Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-407

4-07. országos ülés I90í márczius 22-én, kedden. 279 janak fizetésrendezést, a kikre az előzőleg pénzügyi bizottságilag letárgyalt és a ház asztalán most is fekvő, mert vissza nem vont javaslat kiterjed, hanem az ország azon tisztikara is, a mely ezen javaslatba bevonva nem volt. Senki sincs közülünk, a ki helytelenítené — én nem is megyek arra a térre, hogy más intencziót magyarázzak ebbe a törekvésbe bele — nem helyteleníti senki, hogy a közigazgatás terén működő tisztviselői kar fizetése is megfelelően rendeztessék. Nem sok dologban követem Deák Ferencznek a tanításait, de abban igenis osztozom, hogy a legrosszabb politika az, ha az állam a maga tisztviselőit nyomorúságosan fizeti. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nohát ebből a törekvéséből a t. kormányelnök urnak, a melylyel minket idejekorán megismertetett és a melynek kifejezést is adott beterjesztett javaslatában, én ebben a javaslatban óriási hézagot látok. A saját nyilatkozata szerint a t. miniszterelnök ur azt mondotta, — nem fogom szószerint idézni, mert hosszan nyilatkozott erről a kérdésről — hogy miután ő nem tartja helyesnek, hogy a tisztviselők csak bizonyos kategóriája kapja meg a fizetésrendezésben rejlő előnyöket, ő gondoskodni akar arról, hogy mások is kapjanak és azért rekonszideráczió tárgyává fogja tenni, hogy ezt a javaslatot mennyiben tartsa fenn. Méltóztatnak emlékezni, hogy ennek a rekonsziderácziónak az volt az első következménye, hogy a helyett az elfogadott javaslat helyett jött be egy másik, a mely felhatalmazást kért a kormány számára arra nézve, hogy a tisztviselők részére bizonyos pótlékokat kiutalványozhasson. Ha a t. kormány ezt a fizetésrendezést egyszerűen csak tisztán pénzbeli kérdésnek tekintette, akkor félig-meddig eleget tett a hozzákötött várakozásnak. De a t. kormánynak is tudnia kell, bele is ment annak az álláspontnak elfoglalásába, hogy ez a tisztviselői fizetésrendezés nem csupán és egyedül pénzügyi kérdés, még a tisztviselőkre nézve sem. Azok a beosztások, azoknak a fizetési osztályoknak a felállítása, a rangfokozat felállítása sok helyütt sokkal messzebb és mélyebben érinti a tisztikart, mint maga a fizetés kérdése. r T. ház ! Én csak egy pár ellentétre akarok rámutatni (Halljuk! Halljuk!) és mindjárt ki akarom zárni a félreérthetést, a mely ebből velem szemben származhatnék. (Halljuk! Halljuk!) Én nem azt tartom hibának, a mi egyikben sok vagy soknak látszik, hanem azt tartom hibának, hogy viszont a másikban az kevés. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalóldalon.) Csak egy példát hozok fel. (Halljuk! Halljuk!) Nem tartom hibának, hogy ha a járási tisztviselők: a vármegyei főügyész, az árvaszéki ülnök, az árvaszéki elnök, az alispán stb. ngy osztatnak be, mint a hogy a közigazgatási tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslat tervezi. Ezt nem tartom hibának; csak azt tartom hibának, hogy nem tudom, mert a t. kormány nem nyilatkozik róla, hogy ehhez fogja-e idomítani az állami tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslatot is. Mert ha nem, akkor nem azt történt meg, a mit a t. miniszterelnök ur kilátásba helyezett, hogy t. i. igyekszik valahogy összeszerezni az eszközöket, hogy a vármegyei tisztviselőknek is adhasson valamit és azoknak a fizetését is rendezze, legalább addig a nivóig, a melyben az állami tisztviselők fizetését rendezte, hanem egy lépéssel mindjárt előbbre is ment. v

ár most ezt azután ki kell igazítani. De ebben a kérdésben előttünk teljes homály van. (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A kormány nem nyilatkozik, pedig az alatt a hosszú idő alatt, a mig a munkátlanság korszakát élte, a melyről a kormány azt mondotta, hogy nem lehetett dolgozni, ráért volna e kérdéssel behatóan foglalkozni, és ez a kérdés, a mely esztendőkig foglalkoztatta az állami tisztviselői kar óriási nagy csoportját, azokat a nagy rétegeket, a melyekre az állam rendjének nagy része fel van ópitve és a melyeknek kezébe van letéve az állami igazságszolgáltatás — justitia regnorum fundamentum — mondom, talán megérdemelte volna ez a nagy kérdés, hogy erre nézve ne hagyjon minket oly soká bizonytalanságban, hogy mi 2, czélja tulajdonképen a t. kormánynak e tekintetben. Azt akarja-e, hogy a közigazgatási tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló javaslat ugy menjen keresztül, a mint kontemplálta, az állami tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslat pedig ugy, a hogy ideiglenesen, egy felhatalmazási törvény alapján, végrehajtotta? Ez nem lehet, t. ház! (Igaz! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) Nem lehet; mondom, lehetetlenség, hogy az a legalább három évig jegyzősködő, azután albiráskodó és azután törvényszéki bíróvá kinevezhető törvényszéki biró vagy járásbíró, ugyanabban a rangsorban legyen, mint az akadémiáról most kikerült, leáll amvizsgázott, vagy talán még le sem államvizsgázott, de máris megválasztott szolgabíró. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalóldalon.) Ilyen eltérések nem lehetnek, t. ház. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.)Sőt tovább megyek, nem lehet az sem, hogy a vármegyei tiszti főügyész pl., a ki jogi szakértője a vármegyének és igen előkelő állást tölt be egy vármegyének területén, magasabb rangfokban legyen — nem beszélek a fizetésről — de magasabb rangfokban legyen, mint az ugyanazon vármegyében székhelylyel biró, de három vármegye területén hatáskörrel biró szintén legalább is olyan feleló'ségteljes és fontos állásban lévő vezető kir. ügyész. A főügyészt a VII. osztályba sorozza a közigazgatási tisztviselők fizetéséről szóló törvényjavaslat és az állami tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló javaslat a királyi ügyészt a VIII. osztályba sorozza. És most felmerül, t. ház, egy másik kérdés. Egy nagy küzdelem árán ment bele a t.