Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-401

kOl. országos ülés 1904- márczius Ih-én, hétfőn. 163 kedése is gondolkodóba ejthet mindenkit, a ki a helyzetet alaposan és helyesen akarja megítélni. Ezért tartom szükségesnek a miniszterelnök ur székfoglalása óta felmerült mozzanatokra rámutatni, a melyek a miniszterelnök ur gondolkozásmódjára világot vetnek. T. ház! Ha szemügyre veszszük azt a környezetet és azt a nevelést, a mely a t. miniszterelnök urat ifjúságában vezette, feltűnik előttünk, hogy ó't már mint ifjút, akkor, a midőn hevülékenynek s a nemzeti irányzattal szemben fogékonynak kellett volna lennie; már akkor, a midőn a politikai szintérre kilépett, azon uszályhordozók között kellett látnunk, (Halljuk! a szélsöbaloldalon.) a kik az akkori többség vezérének környezetében voltak. Pedig tapasztalásaink szerint az emberek ifjúkorukban nem a mameluksággal szokták politikai pályafutásukat kezdeni, hanem ideális gondolkozásuak ésérzésüek; ideális czélokért hevülnek és nem ott kezdik pályájukat, a hol a miniszterelnök ur kezdette. Ebből magyarázhatjuk meg azt, t. ház, hogy az a bizalom tökéletesen indokolatlan, a melylyel irányában viseltetnek; mert igazán feltehetjük magunknak ezt a kérdést, hogy az, a ki igy kezdette, tulajdonképen hol fogja végezni ? Mikor ő mást maga körül nem látott és mikor benne megcsontosodott az a nézet, hogy a hatalom mindenekelőtt, hogy a hatalomnak érvényesülése elé nem szabad semmiféle akadályokat gördíteni, legyenek azok bármiféle irányzatúak, legyenek azok indokoltak vagy indokolatlanok, mikor ő benne megvan az a megcsontosodott eszme, hogy a hatalom előtt mindenkinek térdet és fejet kell hajtania, mit várhatnánk tőle? Ilyen megcsontosodott elvekkel lépett ő a miniszterelnöki székbe. Hogy milyen úton-módon, azt nagyon jól tudjak. Erre talán későbben vissza fogok térni, a mennyiben az idő megengedi, most azonban ezt nem akarom abba a gondolatvilágba beleszőni, a melyben nézeteimet kifejteni akarom. Az előbb • emiitettem, hogy szükséges, hogy visszapillantást vessünk mindazokra a tényekre, a melyek gróf Tisza István miniszterelnökségének kezdete óta beállottak s a melyek igazolják, hogy ő tényleg nem alkalmas arra, hogy a kormányzatot Magyarországon vigye. Alighogy a miniszterelnöki széket elfoglalta, mindjárt azon kezdte, hogy az egyetemi ifjúságot megrendszabályozta, azt az egyetemi ifjúságot, a mely a holnapi napon lesz 56 esztendeje, hogy irányt szabott Magyarország politikai életének, irányt szabott.a magyar szabadság kitörésének, érvényesülésének. A midőn láthattuk a múltban, mily szükség volt az egyetemi polgárságra politikai életünk irányításában, akkor én a mai körülmények között, különösen a mikor látjuk merev kínai falak emelését a magyar törekvések ellenében, mikor ott áll előttünk egy Chlopy, ott állanak előttünk mindazok a visszautasítások a legfelsőbb körök részéről, a melyekben részesültünk a közelmúltban lezajlott nemzeti harczoknak közepette; mikor látják, hogy a képviselőház többsége milyen rettenetes egységgel, milyen kompaktsággai akarja ezeket a törekvéseket fedezni; a mikor mindnyájunknak bizalma megrendült ebben a magyar nemzetben, ennek a magyar nemzetnek igaz gondolkozású, józan elemeiben: akkor az ideális állapotokat megvalósítani akaró egyetemi polgárságot, a magyar ifjúságot elzárni attól, hogy a politikai életből is kivegye némiképen a maga részét, természetesen a korlátok között, akkor ez épen olyan munka és ugy tűnik fel nekem, mint az, ha valaki elmegy egy virágoskertbe és a mik gyönyörűségünket képezik, a legszebb virágoknak fejeit lekaszabolja teljesen indokolatlanul. Mert ugyanezt a sivár képet mutatja a miniszterelnök urnak az a ténykedése, a melylyel az ifjúságot, a magyar nemzetnek virágát töri le és igy akarja a politikai életből kinullázni. B. Kaas ivor: A német császár nem igy tesz ! Oda megy az egyetemre és lelkesíti őket! Kovács Pál: Mindezek után mit látunk? Láttuk azt, hogy egy olyan irányzat, a mely Európaszerte már polgárjogot nyert, az úgynevezett szocziálizmus minálunk csak kezdő stádiumában van és azt nekünk is el kell ismernünk. Hogyha igazi parlamentarizmusunk van és ha igazán a szabadság hazája akar lenni Magyarország, nekünk sem szabad oly ridegen elzárkóznunk az uj úttörő munka elől, a melyet a szocziálizmus akar végrehajtani és akar szolgálni. A mikor látjuk, hogy a miniszterelnök ur a szoczialistáknak gyülekezési jogát akarja elkobozni, akkor ezzel én '— a kit különben pártállásomnál fogva talán sokan reakczionáriusnak mondanak és ez a balvélelem nagyon el van terjedve Magyarországon — mondom, én nem habozom kijelenteni, hogy ebben a tekintetben a miniszteielnök úrral homlokegyenest ellenkező állásponton vagyok, ebben a tekintetben nem követem őt a liberalizmus ama útvesztőjébe, a melybe itt belekerült, hanem igazi liberalizmus alapján állok, a jogfosztást ellenzem, ennek soha uszályhordozója nem leszek, soha az ilyenekkel egyetérteni nem fogok. Mert azért, hogy nálunk meggyökeresedett az a téves nézet, hogy a szocziáldemokráczia elitélendő, hogy a szocziálisták üldözendők és kiküszöbölni valók Magyarország politikai életéből, én ezzel nem érthetek egyet, sőt a mennyiben nekik módjukban van a mai választási rendszer mellett, vagy a választói jog reformálása utján, a melyhez a miniszterelnök ur elvben állítólag már hozzájárult, mondom, a mennyiben módjukban van mandátumhoz jutni, akármelyik elvtársukat örömmel fogom üdvözölni a képviselőházban. Okolicsányi László: De előbb magyarok legyenek, ne nemzetköziek! Kovács Pál: Okolicsányi László t. képviselőtársam közbeszólására azt mondom, hogy nem kételkedem abban, hogy a mennyiben a házba 21*