Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-406

406. országos ülés 1U04 márczius 21-én, hétfőn. 257 azt akarom mondani, hogy ettől, ha kell, állásunkat függővé teszszük.« Nohát, t. képviselőház, ez a körülmény is bizonyítja, hogy minő nagy különbséget tenne Magyarországon, ha a nádori méltóság betöltetnék, mert ez az állás az udvarhoz mindig közelebb álló egyén által töltetvén be, ez őszintébben beszélhet királyával, mint a királyi kegytől függő minisztérium. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalo n.) T. képviselőház! István főherczeg szavát is állta, felterjesztette a magyar nemzet sérelmeit ő Felsége elé, mire ő Felsége a következő kegyelmes királyi leiratot intézte az országgyűléshez : »Kedves öcsém, főherczeg nádor ur! A független felelős magyar minisztérium alakitása iránt készült és az orsz. Karok és Kendek által f. hó 23-án keit felírásukkal kir. jóváhagyásom elé bocsátott kir. törvónyczikkre nézve, a folyó hó 28-án kelt legfelsőbb válaszom folytán királyi jóváhagyásomat atyai szándékom ujabb bizonyságául az országosan egybegyűlt Karoknak és Rendeknek azon határozott kijelentéssel kívánom tudtukra adatni stb., stb a 6. §-ra vonatkozólag pedig kívánom a hü Karokat és Rendeket felszólítani, hogy addig is, míg azon közálladalmi költségek aránya iránt, a melyek az összes birodalmat közösen érdeklik, kölcsönös értekezés utján a jövő törvén} hozás királyi megegyezésemmel intézkednék, királyi udvaromnak fentartásához megkívántató, különféle katonai testületek ellátására szükséges költségekről jövendő beszámítás iránt jóváhagyásom mellett ideiglenesen rendelkezés tétessék.« Folytatja azután tovább, és ismét áttér később a pragmatika szankczióra és azt mondja (olvassa): »ügy viszont a hű Karok és Rendeknek királyi házam s a pragmatika szankcziőval szentesitett birodalmi kapocs iránti hű ragaszkodásuktól bizton várom, miként önként átlátandják, hogy a magyar hadseregnek az ország határain kivül való alkalmazása, nemkülönben a katonai hivatalokba ily kinevezések a szükséges birodalmi összhang végett egyenesen csak legfelsőbb királyi elhatározásomtól függhetnek. Bécs, márczius 31. 1848.« Ezen királyi rendelet, a melyben ő Felsége a pragmatika szankcziónak az 1848-diki törvényekbe való beiktatását kérte, nagy fejfájást okozott a magyar kormánynak ós többségnek, mert semmi körülmények közt sem akarták azt, hogy a pragmatika szankczió az 1848-diki törvények közjogi részébe bevétessék, de nem akarták koczkáztattatni a 48-diki törvények szentesítését sem és részben eleget akartak tenni az uralkodó óhajának is. Tehát akként határoztak, hogy a »pragmatika szankczió« szó vétessék be az 1848-diki törvény előszavába, a melyről tudjuk, hogy semmi néven nevezendő közjogi jelentőséggel nem bír, vétessék továbbá be az 1848: XVIII. t.-cz. 6. §-ába, a sajtó törvénybe, KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXIII. KÖTET. a hol szintén nincsen semmi néven nevezendő közjogi jelentősége. A bécsiek nem latolgatván, vájjon a törvény közjogi részében, vagy hol fordul elő a pragmatika szankczió, megelégedtek azzal, hogy bent van és szentesitették a 48-diki törvényeket. T. képviselőház! Mielőtt az 1867:

XII. t.-cz. 11. §-ára és azzal kapcsolatban a felségjogokra áttérnék, két törvényre kell hivatkoznom, annál inkább, mert később benyújtandó határozati javaslatomat ezen törvényekre fektetem. Ez az 1802:1. t.-cz. a mely kifejezetten a magyar hadseregről szól, azt mondván, hogy 12 gyalog és 10 lovasezredet, tehát összesen 64.000-ret a magyar hadseregbe, stb, Ugyancsak I. Ferencz király alatt hozatott az 1808. évi I. t.-cz. 12. §-a és 13. §-a és különösen erre az utóbbira fogom határozati javaslatomat fektetni; a 12. §. azt mondja, hogy különben a hadseregbeli katonaság fokozatát kimutató jelvényekről ő cs. és kir. fensége, az ország nádora gondoskodik, a csapatok, melyek századokra osztva rendeztettek, hazai nyelven oktattassanak, megtartván a parancsszavakban, az u. n. vezénylő szókban, a magyar nyelvet. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Kétségtelen tehát, hogy magyar hadseregünk volt, hogy ezen hadseregben nem is olyan nagyon régen, 1808-ban, magyar volt a vezénynyelv. Nem való tehát az az állítás, a melyet a túloldalról hangoztatnak, hogy a magyar vezényszó behozatala disszonancziát, disharmóniát és zavart idézne fel. (Tjgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Nem áll pedig azért, mert magam is mint katona, mint tartalékos tiszt a nagy hadgyakorlatok alkalmával, a mikor a horvát, a magyar kir. honvédség és a közös hadsereg együtt működött, azt tapasztaltam, hogy a vezónynyelv különböző volt s egyetlenegy gyakorlat alkalmával sem okozott zavart és ellentétet, pedig három nyelven vezényeltek; még inkább ki lesz zárva a zavar, ha csak két nyelven lesznek vezényelve a csapatok. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) T. képviselőház! Áttérek most az oly sok vitát okozott 1867 : XII. t.-czikk 11. §-ára, a melyre nézve, hogy később előadandó következtetésemnek helyességét bizonyítsam, ki kell jelentenem: nem való az s helytelen azon álláspont, a melyet a túloldal foglal el, hogy ebben a paragrafusban ő Felségének lett volna fentartva a vezérleti és vezényleti nyelv megállapítása. Ezen szakasz azt mondja' (olvassa): »G Felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán mindaz, a mi az egész hadseregnek és így a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészítő részének, egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, ő Felsége által intézendőnek ismertetik el«. En itt a fősúlyt ezúttal azokra a szavakta helyezem, hogy: »egész hadsereg s így a magyar hadsereg . . .« Ha áll az, hogy a vezényszó megállapítása az egész hadseregre 33