fix szubvencziót egyáltalában elejtette és csakis bizonyos menynyiségü kivándorlók garantirozását kötötte ki további feltételül. Természetesen a garantirozás alatt nem az értendő, hogy az állam szolgáltatja neki azon kivándorlókat, hanem az, hogyha a kivándorlók száma alatta marad ezen garantált mennyiségnek, minden elmaradt kivándorló után egy bizonyos kártalanítási összeget, a konkrét esetben 100 korona dijat fizet az állam. Ez mindenesetre sokkal kevésbbé hátrányos az államra nézve, mintha saját maga vette volna a dolgot a kezébe, mert akkor az elmaradó kivándorlók után az összes veszteség az államra hárult volna, igy pedig csakis egy bizonyos és nem is túlságos kártalanítás az, a mit az illető vállalat kap. Ezek a tárgyalások, t. ház, elhúzódtak egészen márczius hónapig, é3 miután a végrehajtási