Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.
Ülésnapok - 1901-380
58 380. országos ülés Í90h- január 20-án, szerdán. ur kormányzása ellen is harczolni, (Igaz! Ugy van! bal felől.) mert Tisza István miniszterelnöksége nekünk a jövőt nagyon sötét színben tárja elénk, mert sem a saját pártja támogatását nem viszonozta ugy, a hogy kell, sem a királynak tett igéretét be nem tartotta, sem azt a programmot nem tudja betartani, a melyet maga elé tűzött. Nem tudja pedig betartani azért, mert, a mint mondottam az előbb is, mindjárt, mihelyt feltette magában, hogy keresztülviszi, lehetetlenre vállalkozott. Pártjának támogatását nem hálálta meg, mert pártja vakon támogatta őt ez erőszak programmjában is, azt hivén, hogy talán ez a kiválasztott, az a nagyon okos, geniális ember, ki tudja miféle hatalma, miféle tudása van, a melylyel erőszakosan is rendet tud csinálni. Ez a támogatás azonban nem találkozott hálával a t. miniszterelnök ur részéről, mert abbahagyta az erőszak politikáját. A királylyal is elhitette a t. miniszterelnök ur, hogy képes azzal a lefejezett programmal is bennünket meggyőzni és képes bizonyos határidőre az ujonczok megajánlását biztosítani. De a királylyal szemben sem tudta megtartani igéretét. A harmadik az, hogy neki nem kellett most ezekkel az uj főispáni kinevezésekkel a közigazgatást megjavítani. Hiszen a közigazgatás teljesen rendben volt, ő támogatta az előbbi kormányt, miért kellett tehát igy hirtelen megváltoznia mindennek és uj főispánokat kinevezni? Csak azért, hogy a maga képére rendezze be az országot. Ez azután megrendítette bennünk is a bizalmat és mondhatom, hogy megerősítette az ellentállást is a katonai javaslatokkal szemben. Tehát itt a királylyal szemben tett ígéretét azért nem tudja beváltani, mert a belügyi kérdésekre vetette magát, a melyek pedig nem voltak sürgősek és a melyekkel ezeknek a javaslatoknak keresztülvitelét legalább is késleltette. Ilyen helyzetben nem marad más hátra a t. miniszterelnök urnak, mint hogy mondjon le. (Zaj és derültség a jobboldalon.) Bartha Mikiós: Pedig meg lesz! (Zaj.) Molnár Jenő: Mert le kell mondania, akár tudja az ujonczjavaslatokat törvényerőre emelni, akár nem. Ha az ujonczjavaslatokat törvényerőre emeli, akkor Bécsből kell menni, mert Körberrel szemben olyan álláspontot foglalt el, a mely a bécsi köröknek nem kedvező. Werner Gyula: Azért buktatja a függetlenségi Molnár! Gabányi Miklós: Nye krics! (Zaj.) Molnár Jenő: Ha pedig nem hozza, azért kell megbuknia, mert nem hozza. Elnök : Kérem Gabányi képviselő urat, tartsa szem előtt a parlament tekintélyét. Gabányi Miklós: Képviselőtársam sem tartotta szem előtt, azért szóltam neki idegen nyelven ! (Zaj.) Molnár Jenő: Erre azt mondhatnák a túlsó oldalról, hogy miféle hazafiak vagyunk mi, hogy mikor egy magyar miniszí erelnököt Bécsből akarnak lehetetlenné tenni, akkor nem fogunk össze és nem támogatjuk közösen. Hát kérdezte-e tőlünk akkor, mikor idejött, hogy beleegyezünk-e abba, hogy jöjjön? (Derültség jobbfelöl.) A ki küldte, az tartsa meg magának. (Ugy van!) Ebből legalább okulni fog a t. miniszterelnök ur, hogy nem elég csak a királyi kinevezés ahhoz, hogy valaki Magyarországon a hatalmat megtartsa. Annak a népben, a nemzetben is kell gyökerekkel birnia, mert ha a nemzetben nincs gyökere, épen olyan, mint egy ház, a melynek fundamentuma nincs a földbe eresztve, hanem csak homokra van épitve. Az ilyen ház egy gyenge szellőre is eldől. Ugy van ő is. 0 Bécsből jött ide, és a mint Bécsből egy kis szél fúj, őt is elfújja. De nem támogathatjuk a miniszterelnök urat, daczára annak, hogy Bécsből akarták elejteni, azért sem, mert nem magyar nemzeti politikát követ, nem a mi politikánkat követi. Ha a mi politikánkat követné, akkor nagyon természetes, hogy együtt volna az egész ország. De a mikor a miniszterelnök ur lehetetlenre vállalkozott az itteni hangulat ellenére, ne kívánja és ne követelje tőlünk, hogy őt támogassuk és Bécscsel szemben megvédjük. A mi a miniszterelnök urnak az engedményekre vonatkozó ígéreteit illeti, az olyan dolog, mint a mikor az egyszeri ember nagyon búsult, a mikor férjhez akarta adni a leányát. Jön hozzá egy barátja s kérdi tőle: »Miért vagy olyan bús, kedves barátom?« »Hogyne búsulnék, mikor férjhez megy a leányom és nincsen meg csak a hozománynak a fele.« Azt mondja a másik erre: »Ne búsulj, hiszen jól tudod, hogy a másik felét el lehet tagadni.« »Igen ám, csak az a baj«, volt a válasz, »hogy az a fele van meg, a mit el lehet tagadni.« (Derültség.) Az igen t. miniszterelnök ur engedményeinek is csak az a része van meg, a mit egyezményileg össze lehet állítani. A mit azonban megígért és a minek meg kellene lenni, azt Bécsben nem adják meg. Ezekben az ígéretekben mi, vagy legalább én a magam részéről nem bizhatok és azért várom, a mint Rakovszky István t. képviselőtársam magát kifejezte, azt a bizonyos kézizálogot, azokat a bizonyos intézményes biztosítékokat. Mert még az ilyen intézményes biztosítékok mellett is hová jutottunk? Nincsen egyetlenegy törvényünk, a melyet az Ausztriával közös érdekű ügyekben hoztunk, a mely eddig meg lett tartva. Hát még hogyha csak puszta Ígéretekről van szó. Akkor ugy járunk, mint a 68-iki rendelettel, a melyről látjuk, hogy Pitreich miként magyarázza ezt. (Az elnöki széket b. Feilitzsch Arthur foglalja el.)
