Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-388

388. országos ülés 1904 január 29-én, pénteken, 275 csak sokkal nehezebb, sokkal súlyosabb operáczióval lehet segíteni. Ugyanez jellemzi az utolsó évek politikai történetét. Áprilisban nem lehetett a rendes ujonczlétszámra visszatérni, júniusban már igenis lehetett. Mikor azután ez már késő volt, a kis operáczió már nem segített, nem adták meg mindjárt a szükséges konczeszsziókat, hanem csak öhlopy után, a mikor a gróf Khuen által a katonai nevelés terén hozott konczeszsziók, változván a helyzet, ismét már nem voltak elegendó'k, holott az előtt, nem tudom, júniusban teljesen elegendők lettek volna arra, hogy a békét helyreállítsák. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) T, ház! Nem akarom folytatni, csak egyre utalok ezzel szemben. Azok a körök, a kiknek leginkább állott volna érdekükben, hogy a béke, a nyugalom és a törvényes rend s az ujonczok törvényes megszavazása létrejöhessen, mondhatom, szerencsétlen véletlenek sorozata által lehetővé tették, hogy folyton apró-cseprő inczidensek fordulhattak elő, a melyek az izgalom, az idegesség eme korszakában igen nagyon nőttek s nem tették lehetővé, hogy ezek az inczidensek elkerültessenek. így jutottunk odáig, hogy a múlt évi október hóban, miután kilencz hónapig folyt a küzdelem, nem értünk el semmit, sőt még rosszabbul állunk, mint az egész akcziónak kezdetén. E* itt ismét, szerintem, igen nagy hibába estek a mérvadó körök akkor, a mikor a deszignált miniszterelnök urnak nem adták meg a szabadelvű párt egyhangú határozatán alapuló programmpontokat, hanem abból megint valamit lenyirbáltak. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Itt van a mai helyzet kulcsa, a mai nehézségeknek bázisa, hogy t. i. azt, a mit a szabadelvű párt, Magyarország vezető többségének vezető férfiai, mint minimumot okvetlenül szükségesnek állítottak oda egyhangúlag létrejött megállapodások alapján, azt megnyirbálták akkor, a mikor olyan érzékeny volt a közvélemény és olyan kérdésekben, a milyen épen a nemzeti követelmények kérdése, apró-cseprő nyirbálásokkal és programm-redukcziókkal izgatták, provokálták a közvéleményt. Ez, t. ház, olyan hiba, a melyet a magam részéről eléggé sajnálni és eléggé elitélni nem tudok. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) T. ház! Eljutottunk tehát októberig, a mikor jött a mostani kabinet ezekkel a felülről megnyirbált programmpontokkal. Már most nézzük az azóta máig történteket. Történt, hogy a miniszterelnök ur — s én elhiszem és honorálom teljes mértékben — abban a biztos tudatban vállalt kormányt, hogy ő ezen programmot, a melylyel katonai téren idejött a ház elé, végre fogja hajtani az egész vonalon mielőbb a leghelyesebben s a magyar nemzet követelményeinek a legmegfelelőbben. T. ház! Csakhogy a t. kormány még a mai napig sincs abban a helyzetben, hogy konkrété, részletesen nyilatkozhatnék ezen programm belső tartalmára nézve. Minő más helyzet lenne ebben a házban, ebben az országban, hogy ha a miniszterelnök ur, vagy a honvédelmi miniszter ur abban a helyzetben lett volna, hogy kiállhatott volna a törvényhozás elé s akár egy törvényjavaslat és annak indokolása keretében, akár egy részletes, szakszerű, szóbeli vagy írásbeli jelentés alakjában kifejthttte volna, hogy ime, a mit én októberben miniszterelnöki programmomban vallottam, annak teljes, perfekt megvalósulása itt van ezekben a javaslatokban lefektetve. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Én azt hiszem, ha a miniszterelnök ur ebben a helyzetben lett volna, nem lett volna még morális képesség sem arra

; hogy az obstrukezió ezen megcsappant csapata tovább folytassa a küzdelmet. De az obstrukezió ezen csapata ismét csak onnan kapta a tápot, a buzdítást, hogy láttuk, miszerint a programm részletei még most sincsenek megállapítva, még folynak a tanácskozások s a kormány a legjobb akarattal törekszik arra, hogy programmját megvalósítsa, S ebből a szempontból, t. ház, én igen örülök annak, hogy a kormány elállott azon szándékától, a mely eredetileg vezette, attól, t. i, hogy a delegácziókat csakis az ujonczmegajánlási törvényjavaslat törvényerőre emelkedése utáni időben kívánta megtartani; mert én legalább ugy látom a helyzetet, t. képviselőház, hogy a delegáczió tárgyalásai során minden irányban tisztulni fog a parlamentnek, a parlamenti pártoknak s a kormánynak helyzete. Akkor ugyanis a miniszterelnök ur abban a helyzetben lesz, hogy a delegáczió tárgyalásain kifejtheti katonai programmját a maga egészében is. S itt ne méltóztassa iák félreérteni: én nem kívánom, hogy egészen az utolsó vonásig készen legyenek most az összes részletes szabálytervezetek, mert ez nagy munka, de igenis lehetséges, hogy tiszta kép áüjon előttünk a katonai bűnvádi perrendtartás, a katonai tisztképzés, nevelés kérdésében (Helyeslés a baloldalon.) s különösen abban az irányban, hogy tulajdonképen mi az, a, mit a katonai hatóságok s a közös hadügyminisztérium megvalósítani fog és hogy hogyan fogja azt megvalósítani. Hogy erre nézve a t. miniszterelnök ur képes lesz a delegáczióban tiszta képet nyújtani s megkapja rá ott Pítreich^ közös hadügyminiszter urnak a giróját is, (Élénk helyeslés a baloldalon.) — mert hiszen végre is nem a magyar miniszterelnököt, hanem a közös hadügyminisztert illeti a végrehajtás — (Ugy van ! Ugy van! a baloldalon.) mondom, ha a t, miniszterelnök ur ezt igy megkapja és igy jön haza, akkor itt a helyzet igen és hamar rendbejöhet és rendbe is fog jönni, mert akkor — bocsássanak meg nekem a t. urak — én azt hiszem, hogy a közvélemény fogja önöket eltéríteni az obstrukcziótól. (Ugy van! Ugy van! a középen.) Bartha Miklős: Nem czélunk az obstrukezió 85*