Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.
Ülésnapok - 1901-392
372 592. országos ülés 1904 márczius 3-án, csütörtökön. jog, akkor, a mikor modern bűnvádi perrendtartásról hallunk. Már pedig, t. ház, az anyagi büntetőtörvénykönyv dolgában eddig nem hallottunk semmi nyilatkozatot. Azzal senki sem törődik, hanem az mint katonai szervezetünk szégyene, mint örökös csapás és szenvedés azokra nézve, a kik valaha e fórum elé kerülnek, még mindég érvényben van. Én kötelességemnek tartottam mindezeket a dolgokat felhozni és felhivni a t. képviselőház figyelmét ezekre a dolgokra, hogy lássa, hogy a mikor Bileken, Pozsonyban, Szegeden, Debreczenben sok évi börtönbüntetést szabtak honfitársainkra, ezek a honfitársaink a védelem eszközeit igénybe nem vehették, hanem martalékul voltak odadobva a szoldateszka és a katonai büntető eljárás brutalitásának, igazságtalanságának, félszegségének és középkori felfogásának. (Elérik helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ezt kívántam felhozni, és ujabban is kérem a miniszter urat, hogy az idevonatkozó aktákat a ház asztalára tegye le. (Elénk helyeslés és éljenzés a szélsöbaloldalon.) A napirenden lévő javaslatot nem fogadom el. Elnök: T. ház! Mielőtt az interpelláczióra áttérnénk, a következő ülés dolgában óhajtok javaslatot tenni. Javaslom a t. háznak, hogy legközelebbi ülését holnap d. e. 10 órakor tartsa és annak napirendjére tűzze ki az 1903. évi ujonezok megajánlásáról szóló törvényjavaslat és a vele kapcsolatos jelentések tárgyalásának folytatását. Hozzájárul a ház ? (Igen!) Ezt tehát határozatként kimondom, és most következik Marjay Péter interpellácziója. Marjay Péter: T. ház! Abból az alkalomból, hogy a tegnapi napon a t. miniszterelnök ur Ígéreteinek mintegy beváltásaként úgyszólván csőstül hullottak a képviselőház asztalára a szenzácziós jellegű törvényjavaslatok, nekem egy aggodalmam támadt. Bármilyen nagy számmal terjesztettek be törvényjavaslatok, én nagy hiányt látok. Nevezetesen a beterjesztett törvényjavaslatok egyike gondoskodik a jegyzők fizetésének rendezéséről, a másik a segédjegyzők exisztencziájának biztosításáról, a többiek különféle dolgokról. A magyar protestáns világ nagy érdeklődéssel és várakozással eltelve várja a miniszterelnök ur programmja egyik pontjának megvalósítását, illetőleg az annak megvalósítására vonatkozó törvényjavaslat benyújtását. A miniszterelnök ur, a mikor a kormány programmját előterjesztette, jelezte, hogy a két protestáns egyház anyagi segélyezésére minden lehetőt megtesz a budget határai között az 1848-ik évi XX. t.-cz. szellemében. Azt tudom, hogy a két protestáns egyház egy-egy bizottságot küldött ki az idevonatkozó elaborátumnak elkészítésére, s ugy tudom, hogy ez a munkálat már el is készült. Nem tudom azonban, mi lehet az oka annak, hogy előbbvalóvá tétetett a különben nem olyan rettenetes sanyarúságban sinlődő községi és körjegyzők fizetése rendezésére vonatkozó javaslat, nem tudom, hogy miért volt ez szükségesebb, mint ez a másik, nagyfontosságú törvényjavaslat. Mert, t. képviselőház, én elhiszem, hogy azok a segédjegyzők és jegyzők hálásan fogják ezt fogadni, mindazonáltal nincsen a jegyző urak hálájának és hálás szolgálatainak semmi tekintetben olyan nagy értéke, mert hiszen a nagy közönség manapság már ugy sem ad rájuk semmit. Hát, t. ház, a miniszterelnök ur megemlített két olyan dolgot, a melyre nézve törvényjavaslatot nem terjesztett be, nevezetesen megemlítette a felekezeti iskolákban a magyar nyelv tanítására vonatkozó előzetes intézkedéseknek, az előkészületeknek a napirenden való tartását, megemlítette továbbá ä felekezeti tanítók fizetésére vonatkozó előkészületeket, hogy t. i. azok a kultuszminisztériumban folyamatban vannak; egy dologról azonban teljesen megfeledkezett a miniszterelnök ur: a protestáns egyházaknak állami anyagi segélyezéséről. Mindenki várja, egy nagy protestáns papság egész tömege várja ennek a kérdésnek megoldását, nemcsak a papság, hanem várja az egész protestáns világ, mert ma már a protestáns egyházaink az adóterhek elviselhetlen súlya alatt annyira kezdenek elgyengülni, hogy ez az elgyengülés, az anyagi elszegényedés és tönkrejutás valósággal veszedelemmel fenyeget. Mert nem a felekezetnélküliségre vonatkozó törvény fenyegeti veszedelemmel a mi protestáns egyházunkat, hanem az anyagi terheknek elhordozhatatlan nagysága. Nessi Pál: Ez pedig a magyarság kérdése! Marjay Péter: Égetően sürgős a kérdés és nagy az aggodalom, mert legutóbb épen Bihar vármegyének az érmelléki egyházmegyébe tartozó egyik községében megtörtént az az eset, hogy 235 adófizető közül 210 megtagadta az egyházi adók befizetését; ez oly borzasztó helyzetet teremt, a mely igazán a türhetetlenséggel határos. A pap kap 80 métermázsa gabona fizetést és csak 24 métermázsát fizettek meg önként, a többit erőszakkal, csendőrszuronyokkal kellett behajtatni. Képzelhető, hogy az, a kinek kenyérre való gabonáját csendőrszuronyokkal viszik el, micsoda óriási átok súlyával illeti azt a papot, s annak egyházi szolgálatát. Már pedig az egyházi szolgálat teljes tekintélyben való fentartása a valláserkölcsi élet megszilárdítására nélkülözhetetlen kellék, s ha a valláserkölcsi élet a polgárok lelkében eltompul, s becse elvész, akkor százszor nagyobb veszedelemmel, százszor nagyobb erővel támad fel már nem a szocziálizmus, hanem már akkor a teljes anarchia. Ily körülmények között, mivel égető a szükség, a következő kérdést intézem a miniszterelnök úrhoz (olvassa): »A t, miniszterelnök ur azon alkalommal, hogy a kormány programmját itt a képviselőházban előadta, kijelentette, hogy az 1848: XX.
