Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-366

366'. országos ülés 1903 deczembev 30-án, szerdán. 59 el, mégis az a tanulsága kétségtelenül, az a haszna kétségtelenül megvan, hogy ezen hosszú idő alatt a magyar nemzeti nyelv jogossága és a hadseregben való érvényesülése mellett annyi politikai, annyi történelmi és annyi közjogi bizonyítékot hoztunk fel, a melyek, t. képviselőház, akár most, akár a közel jövőben elegendő fegyverek lesznek arra nézve, hogy a nemzetnek ezt az elvitázhatatlan elsőrangú jogát a hadseregben is teljesen kivívjuk. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Én megvallom, örvendettem volna, hogyha nem magamfajta kisebb képességű ember vitáznék itt most a nemzet nagy jogának érdekében, hanem ^hogyha a háznak első kapaczitásait hallanám. Én a magam részéről szívesen hallgatnék — a mint hogy bőbeszédű ember nem is vagyok •— de akkor, a mikor az országnak elsőrangú tehetségei legnagyobb részben elvonulnak, hallgatnak és a küzdelembe nem állanak be, akkor kötelessége a közkatonának meg nem hátrálni, ha már a generálisok hátrálnak és azt, a mit tehetsége szerint tud, elmondani, előlépni és harczolni a nemzet igazáért. (Helyeslés a haloldalon.) Én, t. ház, Bzintén ugy, mint t. harezoló képviselőtársaim, adtam be egy határozati javaslatot az általános vita során és pedig a magyar nyelv érdekében. Ezt a határozati javaslatot felolvasom és itt kérem a gyorsíró urakat, legyenek szívesek a javaslatot beszédembe beírni, — azt fel is olvasom, — mert beszédem kerekdedségéhez tartozik az, hogy benne legyen; mondom, javaslatom a következőleg szól (olvassa): »Miután az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-a szerint a király által intézendő tárgyak közé sorozott ^vezérlet, vezénylet és belszervezet« kifejezés alatt a »magyar nyelv« jogának kérdése nem érthető, sőt Szent Istvántól kezdve, le a mai napig, egyetlenegy törvénynyel, de közjogi szokással sem lehet bebizonyítani, hogy a »magyar nemzeti nyelv« felségjogot képezett volna, sőt a nyelvkérdés mindig nemzeti jog volt és ma is az sértetlenül: ennek következtében a német, tehát külföldi szolgálati nyelvnek és német, tehát idegen vezényszavaknak a »magyar hadseregben* való alkalmazása és fentartása, a magyar közjoggal, Magyarország állami önállóságával, a magyar állameszmével, a magyar politikai nemzet egységével és a magyar királyság fogalmával ellentétben áll.« (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) T. ház! Nem ugyan nekem felelve, hanem általában, a t. miniszterelnök ur karácsonyi beszédében szintén kiterjeszkedett a nyelvkérdésre, és a többi között a következőket mondotta (olvassa): »A mi azonban a hadsereg vezényleti és vezérleti nyelvét illeti, mindazok, a kik az 1867-iki kiegyezést megalkották, abból indultak ki, hogy ebben a kérdésben létező törvényes állapotot, azt a helyzetet, hogy a korona a maga belátása szerint rendezze a kérdést ugy, a hogy jónak látja, megbolygatni nem állana a nemzet érdekében. Midőn az 1867-iki kiegyezés megalkottatott és végrehajtatott, mondhatnám az első évtizedei alatt a 67-es alapon kifejlődött alkotmányos életnek, senki — sem barát, sem ellenség — nem vonta kétségbe azt, hogy igenis 1867-ben az intendáltatott és az 1867-iki kiegyezés alkatelemét az képezi, hogy a koronának erre vonatkozó intézkedési joga fentartassék és hogy az, mint alkotmányos fejedelmi jog, a nyelvkérdésre is kiterjedjen.« T. képviselőház! Ismétlem ujbói, nehogy elbizakodottsággal vádoltassam, hogy a miniszterelnök ur nem nekem, hanem általában mondotta ezt karácsonyi beszédében. Tehát kétségtelen dolog, hogy miután nekem határozati javaslatom szerint is más az álláspontom, ez a két állítás egymással ellentétben áll. Mi az én javaslatomnak a lényege? Az, t. képviselőház, hogy a nemzeti nyelv felségjogot nem képez az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-a szerint sem. Ez az egyik tételem. Tételem továbbá az, hogy Szent Istvántól kezdve 1867-ig nincsen sem törvény, sem közjogi szokás, a mely a magyar nemzeti nyelvet felségjoggá tette volna. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ez a második tételem. Harmadik tételem pedig az, hogy 1867-től kezdve a mai napig nincs sem törvény, sem közjogi szokás, a mely felségjoggá tette volna a magyar nyelvet. Tehát a t. miniszterelnök ur ezen előadása teljesen téves. T. képviselőház! Mielőtt röviden ezen tételeim bizonyítására áttérnék, szükségesnek tartom röviden felemlíteni, hogy a magyar alkotmány értelmében felségjog máskép nem létesülhet, királyi felségjog máskép nem létesíthető, mint vagy törvénynyel, vagy pedig jó, régi és helybenhagyott közjogi szokással. Ez egy lényeges alaptétele a magyar alkotmánynak. Egy másik alaptétele az, hogy minden közjog, a melyet világos törvény, vagy közjogi szokás az uralkodóra át nem ruházott, nemzeti jog. Már pedig a nemzeti nyelv jogát az uralkodóra soha át nem ruházta ez a nemzet, az tehát nemzeti jog maradt. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ebből folyólag teljesen tévesnek állítom a t. miniszterelnök ur azon kijelentését, mint hogyha az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-ában a magyar nemzeti nyelv joga felségjoggá tétetett volna. Erre nézve röviden a magam részéről a már ugyan ismert következő bizonyítékokat tartom szükségesnek felsorolni. (Sálijuk! Haíljuh! a baloldalon.) A nyelv joga, t. képviselőház, s általában a nyelv maga — a mint jól tudjuk mindannyian — sajátsága minden egyes egyénnek és magának az államnak a létével is annyira össze van kapcsolva, hogy én igazán nem tudom elképzelni, hogy léteznék egy olyan botor törvényhozás, a mely valaha a fejedelem jogává tenné, hogy a nemzeti nyelv kérdésében intézkedjék. De ha tenné is, lehetetlen volna azt végrehajtani, mert 8*