Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-387

387r országos ülés Í90b január 28-án, csütörtökön. 247 nésre úgyis szánt, hadd lássuk, hogy azokból a vívmányokból mit fogunk látni? (Helyeslés a jobboldalon.) Itt van pl. a katonai perrendtartás kérdése. Engem nagy fájdalom fogott el, mikor hallottam azt a vitát a miniszterelnök ur meg mások közt, hogy hogyan vagyunk a katonai perrendtartással, meg az osztrák hírlapi és más nyilatkozatokat olvastam. Hiszen a katonai perrendtartási javaslat az osztrák kormány részéről kész már vagy fél esztendeje és ott fekszik az igazságügyminiszter valamelyik fiókjában. Azt mondja a t. miniszterelnök ur: »Nem volt alkalmunk eddig tárgyaink. Hát félesztendő óta nem volt alkalmuk ? És miért, nem volt alkalmuk? Mert a magyar kormány a maga álláspontját nem állapította meg; és miért nem? Talán mi nem tudjuk? Mert azzal, hogy német perrendtartást hozzanak a magyar közönség nyakára, a t. miniszterelnök ur eló'állani nem mer, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy pedig a magyar álláspont és a nemzet érdeke egész terjedelmükben érvényesíttessenek ebben a javaslatban, ezt megkísérteni nem merte. Tehát azzal bújik ki a megoldás alól, hogy nem volt idó' ebben a kérdésben állást foglalni, és így mi az osztrák kormánynak még nem felelhettünk semmit. Én igenis csatlakozom gr. Apponyi Albert t. képviselőtársunk azon indítványához, illetőleg kéréséhez, hogy az ámítástól mentsük meg az országot, (Helyeslés jobb- és balfelöl.) ettől a bujkálástól zárjuk el az utat. (Helyeslés jobb- és balfelöl.) Ezt az alkotmány gépezetének további működésére szükséges egypár rongyos javaslatot engedjük keresztül, (Helyeslés a jobboldalon.) s azután kezdjük meg az igazi harczot, hadd tudjuk meg, hogy ez a kormány mire vállalkozott, mit tud és mit akar. (Helyeslés jobb- és balfelül.) B. Kaas Ivor: Csak a kézizálogot ide! (Zaj. Elnöh csenget.) Eötvös Károly: Még egyet meg kell mondanom. (Halljuk! Halljuk!) Hibáztatom a t. miniszterelnök ur eljárásában azt, hogy a mikor az ellenzék legnagyobb táborával békés, bizalmas és nyilvános tárgyalás utján bizonyos modus vivendit létesített, hogy ugyanakkor — ha igaz, hogy ugy történt — teljes készséggel, buzgalommal és bizalommal el nem követett mindent arra, hogy az ellenzék többi árnyalatával is hozzon létre megállapodást. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert az szomorú dolog, hogy akkora többség, mint az önöké, és akkora ellenzék, mint a függetlenségi párt, együtt megállapodva sem képesek a parlamenti helyzet urává lenni. És hogy nem képes a parlament urává lenni, annak a jelen esetben én lényeges okául tartom azt, hogy a t. miniszterelnök ur azt az előzékenységet, azt a pártok közötti tiszteletet nem vette elég komolyan figyelembe, a melylyel ő, mint az ország miniszterelnöke, — nem mint annak a pártnak tagja, hanem mint az ország miniszterelnöke — az ellenzéknek minden tábora iránt tartozik. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Meglehet, hogy nem sikerül, ha megkísérti, — nem állok érte jót — de ha meg nem kisérti, bizonyosan nem sikerül. (Derültség a bal- és a szélsöualoldahn.) Azért még azt kérem a t. miniszterelnök úrtól, hogy a mit elmulasztott deczemberben, teljes hazafias bizalommal és buzgósággal tegyen arra kísérletet még most, mert ha kísérletet sem tesz rá, akkor azért, a mi itt bekövetkezik, vagy bekövetkezhetik, elsősorban önmagát tegye felelőssé, (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) ne az ellenzéket. Nem fogadom el a javaslatot. (Elénk éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Gr. Tisza István^ miniszterelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk') Én nem kívánok a t. képviselő ur beszédének egyéb részeivel foglalkozni, mert hiszen a t. képviselő urnak egyfelől meg van az Istentől adott az az adománya, hogy, valahányszor felszólal, egy jőizii, élvezetes félórát vagy órát szerez a háznak, s én ezt megrontani nem akarom; másrészről t. képviselőtársam vitatkozási modorában meglehetősen emanezipálja magát mindazon kicsinyes korláttól, a mely őt az igazsághoz vagy a vitatkozási perrendhez hozzáfűzi, hanem egyszerűen szájába ad ellenfeleinek olyan nyilatkozatokat, a melyek kvadrálnak az Ő okoskodásával és azután nagy hatással, igen jóízű vicczekkel, igen jóízű humorral tárgyalja azokat. Beszédének ezzel a részével, a melyet igen nagy élvezettel hallgattam, foglalkozni nem szándékozom. De a t. képviselő ur utolsó kijelentésére vonatkozólag, azt hiszem, egy helyreigazítással tartozom. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Midőn jelenlegi állásomat elfoglaltam, látogatást tettem az összes ellenzéki pártok elnökeinél, egyúttal . . . (Zaj bal felöl.) Ernszt Sándor: A néppártról azt mondta, hogy denuncziál! (Zaj a baloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Kérem, én a kéjyviselő urat egyszer és mindenkorra tisztelettel felkérem, hogy ha valami a lapokban rólam megjelenik, legyen szives, mint valóságot, annak az ellenkezőjét venni. (Derültség a jobboldalon.) Rakovszky István: Ez igaz! Gr. Tisza István miniszterelnök: Nincs kizárva, hogy néha igaz is, a mi a lapban van ; abszolúte kizárva nincs, de azt ajánlom, hogy szabályul az ellenkezőjét higyje el, mert sokkal közelebb fog járni az igazsághoz. Rakovszky István: A sajtót dicséri! (Derültség a néppárton. Felkiáltások: »Az Ujság^-ra is áll ez?)