Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-386

228 386. országos ülés 19ük január 27-én, szerdán. keztében, azon különböző természetű hatalmak­nak politikája következtében, a melyek százado­kon keresztül széttépték Olaszországot és arra törekedtek, hogy az olasz népnek különböző kis államaiban csak saját vidékük állami önérzetét ébresszék fel: azok csak annak a kis ország­résznek történetét tanították és gondosan igye­keztek a déli olaszba, a nápolyiba beleiktatni a gyűlöletet az északi olasz, a toskánaí iránt. Az egységes nemzeti hadseregnek az intézménye az, a mely a politikai méregkeverők által külön­böző részeire bontott Olaszországban a mérget kiküszöbölte és az egységes nemzeti érzületet, gondolatot, felfogást, hazafi készséget megalkotta. Hol volna Magyarország, hogyha 1868 óta itt egy külön magyar hadsereg lett volna magyar nyelvvel? Ott volna-e még Magyarország most is, hogy a népoktatás körében azzal küzködjék, hogy a néptanítók megtanuljanak annyit magya­rul, hogy a magyar nyelvet tacitani is tudják? Hogyha magyar katonai szolgálati nyelv volna a hadseregben, akkor az a katona már azért is, hogy a hadseregben hamarébb végezhesse a maga szolgálatát, hogy pontosan megfelelhessen kötelezettségeinek és onnan mielőbb elszabadul­hasson, megtanulná a magyar nyelvet és akkor akár az a felvidéki tót, akár a délmagyarországi vagy erdélyi oláh magával vinné katonai szolgá­latából a haza fogalmát. (Taps balfelöl.) Lehetetlen, t. ház, hogy még a mostani hiányos szervezetében is a hadseregnek ne lássuk meg a különbséget, hogy mennyire más a gon­dolkodása annak a nemzetiségi katonának, a ki a honvédségtől került ki és annak, a ki a közös hadseregnél szolgált. A ki a honvédség köréből került ki, az büszke arra és magyarnak vallja magát; a ki a közös hadseregből, az mosolyog a magyar­ságon, folytatja saját nemzetiségi üzelmeit, mert ő a császárnak az embere és nem a királyé. (Igaz! Ugy van! bal felöl) Mire kell törekednünk ? Elismerem, hogy az európai nagy államok mind nagyobb és nagyobb hadseregeket szerveznek. Nagyobb és nagyobb hadsereget kell, hogy mi is szervezzünk. Elismerem, hogy Magyarországnak eminens ér­deke az, hogy jó és erős hadserege legyen, sőt Magyarországnak nagyobb érdeke, mint Ausztriá­nak, hogy nagy, erős és győzhetetlen hadserege legyen. Mert hogyha a hadsereg vereséget szen­ved és hogyha a birodalom felbomlik, akkor az osztrák tartományok csatlakozhatnak fajrokonaik­hoz. De nekünk nincs kihez csatlakoznunk: mi a Habsburgok trónjához vagyunk lánczolva és nem tudom, hogy ők azért-e, mert látják, hogy mi máshoz nem fordulhatunk, másért nem küzd­hetünk, nekünk velük kell élni, velük kell halni, azért nem veszik figyelembe vagy számításba a magyar nemzetet? (Ügy van! Ügy van! a bal­oldalon.) Olyan ez, mint a ki bántalmazza a feleségét, az ő hitestársát és megkíméli, kényez­teti a cselédeket, mert a cseléd felmondhat, de a feleségnek tűrnie kell. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon.) Hogy gondolom én, hogy Magyarorország megfelelhet önvédelmi feladatainak? Akként, hogy nekünk már a népnevelésben gondoskod­nunk kell arról, hogy a katonaság kiképeztessék. A katonaképzést melléktanitásképen összes isko­láinkba be kell vezetni, ugy, hogy az az ifjú a maga értelmiségi fokának megfelelő katonai kiképzést nyerjen a polgári iskolákban. Ha a népiskolák­ban ötven kérdésben és feleletben megtanulja az a gyermek azt, a mit egy közembernek tudnia kell, ha a néptanitó megismerteti a fegy­ver alkatrészeit, ha a fejlődöttebb iskolás gyer­mekek légpuskával megtanulnak czélozni és lőni és a polgári társadalom a maga intézményeivel, czéllövő intézményekkel, a melyeket az állam is támogat, folytatja az oktatást ott, a hol az iskola elhagyta, akkor megszűnik ez a mostani terhes és terheket szaporító eljárás, hogy a katona tisztán csak a kaszárnyában nyeri ki­képzését, előismeretek nélkül és megszűnik az äz állapot, hogy a kiképzés olyan rendkivüli hosszú időt vegyen igénybe, mint ma. Ha azok a gyermekek megtanulják a katonai módon való járást, mozgást, fordulatokat, akkor, midőn kato­nának mennek, könnyű lesz őket továbbképezni és fejleszteni. És igazán helyesen szervezett államban a hadsereg nem is kellene, hogy egyéb legyen, mint a már katonailag előbb képzett ifjúság tökéletesebb kiképzése, taktikai haszná­latra való begyakorlása, fegyelemhez szoktatása és megedzése. Az, hogy elejétől fogva képezzék ki a kaszárnyában a katonát, elpazarlott idő és túlságos sok költség. Engedje meg a t. ház, a nélkül nagyszámú hadsereget Magyarország a maga segítségével fentartani nem tud, ha a nem­zeti iskola egyúttal elő nem készíti a katonát. De most ki lehet közöttünk az a balga, a ki azt mondja, hogy azért, mert a hadsereg törvény ellenére német szolgálati nyelvet tart fenn, nagy küzdelemmel szervezett, fentartott, csak gyengén előbbre vitt közoktatásügyi intéz­ményeinket mi a német nyelv kedveért elnéme­tesitjük és a német szó tanításával beszennyez­zük? Ez annyi volna, mint a nemzeti czéloktól és feladatoktól eltérni és ezen eltérésünkben nemcsak a felsőbb társadalmi rétegeknek en­gedni meg, hogy idegen nyelveket használjanak és annak hatalmába adják át lelküket, de bele­vinni azt a nép körébe is. Es azt kérdem én, hogy ha bevinnők a nép körébe, hogy németül tudjanak, kinek használnák vele? A Habs­burgoknak ? Nem, a Hohenzollerneknek. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Mert abban a pillanatban, a melyben német nyelvre, német tudásra, a német nyelv eltűrésére oktatjuk ki az alsóbb néprétegeket, hogy ez beiskolázva nála szokássá válnék, akkor jöhetnének a Hohen­zollernek is és uralkodhatnának ezen az országon. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon. Zaj. Elnök csenget)

Next

/
Thumbnails
Contents