Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-382

382. országos ütés PJÖ'i január 22-én, pénteken. 111 egy ilyen fontos alkotmányos jog tekintetében titkos rendeletet bocsásson ki és titkos utasításokkal igyekezzék akár a törvényhatósági tisztviselőket, akár azokat, a kik a vármegyéken a felügyeleti jogokat gyakorolják, irányítani, vagy a maga részére megnyerni. Itt . van az ő felszólalásának a szövege is, a mely, mondhatom, elég aggodalmas. Ebben azt mondja, hogy az a rendelet azt tartalmazza, hogy ő rendszerint szabad folyást kivan engedni az agitácziónak és a népgyűlések megtartásának, mert azt mondja : »Eendszerint szabad folyást kívánok engedni az agitácziónak és a népgyűlések megtartásának, de oly vidéken, a hol ezen népgyűlések megtartása a közbiztonság megzavarását eredményezné és ezen mozgalom folytatása aggályos 'következményekkel járhat, felhatalmazom a hatóságokat, hogy a népgyűlések megtartására kért engedélyeket megtagadják.« Tehát mindenekelőtt azt látjuk, hogy mikor azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy ő rendszerint szabad folyást kíván engedni az agitácziónak és a népgyűlések megtartásának, (Zaj hal felől.) ő ugy tünteti fel magát, mintha ő az agitácziószabadságnak és a gyülekezési jognak legfelsőbb ura volna; ugy tünteti fel ezt a belügyminiszteri állást, mintha ezen kormányzati faktortól függne, hogy Magyarországon szabadon lehet-e gyakorolni az agitácziót, vagy a népgyűlések megtartását. Mikor a miniszterelnök ur azt mondja, hogy felhatalmazta a hatóságokat, hogy a menynyiben a közbiztonság megzavarását eredményeznék, •— tehát feltételesen; — vagy pedig aggályos következményekkel járhatnának, — tehát feltételesen, — hogy akkor az engedélyt megtagadják: akkor látjuk, hogy ebben az ő kijelentésében két szempont van, a mely nem állja meg a jog szerint a helyét. Az első az, hogy a t. miniszterelnök ur olyasmire hatalmazza fel a hatóságokat, a mire neki sincs joga. (Ugy van! hcdfelöl.) Vagyis ez egy fölhatalmazás, a mely több jogot kivan az alsóbb hatóságokra ruházni, mint a mennyivel Magyarország belügyminisztere maga bir. A másik, a mely igen veszedelmes, a mely egyszerű feltételekre, vagyis szubjektív benyomásokra alapítja a gyülekezési jognak gyakorlatát, a gyülekezési bejelentések tudomásul vételét, és azt mondja, hogy ha csak egyszerűen az illető tisztviselő bármiből szubjektive következtetheti, hogy bármikor egy veszedelem állhat be, joga van megtiltani. Ezen kijelentésben még egy nagy törvényellenesség nyilatkozik meg, t. i. az, hogy a t. miniszterelnök ur ugy tünteti fel a gyülekezési jogot Magyarországon, mintha ez nem abszolút jog volna, melylyel szemben az állam csak a felügyeletet gyakorolja, és melylyel szemben az állam csak represszive nyilatkozhatik meg, akkor, ha ezen gyűlések akár lefolyásuk folytán, akár az ott megnyilatkozó kijelentések folytán az államrendre veszedelmesek, hanem mintha Magyarországon népgyűlést engedélyezés nélkül tartani egyáltalán ne lehetne. Molnár János: Nem is lehet! Visontai Soma: Majd rá fogok erre is térni! Vagyis a t. miniszterelnök ur a rendes jogállapotot olyannak tartja, hogy Magyarországon minden lelkiismereti ós gyülekezési szabadsággal szemben egy tilalmi állapot van, (Ugy van! bal felől) hogy népgyűlést tartani nem lehet, a mig engedélyt nem adnak. Pedig egészen máskép áll a helyzet. (Ugy van! balfelöl,) Akár az 1848-iki rendeleteket nézem, sőt akár azt a rendeletet, a mely 1868-ban jelent meg, 1868. évi 128. szám alatt, ezen rendeletek, a melyek alapvető rendeletek voltak és" a melyek nem statuálták Magyarországon a gyülekezési jogot, hanem a mely rendeletek csak az állami felügyelet feltételeit szabályozták, de megállapították azonnal azt, hogy Magyarországon gyülekezési szabadság van, akár ezeket nézem, akár nézem az azóta kifejlődött joggyakorlatot, de nézem különösen azt a gyakorlatot, a melyet — és ezt örömmel mondom — a letűnt kormányzat igyekezett ismét, hűen a magyar alkotmányhoz, itt Magyarországon meghonosítani és melyre nézve Gulner Gyula volt államtitkár urnak és Széll Kálmán miniszterelnök urnak rendsleteit fel fogom olvasni, mindenütt azt látom, hogy habár időlegesen, különösen Perczel Dezső belügyminisztersége alatt megingott is a gyakorlat és egy bizonyos helytelen irányba terelődött, és olykor-olykor felütődött a gondolat, mintha engedélyezési rendszer volna Magyarországon meghonosodva, de az általános jogi felfogás mindig azt tartotta, hogy Magyarországon gyülekezési szabadság van, a melyet, eltekintve a kóriátoktól, a melyeket az államnak saját rendjének biztonsága megóvására fel kell állítania, más korlátok és preventív intézkedések nem akadályoznak. Habár elismerem, hogy, mondom, a Perczel-féle rendelet, a melyet Perczel Dezső akkori miniszter 1898 február 13-án 766. elnöki szám alatt kiadott, habár elismerem, hogy ez a rendelet az engedély szót használja és ugy állítja oda a gyülekezési jogot, mintha nem egyszerű tudomásvétel volna gyakorlatban, hanem engedélyezés, a Perczel-féle rendelet magában véve mégsem foglal egyebet, mint két dolgot. Először is az, hogy megerősíti azt, a mit az 1848-iki rendelet és különösen az 18á8 április 20-ikán és az 1848 április 28-ikán kelt kétirányú rendelet mond, — egyik Kassa városához, a másik Arad városához intézve, — továbbá, a mit az 1868-iki rendelet statuál, hogy ugyanis 24 órával előbb kell bejelenteni; másrészt kihágásnak minősiti a népgyűlésnek ily bejelentés nélkül való megtartását. Ez is tehát nagyjában még mindig abban a mederben mozog, a melyet az 1848-iki rendelet ásott.