Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-393

393. országos ülés 190 í márcziusVi-én, pénteken. 375 megbízott miniszterelnök ur az állami anyakönyvekről szóló törvény módosítására nézve beterjesztett, egy ad hoc bizottságot fog a ház kiküldeni. Erre nézve javaslom a háznak, hogy ugy, mint eddig is divott, ez az ad hoc bizottság 28 tagból alakíttassák, és czólszerii lenne ezen ad hoc bizottságot is a holnapi napon az emiitett bizottsági tagok választásával egyidejűleg megválasztani. (Altalános helyeslés) Észrevétel nem lévén, a ház javaslatomat elfogadta. így tehát a holnapi ülés kezdetére napirendre tűzetik a bizottságokban lévő hézagoknak választás utján való betöltése, valamint ugyanezen választás alkalmából egyúttal a 28 tagból álló külön szakbizottságnak megválasztása. Szükséges lesz továbbá, hogy az igazoló állandó bizottságba Krístóffy képviselő ur lemondása folytán helyébe egy póttag sorsoltassék ki. (Általános helyeslés.) T. ház! Napirend előtti felszólalásra a házszabályok értelmében Bakonyi Samu képviselő ur kért és nyert tőlem engedélyt, így tehát neki adom a szót. (Ralijuk! Halljuk!) Bakonyi Samu: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Napirend előtti felszólalásra kértem engedélyt annak a pártnak megbízásából, melyhez tartozni szerencsém van. Teljesítenem kell pártom megbízását azért, mert azok a nyilatkozatok, a melyeket tegnap a t. miniszterelnök ur szájából volt alkalmunk hallani, legkevésbbé sem alkalmasak arra, hogy bennünk a Bécsben legutóbb történtek miatt keletkezett nyugtalanságot eloszlassák, és még kevésbbé alkalmasak arra, hogy a történendők miatti súlyos aggodalmainkat megszüntessék. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Épen azért, habár már több oldalról szóvá tétettek azok a sérelmek, a melyeket a magyar állam szuverenitásának, a magyar állam közjogi önállóságának csak legutóbb is el kellett szenvednie, pártom megbízásához képest ismételten szóba kell azokat hoznom, mert lehetetlennek tartom, hogy azon sérelmek erről az oldalról is a leghatározottabb visszautasításra ne találjanak. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) T. ház! A miniszterelnök ur tegnapelőtti válaszában, a melyet Holló Lajos t. képviselőtársam azon kifogásaira adott, a melyekkel ő bírálat alá vette a t. miniszterelnök urnak és a t. kormánynak azt a tényét, hogy Bécsben tartottak minisztertanácsot, egyfelől preczedenseket emiitett mentségül, másfelől pedig azt állította, hogy lehet ám minisztertanácsot tartani Bécsben is, vagy bárhol is a magyar állam közjogi önállóságának minden ebből származható sérelme nélkül, csak arra kell ügyelni, hogy a magyar kormány bármely ténykedése a magyar állam, székhelyén történjék meg. Én is erre az utóbbi álláspontra helyezkedem, és hivatkozom ennek az álláspontnak támogatása czéljából az 1848 : III. t.-cz. 17. §-ára, a mely a minisztertanácsot a magyar állami élet szervezeteként organizálja; már pedig a magyar állam semmiféle orgánumának semmiféle ténykedése más, mint a törvény által rendelt székhelyen nem történhetik. íme, maga a t. miniszterelnök ur szolgáltat a saját magatartása, a saját ténykedése ellen olyan argumentumot, a melyet én az 1848-as törvényből indokolhatok meg a magunk álláspontja szerint. De, t. ház, a t. miniszterelnök ur nagyon lekicsinyli ezt a kérdést. Megvallom, hogy ha ez csak egy elszigetelt jelenség volna, akkor a közjogi kötelesség szempontjából ugyan szintén a leghatározottabban kárhoztatnánk, ha ki nem hegyeznők is. Ámde midőn azt tapasztaljuk, hogy ez már egy szimptomatikus jelenség; a midőn azt látjuk, hogy az efféle indicziumoknak egész lánczolata alkot összetett bizonyítékot arra, hogy igenis sülyedünk lefelé azon a lejtőn, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon) a mely előbb-utóbb az 1867-es alapnak is teljes megromlására fog vezetni; hogy a magyar állam közjogi önállóságának tudata elhomályosul itt benn, és még inkább elhomályosul és semmivé lesz odakünn a külföldön, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) — mert hiszen maga a miniszterelnök ur jegyezte meg tegnapi felszólalásában, fájdalom, az igazságnak megfelelően, hogy nem szabad szem elől tévesztenünk, milyen kicsiny pont vagyunk mi, Magyarország Európában — (Mozgás a szélsőbaloldalon.) midőn látjuk, hova jutunk a magyar államhatalomnak azon kezelése és a közös ügyes rendszernek ilyen kiterjesztése mellett, mint a minőt nap-nap után kell tapasztalnunk: akkor, t. ház, nekünk is, de azt hiszem, a t. miniszterelnök urnak is kétszeresen aggódó gonddal kellene arra ügyelnie, hogy a külföld előtt a magyar állam önállóságát ne elhomályosítsa, hanem minél inkább kidomborítsa. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) De, t. ház, nemcsak ez az egyedüli sérelem, a melyet el kell szenvednünk. Nem akarom ismételni azokat, a miket Polónyi Géza t. képviselőtársam ugyancsak pártomnak megbízásából tegnap itt felhozott, de egyre mégis figyelmeztetni kívánom a t. miniszterelnök urat; arra, a mire tegnapi felszólalásában hivatkozott: az 1867-iki mű alapvető gondolatára. Szerintem azonban teljesen helytelenül hivatkozott rá, mert a 67-es törvénynek alapgondolata ugy, a mint azt maga a 67-iki törvény 4. §-a világosan kifejezi, az, hogy a közös ügyek terén semmi egyéb ne történhessék, mint a mi a törvény 4. §-ában meghatározott czél elérésére szükséges, semmi olyan fel ne merülhessen, a mi az ezen czél által megszabott határokon túl megy. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) És itt van a tör?énynek26. §-a, a mely szerint a kiegyezés alapfeltétele a ^teljes paritás Magyarország és Ausztria közt. És ha tekintetbe veszszük még azt is, hogy a delegácziónak hatáskörét milyen szorosan körvonalozta