Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-401

hOl. országos ülés lWí márczius ik-én, hétfőn. 151 akkori 14-ik szakaszával állandósítani akarta az ujonezlétszám megállapítását, tehát a védelmi szolgálatnak időről-időre való megállapítását a nemzet kezéből ki akarta venni. A második nagy harcz keletkezett azért, mert ugyanezen állandósitási törekvés előállt a gazdasági téren, a midőn épen a gazdasági szerződések időről-időre való megkötését akarta a kormány az iscbli klauzulával lehetetlenné tenni és azokat állandósítani. Ekkor, t. képviselőház, nagy visszahatás keletkezett a nemzet lelkében, a mely egy nagy nemzeti küzdelem alakjában ugy ezen törekvéseket, mint az ezen törekvéseket képviselő kormány férfiakat lehetetlenné tette és visszaverte. A harmadik nagy fázis, mely ezután bekövetkezett, mint tudjuk, az ujonczlétszám felemelésének kérdésénél állott elő. Tehát mind a három küzdelem olyan volt, a mely kizárólag a nemzeti követelményeket akarta érvényesíteni; csakhogy a harmadik sokkal súlyosabb volt a hatalomra nézve, mert míg az előbbi küzdelmek megmaradtak a negatív téren, hogy t. i. a nemzet jjusztán csak az illető előterjesztéseknek visszautasítására törekedett, most már ez a törekvés pozitív czélt is vett fel és most már nem elégedett meg azzal, hogy visszaverje az ujonczlétszám felemelésére vonatkozó törekvéseket, hanem a nemzetnek a hadszervezetben törvényileg biztosított jogait akarta keresztülvinni, hogy nemzeti tartalmat öntsöa a fennálló hadiszervezetbe. Egy pozitív ezél volt ez, a melyet tisztán a nemzeti ellenállás karolt fel és ez akarta keresztülvinni. Ez volt az, t. képviselőház, a mi oly nagy megdöbbenést keltett már a hatalomban, hogy ezzel szemben szükségét látta az erőteljes védekezésnek. És ekkor kerestek embert és eszközöket arra, hogy ezeket az »anarchikus törekvéseket*, a mint ő,k azokat bélyegezték, a melyeket mi azonban akként látunk, hogy a nemzeti akarat megnyilatkozásának egyetlen formáját és lehetőségót képezik — hogy, mondom, ezen törekvéseket erőszakos utón és félrevezetések által letörjék. Nem szándékozom, t. képviselőház, hosszasabban foglalkozni ezzel a kérdéssel; csak néhány retrospektív szempontból kell, hogy rámutassak arra, hogy ezen törekvések nem időhöz kötöttek, nem is a miniszterelnök ur személyével vannak összefűzve. Az ily törekvések jelentkeznek mindannyiszor, valahányszor a nemzeti ellenállás föltámad. Ilyenkor minden hatékony eszközt igénybe vesznek az osztrák uralom részéről ezen törekvésekkel szemben, hogy a nemzeti küzdelmet letörjék; igénybe veszik azokat a parlamenten kivül, ha szükséges, és igénybe veszik bent a parlamentben is, hogyha ezen nemzeti küzdelmek a parlament szinterén öltenek formát. És miben áll az a két eszköz, a melyet ezen küzdelemmel szembeszegeznek? Mindig ugyanazok. Az egyik a nemzet félrevezetése, a másik pedig annak elnyomása. És ma is azt állítom, t. képviselőház, hogy bármilyen jóhiszeműség vezérelje a t, miniszterelnök urat az ő programmjában, a melyet különösen a. katonai nevelés tekintetében fölállított.: ennek czélzata tulajdonképen csak a nemzetnek egyszerű lecsillapítása, a felizgatott kedélyeknek ideiglenes elaltatása, de valósággal nem az a törekvés, a melyet ő hangoztat — ismétlem — talán jóhiszemüleg. ügyebár ő és önök ott a túloldalon azt mondják és hiszik is, hogy az első czél az, hogy ennek a hadseregnek magyar tiszteket neveljünk, hogy e tisztikar érzelmei és hazafisága által elfoglaljuk azt a pozicziót, a mely a magyar nemzetet ebben a hadseregben megilleti. De ezt a czélt nem fogják és a katonai körök nem is szándékoznak elérni ezen intézkedések által. Mert nekünk nem elégséges, hogy abban a hadseregben magyar honosságú tisztek legyenek ; nekünk szükségünk van arra, hogy az ország szervezetéből kiirtassák az az idegen test és teljesen a magyar nemzeti érzelemmel kongruens hadsereg és tisztikar állíttassák fel. Ezt a gondolatot pedig ők már előzetesen elutasítják maguktól, mert kijelentik, hogy minden bekövétkezhetik, csak a hadsereg naczionalizálása nem, mert ez a hadsereg nem lehet sem magyar, sem német, sem cseh, sem lengyel, sem tót, hanem meg kell maradnia a nagy érdekek szolgálatában egésznek és egységesnek akként, hogy mindegyik néptörzs megtalálja benne a maga védelmét. Tehát már előzetesen elutasítják annak a czélnak szolgálatát, a melyre pedig önök jóhiszeműleg eszközöket vélnek felfedezni ezen intézmény reformjában. De egy konkrét példát is fogok felhozni. Az önök meggyőződése az, hogy a mint majd ezek az intézetek működnek és a mint itt annyi tiszt lesz, a mennyi a magyar kontingensnek megfelel, megvan oldva a hadsereg kérdése. Ez egy elavult felfogás, t. képviselőház. Magyarországon volt korszak, nem is olyan régen, mikor a magyar tiszti kontingens nemcsak megfelelő volt a magyar hadsereg csapatainak állományában, de a megkívántató arányt felül is multa. És akkor, mikor a nemzet részéről más irányú követeléseket támasztottak, épen az volt az ellenvetés: »Mit kívánnak az urak, mikor több a magyar tiszt, mint a megfelelő kontingens? Ezért ilyen tekintetben semmiféle követelményt felállítani nem lehet!« Vagyok bátor az 1837. évi országgyűlés tárgyalásaiból csak ezt a rövid néhány passzust felolvasni. Majláth György perszonális, az akkori kormány feje a következő előterjesztést teszi az országgyűlésen: »Valóság az, hogy a cs. kir. hadseregnél több magyar szolgál, mintsem a magyar ezredekhez kívántató tisztek száma. Ne tévesztessük meg magunkat a német hangzású tulajdonnevekkel, mert sokan vannak, a kiknek idegen nevük van, vagy az indigenátus utján, vagy más tör-