Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-381

381. országos ülés 1904 január 21-én, csütörtökön. 85 már előre is jelezni, hogy ha én ezen feladatomnak kellően akarok megfelelni, akkor kénytelen vagyok mégis bővebb fejtegetésekbe bocsátkozni, (Helyeslés balfelöl.) és különösen visszatérni a szabadelvű párt azon értekezletére, a mely a programm elfogadása kérdésével foglalkozott és ott történt egyes nyilatkozatokra és a programúinak egyes pontjaira, mint kiindulási pontokra. (Halljuk! Hatljuh!) Mindenekelőtt meg kell azonban jegyeznem általánosságban, hogy mikor a t. miniszterelnök ur a szabadelvű párt értekezletén a kilenczes bizottság által kidolgozott programmal szemben a maga módosításait előterjesztette, ezen módosításokkal ezen programmot elfogadni hajlandónak nyilatkozott és egyúttal ki is jelentette, hogy ezen az alapon ő a deszignált miniszterelnök, ugy a dolog természetéből folyólag, mint összes nyilatkozatai alapján méltán fel lehetett tételezni, sőt feltételezni is kellett, hogy ő ezen programmja elveinek és főbb részleteinek tekintetében illetékes tényezőkkel, jelesül a koronával, ha mindjárt nem is minden kisebb részletekre kiterjedőleg, tisztába jött s azoknak teljes megvalósítására a felhatalmazást megnyerte. Mert különben mily jelentősége, mily értelme lett volna ezeknek a kijelentéseknek, hogy a korona a kilenczes bizottság programmjához csak a miniszterelnök által előadott módosításokkal hajlandó hozzájárulni és csak azon az alapon hajlandó a deszignált miniszterelnököt a kormány alakításával véglegesen megbízni, hogyha ő előbb a helyzetet e tekintetben tisztába nem hozta, hogyha ő a legmesszebbmenőleg ezen szűkebb programúinak teljes megvalósítására biztosítást, illetve felhatalmazást nem nyert. S ezen feltevés nélkül alig hihető, hogy a szabadelvű párt a módosított programmhoz azon megnyugvással járult volna hozzá, a mint valójában hozzájárult. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) E tekintetben tehát nem mondom, hogy szándékosan, de legalább is szándék nélkül ugy a szabadelviipárt, mint az egész parlament, az egész nemzeti közvélemény félre lett vezetve. Legalább erre kell következtetnünk Pitreich hadügyminiszter urnak a t. miniszterelnök ur által mindeddig meg nem czáfolt, sőt saját állítása szerint legtöbb tekintetben az ő álláspontjával kongruens nyilatkozataiból. Mit mond e tekintetben Pitreich? Mi foglaltatik ez irányban az ő expozéjában? Hát semmi más, mint annak kijelentése, bogy a kilátásba helyezett reformok tekintetében még az utolsó szó nem volt kimondva, azok még további tárgyalások anyagát képezik, hogy mily tartalommal, mily szellemben, mily mértékben fognak azok a gyakorlati élet terén megvalósíttatni és megvalósulhatni, és e tekintetben a miniszterelnök ur csakis bizonyos nyilatkozatok tételére nyerte meg a felhatalmazást. Már most, hogy ezek a reformok nem a szabadelvű párt által elfogadott programmnak megfelelő tartalommal és szellemben czéloztatnak a hadvezetőség részéről megvalósíttatni, annak teljes bizonyságául szolgálnak azok a nyilatkozatok, a melyek a közös hadügyminiszter ur részéről az osztrák delegáczióban tétettek, mert hiszen ezek a nyilatkozatok fedhetik ugyan az igen t. miniszterelnök urnak felfogását, de semmi esetre sem fedik teljesen a szabadelvű pártnak programmját. Ezt a nagy tátongó ürt, a mely a kettő között létezik, a személyes jóindulat a magyarsággal szemben és az a barátságos indulat, a melyet a t. miniszterelnök ur jelzett a közös hadügyminiszter részéről, még csak némileg sem alkalmas kitölteni, kipótolni. Puszta jóindulattal nem sokra mehetünk, ha egyszer államunk teljes szuverenitásának az 1867-iki XII. törvényczikkben garantirozott paritásnak megfelelő módon való elismerése ezen nyilatkozatokból teljesen hiányzik. Hiszen az igen t. hadügyminiszter ur még korrigáló nyilatkozatában is Magyarországnak csak belső, adminisztratív önállóságát és tehát ennek megfelelőleg a magyar állam nyelvének is csak ezen kereten belül való jogosultságát ismerte el, a mely korrigálásban tehát a magyar állam szuverenitásának egy ujabb sérelme foglaltatik. És ha meg is engedem, hogy egy katonától nem lehet kívánni, hogy minden tekintetben, minden apró részletekre kiterjedő, minucziózus közjogi ismeretekkel bírjon, azért, bocsánatot kérek, legyen bár az a közös hadügyminiszter katoaa, én elismerem, hogy igen kiváló katona, ha egyszer azon állásra vállalkozik és midőn ő mindkét államnak minisztere, akkor legalább annyit mégis méltán megkövetelhetünk, hogy szerezze meg mindkét állam közjoga alapelemeinek és legalább alapelveinek ismeretét, (Élénk helyeslés balfelöl.) ne pedig csak az egyik országét a másik ország rovására ós hátrányára. (Helyeslés balfelöl.) Ez a legkevesebb, a mi nézetem szerint minden parlamentáris minisztertől méltán megkívánható. És az igen t. miniszterelnök ur még ezen korrigáló, magában ujabb közjogi sérelmet foglaló nyilatkozatban egy nagyszerű elégtételt szemlél, azt nagy gaudiummal ilyennek hirdette, czáfolatába nem bocsátkozott; az igen t. szabadelvű párt pedig, a mely gr. KhuenHéderváry volt miniszterelnököt nagy felbuzdulással és nagy felháborodással leszavazta, oly nyilatkozatokért, melyekben Körber közjogi felfogásának nem foglaltatott benn elég határozott és világos visszautasítása, de czáfolata mindenesetre benne foglaltatott, most a miniszterelnök urnak az övénél sokkal kevésbbé megnyugtató és sokkal kevésbbé kielégítő nyilatkozatával szemben, egyik részében, itt, hallgatott, másik részében, ott, ujjongva tapsolt. (Ügy van! balfelöl.) A részletekre áttérve, a katonai büntető perrendtartás tekintetében nem csak a közös hadügyminiszter nyilatkozata, hanem a miniszterelnök urnak saját beismerése szerint is még