Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.
Ülésnapok - 1901-407
407. országos ülés 1904 letekre nézve majd annak idején teszem meg észrevételeimet. (Helyeslés.) Osztom Csernoch János t. barátomnak abbeli véleményét is, hogy a városi tisztviselők javadalmazása kérdésének is napirendre kell kerülnie. Itt természetesen a specziális viszonyokat kell figyelembe vennünk, hogy az állam a kellő helyen léphessen tátnogatólag közbe. Azonban szerintem ezzel még a kérdés elintézve nincs, mert ha szabályozzuk is az összes közfunkczionáriusok illetményeinek kérdését, felmerül az ezzel kapcsolatban álló kérdéseknek egész sorozata. Itt van elsősorban az. a mire utalt Gsernoch János t. barátom és a mire a kormány is ismételten rámutatott, hogy takarékoskodni kell. Igen, takarékoskodjunk és midőn egyrészt az alkalmazottak illetményeit emeljük, keressük a módokat arra, hogy bizonyos megtakarításokat érhessünk el. Ebben a tekintetben csak a következőkre vagyok bátor utalni. Ha méltóztatnak —non verba, sed facta — a közigazgatást az egész vonalon komolyan egyszerűsíteni és deczentralizálni, mennyi megtakarítást lehet ezen a réven elérni! Méltóztassék meggondolni azt, hogy pl. a minisztériumokban ott van a miniszter, a politikai és az adminisztratív államtitkár, a szakosztályok, ügyosztályok, sőt még némely minisztériumban alosztályok is, A minisztériumok legkitűnőbb erői, a tanácsosok, titkárok, idejüknek legalább is felét azzal töltik el, hogy egymásnak munkáját revideálják és már a milyen a bürokratizmus — ismerem személyes tapasztalásból — nemcsak érdemben, hanem még a stílusban is igyekszik mindenki érvényesülni, a mi által igen sok munkaerő és munkaidő vesz el. Azonfelül voltam bátor már rámutatni, hogy miért nincs arra szükség, hogy a legaprólékosabb ügyek is a minisztériumba kerüljenek föl? Hiszen az angol mmisztérium okban sincsen annyi ügyszám, mint a mienkben! A pénzügyéi a belügyminisztériumban 100—120 ezerre rug egy évben az ügyszám, holott ennek a munkának jó részét elvégezhetné az alispán, a pénzügyi igazgató vagy valamelyik másik középfokú hatóság, ha a deczentralizáczió kellő módon bekövetkezik. Ezen az utón azután, nem mondom, hogy néhány hónap, de néhány év alatt beállhatna a tisztviselői személyzet számának fokozatos redukcziója is, a miben azután az állam némi kompenzációt nyerne a magasabb költségekkel szemben. (Ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ugyanezt látjuk az államvasutaknál. A kereskedelemügyi minisztériumban a vasúti ügyek intézésére óriási létszámú osztály van. Az államvasutak pénzügyi részét nemcsak a kereskedelemügyi, hanem a pénzügyminiszter ur is saját miniszteriális közegeivel kezelteti. Az államvasutak igazgatóságánál nem tudom mennyi, de legalább kétezer ember van így Budapesten, és legnagyobb részben mit csinálnak ? Atmeaetimárczius 22-én, kedden. 285 leg feldolgozzák az üzletvezetőségek munkáját és feldolgozzák a minisztérium rendelkezéseit lefelé, tehát tulajdonképen nem mondom, hogy ma is nincs ez igazgatóságnak nagy hatásköre, munkaköre, hanem a munkakörnek tetemes része tulajdonképen semmi más, mint az üzletvezetőségek és a minisztérium közti közvetítő intézkedés, közvetítő expediczió. Megengedem, hogy az államvasutak igazgatóságának mai szervezete mellett annak köréből már igen sok jó eszme, igen sok üdvös intézkedés került ki. Azt hiszem azonban, hogy a szolgálat egyszerűsítése, a szolgálati költségek tetemes csökkentése mellett abszolúte nem szenvedne semmit ez az állami intézmény az által, hogy a munkakör egyrészét áttennék az üzletvezetó'ségek hatáskörébe, másik részét pedig végső fokban — a mint különben ez ma is történik — a minisztérium intézné el, tehát az ügyek nagy részénél a középső fokot, az igazgatóságot egész bátran el lehetne kerülni. Röviden két szóval tehát: deczeníralizálni az államvasutak ügyeit egy részt az igazgatóság és üzletvezetőség közt, másrészt az elvi fontosságú, nagyobb kérdéseket az igazgatóságtól felfelé czentralizálni a minisztérium kebelébe, a hol azoknak egy része ma is még elintézést nyer. Ezzel egyrészt nagyon sok adminisztraczionális munkát és sok munkaerőt, másrészt igen sok költséget is meg lehetne takarítani. T. ház! Egész röviden legyen azonban szabad még felemlítenem, hogy ha mindezen tisztviselőknek és alkalmazottaknak fizetéseit rendeztük is, ezzel még korántsem tettük meg azt, a mi az államnak, a törvényhozásnak a kis exisztencziák irányában kötelessége, és pedig sürgős kötelessége. (Halljuk! Halljuk!) Mert utóvégre, ha nem tudom fejből mennyi, mondjuk : 70—80—100.000 családról méltányosan van gondoskodva, s az állam megadja majd nekik azt, a mi munkájukat megilleti, ott vannak azonban a munkások százezrei, a gyári munkások, a napszámosok, a gazdasági munkások százezrei, ott vannak a kisgazdák, a kisiparosok ezrei és ezrei! Ezekről nem szabad megfeledkeznünk. Ezeknek exisztencziája Magyarországon csak kis részben kedvező. legnagyobb részükben azonbin olyan sanyarú, hogy • itt segíteni kell, Megbocsát nekem az igen t. Kossuth párt, de azzal, hogy kifejezte a t. kormány azt, hogy az adóreform legvégén, annak betetőzéséül az uj általános jövedelmi pótadónál a progresszivitást behozzuk, ezzel még korántsem segítettünk ezeken az osztályokon; ez csak, hogy ugy mondjam, egy princípiumnak, a progresszivitás elvének fixiroza'sa. a mely progresszivitást — a mint más alkalommal lesz szerencsém reá visszatérni — igen sok más térre átkeli vinnünk az életbe, bele kell vinnünk állami életünkbe, törvényeinkbe. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon,)