Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-406

264 406. országos ülés 1904 márczius 21-én, hétfőn. a mely arra való, hogy egy perczig elvakítson bennünket, gyönyörködtessen, de a melynek lényege, tartalma semmi. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Egyetlenegy pont az, a melyre a t. miniszter ur vívmányként rámutat s ez a nevelés kérdése. Én azonban már eleve kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ebbe a nevelésbe nem egyezünk bele, hogy a mi pénzünkön a mi fiainkból neveljenek az osztrák hadseregnek katonát. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Midőn erre rátérek, lehetetlen, hogy ne tegyek egy allúziót a delegáczióban elhangzott kijelenté sekre. Sző volt ott ugyanis arról, hogy a három magyarországi alreáliskola egyikét, még pedig valószínűleg a kassait, el akarják venni tőlünk, hogy Ausztriába vigyék át. Tudom, hogy nekünk három katonai alreáliskolánk van. A kismartoni, a kőszegi és a kassai. A kismartoni és a kőszegi osztrák határon van. Egy van tehát csak magyar területen, azt is el akarják vinni. Én tudom annak az okát is, hogy miért akarják épen ezt elvinni? Ez az egyetlen katonai alreáliskola, a hol gyermekeinkbe magyar szellemet ojtottak, ezt ki akarják irtani. Ez az egy jelenség is meggyőz bennünket arról, hogy milyen irányban akarják a hadsereget fejleszteni. Inkább vigyenek el a kassai helyett egyet az osztrák határról és állítsák fel akkor Erdélyben a harmadik alreáliskolát, hogy igy, a térképre tekintve, ezek az intézetek egy háromszögben legyenek elhelyezve. Én eleve tiltakozom az ellen a merénylet ellen, hogy a kassai alreáliskola áttétele megtörténjék. Ezenkívül van egy kérdésem a t. miniszter úrhoz. Az utóbbi időkben azt hallottam, hogy megtörténik az, miszerint egy ilyen közös osztrák iskolából, a mely bizonyos perczentuáczió szerint a mi pénzünkön neveli az ifjúságot, kilépett ifjak az osztrák Landwehrbe soroztainak be. Kérdem a miniszter urat: igaz-e ez vagy nem? Ha nem igaz, megnyugvással elfogadom; de ha igaz, tiltakoznom kell az ellen, hogy a mi pénzünkön az osztrák hadseregnek neveljenek ifjakat. (ügy van! a szeísöbaloldalon.) Most, hogy bekövetkezett a nyugodt tárgyalási idő, elvárom a t. honvédelmi kormánytól, hogy ezt fel fogja használni arra, hogy a hadseregbe a magyar zászlót, a magyar jelvényt, a magyar czimert hozza be, előre kijelentvén, hogy semmiféle közös lobogót, közös czimert el nem fogadunk. Inkább maradjon a mostani törvénytelen állapot; inkább tűrjük ezt, semhogy törvényesítsünk egy olyan helyzetet, a mely közjogi önállóságunknak és függetlenségünknek negácziója, tagadása. Kérdést intézek ezen javaslat tárgyalása alkalmából a t. miniszter úrhoz, hogy mi fog történni nemcsak a bűnvádi perrendtartással, hanem a katonai bűnvádi törvénykönyvvel magával is, az anyagi törvénynyel ? A megfelelő javaslat tárgyalása alkalmával még eddig minden esztendőben megismételtem ebbeli kérdésemet. Báró Fejérváry miniszter ur 1901-ben nekem határidőhöz kötött ígéretet tett arra nézve, hogy a bűnvádi perrendtartást a ház elé fogják terjeszteni. Immár majdnem két esztendeje, hogy letelt a határidő és a mai napig még csak reményünk sincs arra nézve, hogy ez az Ígéret meg fog valósulni. De nem elég, hogy követeljük a katonai bűnvádi perrendtartási javaslatot, hanem követeljük most már azt is, hogy a katonai anyagi büntető törvénykönyvet is terjeszszék elő, mert ezek az állapotok, a melyekre a múltkor volt szerencsém rámutatni, azok a katonai büntető ítéletek, a melyeket Bileken, Trebinjén, Pozsonyban, Debreczenben hoztak, oly ítéletek, a melyekből oly állapotokra lehet következtetni, hogy ezeket tovább tűrni nem szabad és nem lehet. Nem kételkedem a miniszter ur hazafiságában, nem kételkedem abban sem, hogy a múltkor itt a nemzet szine előtt adott Ígéretének meg fog felelni, hogy közben fog járni az iránt, hogy a szegény elitélt katonák kegyelmet karjjanak, vagy büntetésükön enyhittessék, nem kételkedem ebben, de qui cito dat bis dat, minél előbb tessék utánanézni, mert minden napi késés súlyos sértés nemzeti önállóságunkkal szemben, a mikor oly katonák vannak elitélve, a kik nem tettek semmit, csak magyarok akartak lenni. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) Ezzel egyúttal rámutattam arra a szellemre, a mely a mi hadseregünkben honol és a mely akadályozta azt, hogy a magyar tisztek ott helyet foglaljanak oly arányban, a mint az üdvös és szükséges volna, De addig, mig a hadseregben ez a szellem honol, addig ne kívánják, hogy fiainkat odaküldjük, hogy a hadsereg számára neveljük őket. Nem, t. honvédelmi miniszter ur, ha akárhány fiam volna, egyet sem adnék oda, mert nem akarok pirulni a saját fiam hazafiatlansága miatt, mert ott hazafiságot sohasem, csak hazafiatlanságot lehet tanulni, mint a példák mutatják. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) Kérdést akarok intézni a t. honvédelmi miniszter úrhoz az 1868-iki császári rendelet végrehajtása tárgyában is. Megkapjuk évenkint a kimutatást, hogy hány tisztet helyeznek át a közös hadseregtől a honvédséghez, hányat a magyar csapatokhoz ? De oly kis arányszám ez, a melylyel meg nem elégedhetünk és kívánnunk kell, hogy minél hamarább, sürgősen valamennyi magyar honos tiszt helyeztessék át a magyar csapatokhoz, mert csak igy lehet elérni, hogy a magyar fiuk, a kik kénytelenek nehéz szolgálatuknak eleget tenni, legalább magyar honosok vezérlete alatt tegyék azt. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Azok a szempontok, a melyeket Bakonyi Samu és Egry Béla t. képviselőtársaim az imént kifejtettek, indítottak bennünket arra,