Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-403

403. országos ülés 1904 márczius ll-én, csütörtökön. 197 és t. volt pártfeleim között, sem a függetlenségi párt másik árnyalata, sem az uj párt között, hanem van különbség igenis a pártpolitikában és az akcziónak felfogásában, a hogyan és a miként a függetlenségi programmot keresztülvinni szükséges és lehetséges. Nekem az a felfogásom, hogy a t. függetlenségi párt azt hirdeti, hogy ő a maga programmját uno ictu, egy csapásra akarja megvalósítani. Ha ez lehetséges, ha ez keresztülvihető, ha ennek az időpontja eljön, mind egy táborban leszünk úgyis. Nem erről van szó, hanem arról, hogyha ez nem lehetséges, hogyha erőnk és kitartásunk nincsen, hogy egy csapásra ez keresztülvihető legyen, hogyha nem tartjuk szükségesnek, hogy a nemzet e miatt rázkódtatásnak legyen kitéve, akkor kötelessége egy pártnak, a mely a függetlenségi párt zászlaja alatt van, előre vinni a függetlenségi politikát ugy, a hogy tudja, akkor, a mikor tudja és oly részletekben, a mint azt megcsinálni képes. A fokozatosság elve tehát nem lehet egyáltalában ok és alap arra, hogy két vagy három párt ugyanazon az alapon e parlamentben keletkezhessek. Mi hát mégis az egésznek az oka, t. képviselőház ? Én ugy látom, hogy bizonyos belügyi kérdések egyik részt, bizonyos személyes kérdések másik és legnagyobb részt. Oda jutottam ezzel, a hol beszédem elején voltam, hogy ezen különbségek alapoka az, hogy e nemzet nincsen még kifejlődve ezen nagy hivatásoknak teljesítésére és ez csak ugy lehetséges, hogyha ez a három nagy párt, a mely személyi, taktikai vagy felekezeti okokból el van különítve egymástól, tulajdonképen egyesül, akkor sokkal nagyobb, sokkal magasztosabb, mindnyájunkat érdeklő nagy hivatását és nagy programmját keresztül is fogja tudni vinni. A mi ezenkívül még köztünk válaszvonalat képez, az az, hogy ugy a különböző pártok ebben a házban, valamint egyáltalában a pártokhoz tartozó tömegek, a közönség és a közvélemény abban a hibás felfogásban szenved, hogy a magyarságnak és a nemzetnek nagy feladatai ki vannak merítve akkor, hogyha a politikában a maguk kötelességeit teljesítették és azt hiszik, hogy az alkotmányosság már maga a nemzeti élet, hogy a parlamentben való szónoklás és szerepvivés, a parlamentben való állásfoglalás, a parlamentben való harcz, már a nemzet iránt tartozó kötelességek teljes kimerítését jelenti és hogy a pártok, a mennyiben a parlamentben kötelességüket teljesítették, ezzel már a nemzet iránt tartozó nagy feladatoknak is eleget tettek. Pedig, t. képviselőház, a parlament szerves összefüggésben van a nemzeti élettel. Ez képezi annak nagy hátterét, a mely az ő akczióiban szívesen részt vesz, azokat támogatja, és a mely nélkül czéljait sem elérni, sem megvalósítani képes sohasem lesz. Sokan azt mondják e kérdésben is, hogy a magyar önállóság megmentéséhez az kell, hogy a függetlenségi párt többségre jusson, hogy 413 képviselő közül 207 legyen függetlenségi programmal megválasztva. Az én véleményem szerint minden gondolkozó ember előtt ugy áll a dolog, hogy ha csak ennyit érünk el a függetlenségi politika részére, akkor azt tulajdonképen keresztülvinni sohasem fogjuk, mert ahhoz, hogy egy ország 400 esztendős állapotából kivetkőzzék és uj irányt kövessen, nem elégséges, hogy 200 ember ellenzéki programmal megválasztassék. A nemzeti élet teljes és gyökeres átalakítása szükséges ahhoz és ha igy fogom fel a feladatot, ha igy gondolkozom a kérdés felett, akkor világos, hogy a függetlenségi párt, a mely a leghatalmasabb, a legnagyobb, a legragyogóbb programmal áll a nemzet színe elé akkor, a mikor csak politizál és sokszor rosszul politizál, mindazokat a kötelességeket, a melyek az ő hitvallásából következnek, egyáltalában még nem teljesítette. A függetlenségi párt 48-as cziménél fogva is szabadságharezot vivő párt, a szabadságharcz nagy eszményei és nagy alakjai útmutatása nyomán. Egy szabadságharcz magából a politikai akczióból egyáltalában nem áll, sőt az nagyon kis része neki. A függetlenségi képviselőnek, a ki a nemzeti élet nagy reorganizáczióját tűzte ki feladatául a nemzeti élet minden terén, a legkisebbtől a legnagyobbig végig ki kell venni részét a munkából és példával kell előljárnia ugy jellemben, mint becsületességben, kitartásban, szegénységben és önfeláldozásban ; minden téren meg kell mutatnia, hogy nemcsak különb politikai programmot hirdet, hanem különb a maga belsejében is, mert különb az önfeláldozásban és különb az akczióban, mint az a másik ember, a ki ezeket az elveket nem vallja. Már pedig azt látjuk, hogy sem az életmód, sem az akczió, sem semmi más tekintetben a különböző pártok közt jóformán semmi különbség nincsen. Világosan látjuk tehát, hogy van különbség a programmban, de a hitben, a felfogásban, a gondolkozásban ezen az oldalon és a túloldalon jóformán semmi különbség nincsen, a mi abból is látszik, hogy ez a két ellentétes álláspont egymás mellett a parlamentben és az országban fönmarad a nélkül, hogy nagyobb összeütközések keletkeznének köztük, eltekintve az 1889 és 1902-iki nagy harczoktől. Ha nemcsak a programmban, hanem az elhatározásban ós az akaratban is lényeges különbség volna köztünk és a túloldalon ülő t. képviselő urak közt, akkor 35 éven keresztül megnyilvánult volna ez igen elhatározóan és a nemzet világosan látta volna, hogy itt nemcsak programmról van szó, hanem a nemzeti élet egészen ellenkező felfogásáról, a mely a másikkal szembeszáll, levereti magát százszor, ezerszer, csak azért, hogy a leveretósből mindig megerősödve kerüljön ki és akczióját ezáltal mindig előbbrevigye. Nem olyan nagy dolog, hogy az egyik napon