Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-405

405. országos ülés 190k márczius 19-én, szombaton. 243 mennyiségéről, a melyben a magyar hadsereg el van sikkadva, mert az a közös hadsereg nyelvében német, jelvényében osztrák, és minden izében és szellemében, egész szerkezetében idegen a magyartól. Hát akkor azt kérdezem, — és a hágai bíróság elébe merem bocsátani a kérdést, hogy ítéljen felette, — hogy nincs-e igazságunk akkor, mikor mi azt állítjuk, hogy az itt beadott törvényjavaslat szemben van ezen alaptörvényekkel, elkonfiskálja a magyar hadsereg konkrét állagát, elkonfiskálja a magyar nyelvre, a magyar szinek alkalmazására vonatkozó összes régi jogainkat, s ezzel az országnak nemcsak régi igényét, de az 1791-iki törvényekben körülirt államiságának feltételeit, továbbá az 1848-iki törvényekben körülírt nemzeti követeléseknek létesítését megtagadja és megsemmisíti. Nagyon kívánatos volna, hogy midőn így állíttatik fel a kérdés, a törvények szakaszaira való hivatkozással, állnának elő és magyaráznák meg, hova sikkadt el az 1867: XII. törvényczikk 11 — 14, §-aiban körülírt konkrét állaga a magyar hadseregnek? Hogy elsikkadt, az bizonyos, mert nem látjuk, nem létezik. Ennek is megvan azonban a szomorú története és ón most rátérek arra, hogy az 1867 : XII. törvéüyczikk magyar hadserege miként sikkadt el idővel, miként olvasztatott be és tétetett egységessé jelvényében, nyelvében, szellemében az osztrák hadsereggel. Ez igen érdekes és tanulságos mozzanata a mi alkotmányos életünknek. 1867 után, midőn a véderőtörvény megalkottatott, e törvényben a közös hadsereg kifejezéséről még szó sincs, mindenütt a hadsereg említtetik. A törvény 2. §-a elősorolja, hogy a fegyveres erőt képezik: a hadsereg, a haditengerészet, a honvédség és a népfelkelés. Azt kérdezik, hogy hol van tehát a magyar hadsereg? Itt van a »kadsereg«-ben, melynek kiegészítő része a magyar hadsereg, de nem beolvasztott és megsemmisült rész, hanem konkrét állagú rész, a mely létezik és önálló intézmény. Az egész véderőről szóló 1867-ik évi törvényben egy szó sincs arról, hogy az 1867-ben fentartott magyar hadsereg a hadseregnek oly beolvasztott része, a melylyel a magyar hadseregnek ugy fogalma, mint külső megjelenése megsemmisült volna. Igaz, erre azt szokták mondani — s a t. miniszterelnök ur csak a minap, gondolom a véderő-bizottságban, meg máskor is ugy okoskodott, hogy a magyar hadsereg kiegészítő része lévén az egész hadseregnek, ezzel a közös hadsereg eszméje állott elő és így önmagában konstruálódott a közösség, s hogy továbbá az 1867-iki törvényben is van szó közös védelemről, ennélfogva a hadseregnek olyan közösnek kell lenni, a milyen az most. Az 1867: XII. törvényczikk 4. §-a tényleg azt mondja, hogy a közös birtoklásnak együttes erővel való védelme a czél, másutt pedig közös védelmet is emlit. Hát én nem térek ki a közös védelem fogalma elől, hanem előveszem a logikát, előveszem a józan észt, és azt kérdezem, hogy, ha én valakivel összeállók közös védelemre valamelyik irányban, ez azt jelenti-e, hogy mi azon eszközöket, a melyeket a védelemre szoktunk használni, egységesítjük egy egészben és azzal a magunk önálló állását feladjuk? Ez nem azt jelenti. A história is azt mutatja, hogy ez nem is így áll a nemzetek közt. Ez az eset Kínában. Hiszen az európai államok Kínában közös védelemre szövetkeztek, de azért a franczia, az angol vagy más államok az ő védelmök önállóságát fel nem adták vagy egy egészbe nem olvasztották, Eeníartja mindegyik állam külön a maga védelmi eszközét; ha szükséges, közösen teljesíti a védelmet, a megállapított módon, íme tehát, az 1867-ik évi XII. törvényczikkből, a közös védelem fogalmából nem következik a szervezetnek az egysége. Itt van az 1868-ban hozott törvény a honvédelemről, mindjárt czáfolatát adja ennek és az én érvelésemnek ad igazat, midőn a honvédségről szóló törvény 31. §-ában a következőket mondja (Halljuk! Olvassa): »Hogy a közös hadügyminiszter a birodalom közös védelmére szolgáló eszközökről folytonos tudomással bírhasson, a honvédelmi miniszter őt a honvédosztályok létszáma, a felszerelési készletek mennyisége és minősége, az elhelyezés, valamint a honvédseregre vonatkozó egyéb szükséges adatok felől is időszakonkint értesitendi,« Már a törvénynél fogva is világos, hogy a honvédség a közös hadsereggel nem egységes, hanem külön intézmény, de azért mégis a közös védelem eszközéül szolgál. Tehát egy és ugyanazon évben hozott törvény, midőn elősorolja a védelmi eszközöket, egyenesen ráutal arra, hogy a közös védelemnek nem föltétele az, hogy az eszköz maga ugyanazonos legyen a másikéval, A közös védelem alapján állhat egy kormány, de, hogy eltűnjék a magyar hadsereg állaga, azt a törvény nem mondja, világos szavaiból ez nem következik. Ennek daczára a mai közös hadseregben eltűnik a magyar hadsereg állaga. Erre nézve is a fejlődés mozzanatait kell megismerni, a melyek nagyon érdekesek és tanulságosak. Miképen alakult ez a dolog oda, a hol ma van? íme, bemutattam az 1868-diki véderőtörvényt, a melyben arról, hogy a magyar hadsereg állaga a hadseregbe olvasztassék, egy szó, egy betű sincs. Ezt, gondolom, az előadó ur elismeri. Azért hivom fel bizonyságul, mert neki kötelessége a törvényt védeni és ha én törvényellenességet mondanék, akkor rektifikáljon engem: ezt mégis megkívánhatjuk az előadó úrtól ilyen fontos kérdésben. Tehát a 68-as években erről még szó sem volt. 1868—74, években, mig Deák Ferencz élt, az ujonczjutaléki törvényt rendesen azon czimen adták meg, hogy a magyar sorhadi csapatok részére megszavazandó ujonezok. Ez ellen a 67-es alkotásokhoz közel álló akkori balközép, Tisza Kálmánnal az ólén, évről-évre nagy harezot foly31*