Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-417

tí7. országos ülés ÍWh április 18-án, hétfőn. 119 nek megvalósítása okvetlenül megérett. Mi tűrés-tagadás, a vége mégis az lesz, hogy a legközelebbi költségvetésben ágyukra és torpedóhajókra (Felkiáltások a .szélsőbaloldalon: Nem adjtüc!) a hadügyi költségeknél egy bizonyos fokú emelkedés fog előállani; végül az állam terhét képezi az is, hogy a kisexisztencziák többi csoportjárói, a kisgazdák, kisiparosok, kiskereskedőkről is kell gondoskodni. És itt közbeszólólag legyen szabad egy megjegyzést tennem, a mely Buzáth Ferencz t. barátomnak szól. 0 t. i. ugy állította fel beszédében a kérdést, — nem tudom czélzatosan- e vagy nem •— mintha a tisztviselők az egyik oldalról, a kisexisztencziák a másik oldalról mintegy ellentétben állanának egymással, azt mondván, hogy nem szereti, hogy csak a tisztviselőkön segítünk, hanem a kisexísztencziákon is segíteni kell. Lehet, hogy tévesen fogtam fel beszédét. Én azonban abban a véleményben vagyok, hogy az a kisebb állami hivatalnok, az az altiszt, az a szolga, sőt még a középfokú állami hivatalnok is a kisexisztencziák fogalmába feltétlenül belevág, (Ugy van! bal felöl.) mert tudjuk igen jól, hogy az a tisztviselő, aí az intelligens, az a tanult ember, a kinek 1000 —1500 írt fizetése v-an, . . . Nessi Pál: Az a legszegényebb! Gr. Batthyány Tivadar: . . . határozottan az intelligenczia kisexisztencziáihoz sorozandó, azok közé, a kik a legnehezebben élnek meg. (Ugy van! ^ balfelöl.) És ha azt mondják, hogy mégsem lehet olyan nagyon rossz a tisztviselők helyzete, mert hiszen annyira özönlenek a tisztviselői pályára az emberek, ennek oka nem abban keresendő, hogy valami fényes a helyzetük, hanem abban a szomorú tényben, hogy egyszerűen Magyarországon a tanult embernek abszolúte nincsen módja, hogy keresetforráshoz jusson. (Ugy van! a bal- és a szélsőbal-oldalon.) Nincsen elég iparunk, nincsen nagyobbszabásu kereskedelmünk, hova menjen tehát az intelligens ember; azért rá van fanyalodva az állami szolgálatra. Egyszóval, t. ház, egész sorozata a többi kiadásoknak vár az állam részéről megvalósulásra. Azonkívül bizonyos engedményeket is kívánunk az államháztartástól, értvén elsősorban a fogyasztási adók kérdését. Természetesen azt, hogy a fogyasztási adókat leszállítsuk, ma még nem merném javasolni, pedig ugyancsak óhajtandó lenne, hogy épen ezt a legigazságtalanabb adót leszállitsuk, de ha erre nem is számithatunk ma, arra okvetlenül számitanunk kell és ezt számításainkba bele kell vennünk, hogy a fogyasztási adók egynémelyikét átengedjük a községeknek, a városoknak, némi kárpótlásul azért, hogy ezek az állam helyett és az államért igen nagymérvű munkát és kiadásokat teljesítenek. Már most lássuk a mérleget. Ezt egész pozitív számokba önteni igen bajos, mert hiszen oly tételek vannak itt, a melyeket ma előre számokban kifejezni nehéz lenne. De vizsgáljuk a mi budgetünk mai helyzetét és a legközelebbi években várható átalakulását csak főbb elvi szempontból . . . B. Kaas Ivor: A pénzügyminiszter hol van ilyenkor? (Zaj jobb felöl.) B. Szentkereszthy György: Dolgozik otthon! Gr. Batthyány Tivadar: Előttem szólott t. képviselőtársam, Szederkényi Nándor már utalt arra, hogy a zárszámadások évenkínt bizonyos nem megvetendő Összegű, 40 — 45 milliónyi felesleget mutatnak ki. B. Kaas fvor: Az utolsó zárszámadás 24 millió deficzitet mutatott ki, (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! így nem lehet tárgyalni. A szónokot illeti a szó. Gr. Batthyány Tivadar: Engedelmet kérek, én ugy tudom, hogy igenis 30—40 millió feleslegünk van. Nem is számítok többre. Lenne ugyan módomban egyszerűen Kornfeld főrendiházi tag urnak legutóbb egy bécsi lapban közzétett fejtegetései alapján az ország óriási fellendülésére utalni és ebből konzekvencziákat vonni le a mi pénzügyi szituácziónk javítására, nem vagyok azonban oly optimista, mint Kornfeld főrendiházi tag ur, de azt hiszem, hogy némi csekély fokozatos fejlődést feltétlenül várhatunk, különösen akkor, a midőn előbb-utóbb, de egykét esztendőn belül közgazdasági kérdésekbea is tisztába jövünk és jobbra vagy balra eldőlnek e kérdések, a mikor bizonyos stabilitás fog előállani, a mely közgazdasági fellendülésünknek okvetlenül bizonyos mértékét fogja biztosítani. Én tehát, remélem, hogy zárszámadási feleslegeink abban a keretben, mint ma, t. i. 30—40 millió között, meg fognak maradni, sőt valamivel emelkedni is fognak. Tovább menve utalok egyszerűen arra, a mire már többször volt szerencsém rámutatni, hogy a deczentrálizáczió terén igen sokat lehet elérni, nem egyszerre, hanem az évek bizonyos során át. Utalhatok arra is, — és itt megvallom, hogy abban a körülményben, hogy az állami költségvetés még mindig nem lett benyújtva, és abból a szempontból, a melyet kifejtendő leszek, igen örvendetes jelenséget látok — hogy e tekintetben igen szép és nagymérvű megtakarítások lesznek elérhetők. A ki az állami költségvetést alaposan áttanulmányozza, minden egyes tételében és vonatkozásában rá fog ugyanis jönni arra, én legalább arra a meggyőződésre jutottam, hogy igen sok tételben tetemes megtakarítást lehet eszközölni. És pedig a nélkül, hogy a feltétlenül szükséges, vagy hasznos dolgokat mellőznők, hanem egyszerűen azáltal, hogy bizonyos üdvös, de nem okvetlenül szükséges dolgokat elejtenénk, és lehetőleg máshol más formában érnők el ugyanazt a ezélt. Csak egy példát hozok fel, t. képviselőház. A zárszámadásainkból kitűnik, hogy egyes minisztériumok, különösen