Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-380

381). országos ülés 1904 január 20-án, szerdán. 47 Az ón interpelláczióm is olyan tárgyban fog megtétetni, a mely eléggé fontos; hogy elég fontossággal bír, azt igazolja az a körülmény, hogy t. i. maga a kereskedelemügyi miniszter ur is és már az elődje is azt az álláspontot he­lyeselték és azokat az állóhelyeket megszüntet­ték. (Nagy zaj jobbfelöl. Halljuk! Bálijuk! balfelöl.) így ha nekem hosszabb idő fog rendelke­zésemre állani, akkor én azt az interpellácziót jobban meg fogom indokolhatni, és miután én azt hiszem, hogy nem üres szóbeszéd akar lenni az interpelláczió, (Felkiáltások jobbfelöl: Dehogy nem! Zaj.) hanem épen arra szolgál, hogy meg­győzzük ezzel az illető miniszter urat arról, hogy ennek az interpellácziónak csakugyan van alapja: ennélfogva szükséges, hogy ezt bővebben ki is fejtsem, különben nem lehet őt meggyőzni arról. Ha pedig nem áll kellő idő rendelkezésre, akkor talán én is feszélyezve leszek az idő rövid­sége által és azt az interpellácziót rövidebbre fogom szabni és így a miniszter urat nem leszek képes meggyőzni álláspontom helyességéről. Ennél­fogva én a magam részéről feltétlenül helyesnek tartom Szederkényi Nándor képviselőtársam indít­ványát és ahhoz csatlakozom. Elnök: Miután az elnöki propoziczióval szemben Szederkényi és Kovács Pál képviselő urak részéről kifogás tétetett, sőt Szederkényi Nándor képviselő ur azt az inditványt tette, hogj r a ház az interpellácziókra már félkettőkor térjen át, kénytelen vagyok a ház határozatát provokálni. Kérem tehát a t. házat, méltóztas­sék a felett dönteni, elfogadja-e az eredeti elnöki javaslatot, szemben Szederkényi Nándor kép­viselő ur indítványával ? (Felkiáltások: Igen! Nem !) Kérem tehát azokat, a kik az elnöki javas­latot fogadják el, méltóztassanak felállani. (Meg­történili.) A többség elfogadja. Ennélfogva hatá­rozatkép kimondom, hogy a ház az interpellá­cziókra két órakor tér át. Következik az 1903. évben kiállítandó" ujonczok megajánlásáról szóló törvényjavaslat (írom. 405, 411) általános tárgyalásának folyta­tása. Szólásra következik ? Trubinyi János jegyző: Eakovszky István! Rakovszky István: T. képviselőház! (Hall­juk ! Halljuk! balfelcl.) Három nap választ el bennünket attól az évfordulótól, hogy a katonai javaslatok felett a vita megindult. Ezen hosszú idő alatt odafejlődtek a viszonyok, hogy ma már nem a katonai javaslatok felett tárgyalunk, hanem a 67-es alap krízise felett tanácskozunk, a mely mint egy melléktünemény tűnt fel a politikai láthatáron és most háttérbe szorította azt az indító okot, vagyis a katonai javaslato­kat, a melyek miatt megindult a vita. Én te­hát nem is annyira magukkal a katonai javas­latokkal, nem is az ujonczmegajánlási törvény­javaslattal, hanem a 67-es alaptörvényekkel, a melyek összeköttetésben vannak ezen javas­latokkal, fogok foglalkozni. (Halljuk ! Halljuk!) Hogy ezt helyesen tehessem meg; vissza kell mennem a krízis indító okaira. A mikor az ujonczmegajánlási törvényjavaslat e házban be lett terjesztve, a politikai pártok háromféle álláspontot foglaltak el pártállásuk szerint. A legelső volt a t. függetlenségi párt álláspontja, a mely ezen katonai javaslatokat elfogadni nem akarta a nélkül, hogy az u. n. nemzeti vívmá­nyokat el ne érje egyúttal. Én a nemzeti követelményeket jogosaknak, igazságosaknak és méltányosoknak, az 1867-ik törvény alapján megengedendőknek és megadandóknak vélem. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Köztünk arra nézve volt eltérés, hogy mi nem akartuk a vivmányo­1 kat a kérdés mostani stádiumában elintézni, és I nemcsak a katonai kérdésekre nézve, hanem j ezen nemzeti követelményeknek mindegyikét, mint egy komjjlexumot önmagában akartuk meg­valósítani, külön törvénynyel, a közös ügynek minden terén: a külügyi szolgálatban, a katonai szolgálatban, ugy, hogy az 1867 : XII. törvóny­czikkben kifejtett teljes paritásnak érvény szerez­tessék. (Helyeslés balfelöl.) A második álláspont a mienk volt, elv­barátaimé és csekélységemé. A néppártnak ; harczvonala az volt, hogy megtagad minden ujabb teherszaporitást, melyet a nemzet vállaira akarnak rakni. (Helyeslés balfelöl.) Á harmadik álláspont volt a t. kormány­párté. Eredetileg ez odairányult, hogy meg­szavaz minden uj terhet, a nemzeti vívmányok elől elzárkózik, azokat meg nem adja, vagy pedig oly csekély mértékben és annyira színleg adja meg, hogy annak semmi gyakorlati értéke nem lesz. (Ellenmondás a jobboldalon.) Ha már most én a harcz továbbfejlődését tekintem, azt látom, hogy az az álláspont, a melyet elvbarátaim és csekélységem fogadtunk el, volt a helyes, mert azt sikerült elérni, hogy a nemzetre ujabb terheket nem raktak. El kell ismernem az igazság kedvéért, hogy ugyanazon az állásponton volt a többi t. ellenzék is, bár, mondom, a t. ellenzék főindokára és főérvelésére nézve mégis csak a nemzeti vívmányok adták meg a vezérfonalat. A t. függetlenségi és Kossuth-párt a har­czot, a mint tudjuk, abbahagyta és igazat adott a mi állásfoglalásunknak azokkal a szavakkal, a miket illusztris vezére, Kossuth Ferencz ki­fejtett, a mikor azt mondta, hogy ő belátja, hogy jelenleg lehetetlen a nemzeti vívmányokat elérni, e miatt leteszi a harczot, de a jövőben újra fog küzdeni. Én teljes szívből kívánom, hogy akkor több siker koronázza nemes fel­hevülését és fáradozását, mint most. A kormánypárt, a mint kezdetben tagadó­lag foglalt állást mindkét követelmény ellenében, utoljára kénytelen volt mindkét követelmény tekintetében kompromisszumra lépni. Az az elő­adó ur, a ki és az a t. kormánypárt, a mely

Next

/
Thumbnails
Contents