Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-389

294 389. országos ülés 1904 január 30-án, szombaton. lenmondások jobbfelöl.)Mikor látja az ember azokat a politikai csodákat, hogy egy napról a másikra sajtó és egyéniségek is megváltoznak: egy nap azt prédikálják, Hogy az obstrukczió a dinasztia érdekében van és másnap azt mondják, hogy egészen más a helyzet, akkor hogy lehet békét teremteni, ha még a hitfelekezetek kérdését sem kapcsoljuk ki ? B. Kaas Ivor: Vakolás! Építők, a mint a miniszterelnök ur mondja! Rákosi Viktor: Vakolj magyar! (Derültség.) Endrey Gyula: Vakolj Valér! Smialovszky Valér: Épen, mert ezek a kér­dések bevitetnek ebbe a kibontakozásba és an­nak erős akadályai lesznek, én a magam részé­ről kénytelen vagyok bizonyos meghatározást tenni, hogy mi vezet engem. Ha, t. képviselőház, a politikai légkör suly­mérőjét tekintem, azt látom, hogy minden em­bernek megvan a maga meggyőződése, mind­egyik megteszi hazafiság dolgában a maga kötelességét. Nem tudjuk, nem is vagyunk jogo­sítva politikai téren vizsgálni, hogy a vesékben mi van? Én a szabadelvüséget nagyon egy­szerűen fogom fel. (Halljuk! Halljuk!) A szabadelvüség politikai téren azt óhajtja, hogy minden egyénnek szabad fejlődése, nagyon ter­mészetesen a magyar állam keretein belül és a közjó szempontjait is tekintetbe véve, biztosítva legyen. Itt mindenkit egyenlő mértékkel becsü­lünk, de az alapfentartó elemeket, a kis exisz­tencziákat, azt a parasztot, akiről nagyon bölcsen a miniszterelnök ur is szeret beszélni, azt a kézművest, azt a munkást nézetem szerint első­sorban kell olyannak tartanunk, ki rászorul arra, hogy exisztencziája megvédessék. {Igaz! XJgy van! balfelöl.) Ez az igazi szabadelvüség. (He­lyeslés balfelöl.) A ki tanul, a ki saját lábán jobban tud járni, annak a szabadosságig menő teljes szabadságot adnék, mert ennek az ország­nak létalapja úgyis a szabadság volt mindig és az is marad. (Igaz! XJgy van!) És a szabad­ság egyúttal a szeretettel is össze van kap­csolva, (Helyeslés a, baloldalon.) és csak igy lesz lehetséges, t. képviselőház, Magyarországon az, hogy a mindenféle divergens elemek igazán magyar hazafiak legyenek. El kell ismerni, hogy a magyar hazafiság hőmérőjén van fagypont és van forrpont, és hogy a forrponton felüliek, nem tudom én, akár jóindulatú őrültek, akár pedig rosszindulatnak; a rosszindulatuakat kezelni kell, a jóindulatuakat pedig tűrni; a fagypont alattiak pedig egy­szerűen hazaárulók. Ha igy fogom fel, t. képviselőház, akkor reaszummálva a dolgokat, lehetetlennek tartom, hogy épen ma, a midőn nem is bent, de künn vagyunk megtámadva, (Ugy van! TJgy van! a baloldalon.) épen ezeken a pontokon ne egyesül­hessünk. Teljesen ki van zárva, hogy magyar politikusok, magyar hazafiak ma egyöntetűen, egy alapon ne tudnának összejönni akkor, a mikor arról van szó, hogy a mi egyetlen erős­ségünket, a mi közjogunkat kifelé megvédjük és a főkérdéseket magunk között elintézve, kifelé azután annál nagyobb befolyásunk legyen, be­folyásunk annál hathatósabban érvényesüljön. (Helyeslés a baloldalon.) Ezekben, t. képviselőház, befejeztem volna azon premisszákat, a melyeket elmondani kíván­tam arra nézve, hogy én a magam részéről mi­képen gondolom a kibontakozást. Azt hiszem, sikerült bebizonyítanom, hogy az egész obstrukczi­nális időszaknak s annak a rettenetes vajúdás­nak, a melynek ma talán a végén vagyunk, ki­indulási pontja a kiegyezés volt. Hiszen, t. képviselőház, a katonai kérdés ma már le van tárgyalva és csak a végrehajtás körül lehet­nek és merülnek fel aggályok arra vonatkozó­lag, hogy épen az osztrák czentralizmus vég­maradványaiban és, mondjuk, végleheleteiben bizonyos erős áramlatok indultak meg ellenünk, a melyekkel szemben feltétlenül védekeznünk kell. Miután azonban az a programm jóformán a korona hordozójának égise alatt jött létre, én annak a végrehajtásában nem tudok kételkedni és én látom az időpontot — adja az Isten, hogy ez mihamarább legyen — a mikor az be fog következni. Nézetem szerint tehát ez a pont, tudniillik a katonai kérdés, ma kikapcsolható a helyzet tisztázásának kérdéséből. A mikor ma kiindulási pontot keresünk, abban meg lehet nyugodni. Ez az én álláspontom. Hogy ha már most, t. képviselőház, ez a nagy kérdés ki van kapcsolva, marad egyedül a kiegyezés. A kiegyezési kérdés tekintetében az én felfogásom az, hogy bizony itten nagy nehézség nem forog fenn s iparkodni is fogok röviden megmondani, hogy mi az. (Halljuk! Halljrűt! a baloldalon.) Én itt ebben a képviselőházban csak a következő politikusokat látom a kiegyezés dol­gában : vannak olyanok, t. képviselőház, a kik az önálló vámterülettől félnek. Holló Lajos: Ausztriától félnek! Smialovszky Valér: Nem Ausztriától, ha­nem a gazdasági viszonyokban rejlő okokból! Vannak olyanok, a kik az emiitettek után következnek s a kik azt mondják, hogy ez idő szerint sem lehet belemenni egy olyan kombiná­czióba, hogy az önálló vámterületet ma állít­suk fel, hanem azért mi óhajtjuk, akarjuk az önálló vámterületet ós abban a pillanatban, a hogy most kiegyezünk, kötelessége minden vezető magyar politikusnak és épen ugy az ellenzéknek, ellenőrizve ezen politikusokat, azon dolgozni, hogy ilyen állapot többé be ne következhessek. T. képviselőház! Hogy e tekintetben szin­tén röviden megértessem magam, hivatkozom arra, hogy ha Baross Gábor élt volna még 6 esztendeig, az én meggyőződésem szerint lehe­tetlenség, hogy 1898-ban ne lett volna meg a kiegyezés. (Derültség jobb- és balfelől.) Ez az én

Next

/
Thumbnails
Contents