Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-384

150 384. országos ülés Í9ök január 25-én, hétfőn. ben, hanem csak annyiban, hogy kidomborittassék egyes, az osztrákokkal közös intézményeinkben a magyar nemzet egyenrangúsága, mindannyiszor feltámad az a hagyományos szellem, mozgosit még miniszterelnököt is, hogy vele egy követ fújjanak, vagyis, hogy minden nemzeti követelményt lefújjanak: és ha már egészen ridegen minden újítástól ez a szellem elzárkózni vagy nem bir, vagy nem mer, akkor konczeszsziókról beszél, mintha egy leigázott nemzetnek osztogatna kegyeket, alamizsnát, morzsákat. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) No, de meg is érdemeljük ezt az eljárást, mert akárhányszor koldusmódra viselkedtünk. Akadtak ugyanis minden időben, minden században egyesek, ha rajtuk múlott a dolog, avagy pártok, ha ezek intézték a nemzet sorsát, a kik és a melyek, akár önérdekből, akár gyávaságból, de tényleg meghunyászkodtak azon hagyományos szellem előtt, vagy megelégedtek azzal, hogy az a szellem nagy kegyesen elismerte a magyar nemzetnek nyelvére s nemzeti intézményeire szóló jogát, törvényeit, de aztán, közegei által, a j>raxisban, ugy intézkedett, ugy rendelkezett, mintha azok a törvények egyáltalában nem is léteznének, vagy legalább is neki nem lízólnának. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) íme, most is mi történt? Minden kétségen felül áll, mert az 1867-es kiegyezés expressis verbis kimondja, hogy »egész« hadsereg van, a melynek kiegészítő része a »magyar« hadsereg. Az is kétségbevonhatlan, mert az 1868-iki fejedelmi rendelet rendeli el, hogy a magyar tisztek a magyar ezredekhez helyeztessenek át, habár hozzáteszi, hogy »lehetőleg«. Az még kétségbevonhatatlanabb, mert törvényeink egész során biztosítva van, hogy a magyar nemzet önmagában szuverén, önálló, tehát Ausztriától teljesen független állam, (Helyeslés balfelöl.) épugy, mint a hogy Ausztria Magyarországtól teljesen független, önálló, szuverén állam. És mégis mit tapasztalunk, t. ház ? Azt, hogy Ausztriában ez a hírhedt »hagyományos szellem* mindenre azt feleli, hogy » magyar « hadsereg nem létezik, mert az osztrák hadsereg »közös« hadsereg, a melyben minden nemzetiségnek, és igy a magyarnak is — mert szerinte ez is csak nemzetiség, — több joga nem lehet nyelvéhez, mint a mennyi van egyéb nemzetiségeknek, a morváknak, cseheknek, lengyeleknek, stb.; sőt azt mondja, hogy »a magyar nyelv nagyobb tekintetbevétele ellen tiltakozni kell«, és hogy: »a német vezényleti nyelv nemcsak czélszerü, de abszolúte elengedhetetlenül szükséges.* Azután azt válaszolja, hogy a magyar tiszteket áthelyezni a magyar ezredekhez »niemals« fogja, mert azt a »lehetőleg« szót ő magyarázza függetlenül és korlátlanul. Nemkülönben beszél a »monarchia keretóről«, »Rahmen der Monarchie*. mintha monarchia egyedül csak Ausztria volna, Magyarország pedig nem volna monarchia, hanem-csak Provinz, tartomány, épen olyan, mint a minő Lengyelország, Csehország, Morvaország és egyéb, »a monarchia keretébe« foglalt földterületek. És mit tesz erre a t. miniszterelnök ur? Pitreich hadügyminisztert, az osztrák katonai hagyományos szellem e személyesitőjét, feldicséri és azt mondja, hogy annak katonai programmja és az ő katonai programmja ugyanaz. De azután akad egy kegyetlen interpretátora Pitreich szavainak, a ki igy beszél (olvassa): »A hadügyminiszter urnak kijelentései sohasem vágnak egybe azon kívánalmakkal és követelményekkel, a melyek a magyar országgyűlésen és különösen a gróf Tisza István miniszterelnök ur által elfogadott azon határozatokban vannak letéve, melyeket mint a kilenczes bizottság határozatait ismerünk. A mit a t. hadügyminiszter ur megvalósítani akar és azok az okok, melyeket ő elmondott, semmi esetre sem egybevágók azon irányzattal, a melyet a katonai kérdésekben a magyar országgyűlésen követnek.« És a t. miniszterelnök ur ezen Derschatta által kiállított és Pitreich által zsirált váltót, a t. Kossuth-párttal egyetemben, a hallgatás aranyával honorálta. (Igaz! Ugy van! a baloldalon és a néppárton,) Midőn ezt a t. miniszterelnök urnak többen a szemére vetették, igy felelt: »Én, habár sajnálom is azon Derschatta-féle indítványt és bár sajnálom, hogy az azt kisérő egyes nyilatkozatok is tagadhatatlanul nagy eltérésére mutatnak az ottani körök felfogása és a mi felfogásunk között, de ebben a magyar alkotmányra nézve veszedelmet nem láthatok.« Ha csakugyan igy állana a dolog, én is teljesen osztanám a t. miniszterelnök urnak véleményét, és azt mondanám: hadd beszéljenek a németek, ha kedvük tartja, az nekünk sem nem használ, sem nem árt. A dolog a t. miniszterelnök ur szerint és szerintem is: »csak akkor birna gyakorlati fontossággal, a mely a magyar törvényhozást és a magyar kormányt tettre kellene, hogy felhívja, ha aggályos természetű közjogi nyilatkozatok történtek volna, vagy aggályos természetű közjogi elvek megvalósítása kiséreltetett volna r meg a felelőséggel biró közegek részéről.* Ámde mind »aggályo8 természetű közjogi nyilatkozatok történtek*, mind pedig »aggályos természetű közjogi elvek megvalósítása kiséreltetett meg«, és pedig ^felelőséggel biró illetékes közeg részéről«, mart Pitreich, azt hiszem, a t. miniszterelnök urnak felfogása szerint is ugyancsak »felelőséggel biró közeg*. (Igaz! Ugy van! a baloldalon és a néppárton.) És ime, ez a felelőséggel biró közeg »aggályos természetű közjogi nyilatkozatot tett«, mert a Derschattaféle magyarázatot hallotta, ellene nem tiltakozott s azt igy jóváhagyta.