Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.
Ülésnapok - 1901-409
364 Í09. országos ülés 1904- márczius 1k-én, csütörtökön. javaslat, hogy ez az intézmény megszüntettessék és hogy a tisztviselőknek fokozatosan adassék vissza azon 6*/3 millió korona, a mely tőlük bevonatott. Ezek az általános szempontok arra indították a pénzügyi bizottságot, hogy egyhangúlag magáévá tegye és elfogadásra ajánlja ezt a törvényjavaslatot. A. részletekben csak arra kívánom a t. ház figyelmét felhívni, hogy az ötödik szakasz egy igen jelentős és kiválóan humánus intézkedést tartalmaz. Abban ugyanis ki van mutatva, hogy ez az alap eddig nagyrészben értékpapírokban lévén elhelyezve, az állam nyert ezen alap révén 1.900,000 koronát; a kormány pedig azt kéri, hogy ez az 1.900,000 korona ne fordíttassák állami szükségletekre, hanem vagyontalan állami tisztviselők özvegyei és árvái alapjának dotácziójára fordittassék. (Helyeslés.) Mindezek alapján tisztelettel kérem a t. házat, hogy a javaslatot ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadni méltóztassék. (Helyeslés jobbfelöl.) Endrey Gyula jegyző: Nessi Pál! Nessi Pál: T, képviselőház ! (Halljuk !) Azon kivételes kellemes helyzetben vagyok, hogy a kormány által beterjesztett javaslatot a részletes tárgyalás alapjául egész teljességében elfogadhatom. De a midőn ezt teszem, nem mulaszthatom el, hogy rá ne mutassak arra, hogy ezen javaslat tulajdonképeni apaságát a függetlenségi párt teljes joggal magának vindikálhatja, mert ezen javaslat beterjesztésére a függetlenségi pártnak a pénzügyi bizottságban működött tagjainak felszólalása adott okot. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Teljes mértékben méltányolom azon indokokat, a melyeket a t. előadó ur iménti beszédében a javaslat támogatására előadott, de hozzá kell tennem, hogy a legmelegebben üdvözöljük ezen javaslatot azért is, mert hiszen a tisztviselőknek egy óriási kontingensét nemcsak az eladósodástól menti meg; nemcsak jogos tőkéjüknek birtokába helyezi őket vissza, hanem nagyrészüket egyenesen az uzsorások karmai közül szabadítja ki, mert tudvalevő dolog, hogy az illető tisztviselők nem saját pénzüket tették le biztosítékul, hanem egy óvadékintézet tette le helyettük az összegeket, a mely valósággal uzsoramódra szipolyozta ki ezen tisztviselőket. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha az az óvadéktársaság magyar intézet lett volna, akkor is súlyosan elitéltük volna ezt, de a pénz legnagyobb részét egy berlini óvadéktársaság tette le és igy a tisztviselők keserű munkával szerzett keresményének nagyrésze a külföldre vándorolt ki. De, t. ház, a midőn melegen üdvözlöm a szegény tisztviselők érdekéhen beterjesztett ezen javaslatot, a melynek törvényerőre emelése és végrehajtása oly nagy jótétemény lesz rájuk nézve, ehhez azt a kérést kapcsolom, hogy a miniszter ur az ezen törvény 3. §-ában kapott felhatalmazással minél gyorsabban élni kegyeskedjék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon,) A törvényjavaslat 3. § ában ugyanis oly értelmű felhatalmazás van a miniszter ur részére, hogy öt év alatt fizettessenek vissza ezen biztosikok. Kérésem odairányul, hogy ne várja meg a t. miniszter ur ezen öt esztendei időt, hanem minél gyorsabban adas«a vissza azt a pénzt, mert azt azok a tisztviselők bizonyára igen jól fel tudnák használni ; valószínűleg meg van már annak a pénznek a helye az ő budgetjükben. Ellenzéki kötelességemet mulasztanám el, ha ezen, különben jótékony és üdvös törvényjavaslat tárgyalásakor nem mutatnék rá egy sötét pontra, a melyet épen a miniszteri indokolásban találtam meg. Ott ugyanis azt találom, hogy ezen készpénzhiztositéki alapra vonatkozólag több törvény kölcsönöket engedélyezett, még pedig olyan mértékben, a mely ezen alapnak összegét nagy mértékben felülhaladta. Csak a t. miniszter urnak financz-genieje tehette lehetővé azt, hogy egy alapból, a melynek teljes összege 1902. végén 9 1 /2 millió korona volt, 14^2 milliót utalványoztak ki különböző beruházási czélokra. Azt hiszem, hogy ezt feltétlenül szóvá kell tennünk és kérnünk kell a kormányt, hogy máskor, bármilyen szükségesek és hasznosak legyenek is azon beruházások, a gondos előrelátás szüksége folytán legyünk annyira elővigyázók, hogy ilyen 9 1 / 2 milliós alapból ne utalványozzunk ki lé 1 js milliót, és ne hozzuk az ilyen alapot abba a helyzetbe, hogy adósságba legyen kénytelen verni magát. Különben a javaslatot, ismétlem, ugy ^általánosságban, mint részleteiben elfogadom. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök: Kiván-e még valaki a törvényjavaslathoz, általánosságban szólani? (Nemi) Ha szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter ur kivan szólani. Lukács László pénzügyminiszter: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Voltaképen nem is volna szükséges, hogy felszólaljak, mert ugy veszem észre, hogy ezen törvényjavaslatot nemcsak a ház ezen oldalán, hanem a túlsó oldalon ülő t. képviselő urak is elfogadják. Ha mégis felszólalok, erre csak az késztet, hogy két megjegyzésre kívánok válaszolni. Az egyik az, hogy t. képviselőtársam figyelmembe ajánlja, hogy a törvényjavaslat 3. §-ában foglalt határidőt, a mely öt évben állapítja meg a visszafizetését ezeknek a biztosítékoknak, lehetőleg rövidítsem meg. Hogy ez volt a szándékom nekem is, az kiderül abból, hogy a törvényjavaslat szövege szerint »legfeljebb « öt év alatt effektuálandő ez a visszafizetés; tehát ez mint maximális határidő van odaállítva. De hogy öt évre legalább is szükség volt, az abból a körülményből következik, hogy mig azok a számadások, a melyek az érdekelt tisztviselők kezein átmennek, számvevősógileg pontosan és részletesen átvizsgál-
