Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.
Ülésnapok - 1901-375
375. országos ülés 190k január lí-én, csütörtökön. 309 szeretet melegétől lelkesített védelem biztonságától, (Ugy van! Ugy van! a szäsőbaloldalon.) mikor hazánk egész véderejét, harczképességét belekényszeríti olyan hadseregbe, a mely nemcsak idegen, hanem határozottan ellentétes a magyar nemzet történeti múltjával, nemzeti eszményeivel, tradiczióival, a magyar faj erősítésével, szupremácziájának biztosításával és ellentétes egy igaz, hazafias, öntudatos magyar nemzeti politikával. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalolda Ion.) Magyarország egy ilyen véderőre, egy ilyen védszervezetre veszélyek között bizton nem támaszkodhatik, mert hiányzik abból a tettre buzdító, a győzelmet biztosító nemzeti érzület és ennek helyét elfoglalj idegen érdek, a melynek szolgálására van fentartva ez az egész szervezet. (Ziqy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mi mindenkor küzdöttünk e padokról a czentralizáczió és ennek leghatalmasabb eszköze, a közös hadsereg ellen. Mindenkor hirdettük azt, hogy a közös hadsereg a birodalmi eszmét képviseli és szolgálja; a mindenkori kormánypárt mindig tagadta velünk szemben ezt, sőt állította, hogy a mai védszervezetben a 67-es kiegyezés által megteremtett védrendszerben biztosítva van Magyarország állami önállósága és szabadsága; és ime, megjelenik a chlopyi hadiparancs, a mely hirdeti a magyar véderőnek az osztrák véderővel való egységét és ennek az egységnek örökké való fenmaradását, mert a legfőbb uralkodói akarat ezt az egységet sértetlenül kívánja az utódokra átszármaztatni. Vájjon nem a legilletékesebb helyről, az uralkodó részéről van-e kijelentve ez és nem a legilletékesebb helyről, az uralkodó által legnyiltabban tagadva Magyarország állami önállósága? Vagy mikor láttuk a közelmúltban, hogy Ausztriának legilletékesebb politikai tényezői: az osztrák miniszterelnök és tegnap a közös hadügyminiszter rendre egymásután támadják mpg alkotmányunk integritását, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a mikor, t. képviselőház, nem ismerik Magyarországot a véderő terén paritásos egyenjogú államnak és eg} r enjogú félnek, megtagadják a magyar nemzetnek döntő befolyását, döntő súlyát és döntő akaratát, hogy a saját védereje felett intézkedhessek, és ezt megtagadva, szembeállítják a magyar nemzet alkotmányával és közjogával az osztrák császár abszolút hatalmát, a mikor még ezenfelül azután azt is látjuk, hogy a magyar miniszterelnök ur akként igyekszik értelmezni — még pedig közjogunk, törvényeink ellenére — Magyarországnak a véderő terén való jogát, hogy a magyar törvényhozás és a magyar nemzet a véderő kérdésében és a katonai kérdésekben önállólag határozhat ugyan, de akaratát önállólag nem érvényesítheti és nem hajthatja végre, mert ehhez Ausztriának a hozzájárulása és beleegyezése szükséges: mindezek, t. képviselőház, nem teljesen beigazolják-e a magyar nemzet előtt, hogy igaza van a magyar függetlenségi politikának, midőn azt állitja, hogy a véderő terén a katonai kérdésekben Magyarországnak sem törvényhozásában, sem kormányzatában önállósága és szabadsága abszolúte nincs biztosítva ? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) De, t. képviselőház, nézzük meg a kérdésnek a másik részét is. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Nemcsak közjogilag, nemcsak politikailag nyerhetett a magyar nemzet szemében beigazolást az, hogy katonai téren, a véderő terén Magyarország állami önállósága, közjogi szabadsága teljesen konfiskáltatott, illetőleg nincsen meg, hanem láttuk, hogy a magyar nemzet védelmi szempontból, katonai szempontból is kifejezte abbeli akaratát, miszerint katonai szempontból sem tartja ezt a védszervezetet ma a nemzet érdekében állónak, kifejezte az által, hogy nem akart hozzájárulni ezen védszervezet további erősítéséhez. Tudjuk mindannyian, hogy a hadügyi kormányzat a magyar kormánynyal együttesen a közelmúltban tudtára adta a ma gyár nemzetnek azt, hogy a mai védszervezetet az ország érdekében parancsoló szükségképen kell intenzivebbé fejleszteni, nigyobbitani és erősíteni. Bátran merem azt állítani, — mert igazat állítok, t. képviselőház — hogy 1867 óta egyetlenegy kormányzati tény sem szülte és provokálta a nemzeti ellentállásnak, a visszautasításnak olyan nagy és egybehangzó mérvét, mint az a kormányzati tény, a mely a látszámfelemelósi törvényjavaslattal ezen védszervezet további erősítését czélozta. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Hiszen láttuk, t. képviselőház, hogy népgyülésekben, törvényhatósági gyűlésekben, száz éä száz deputáczió utján, ezer és ezer kérvényben megnyilatkozott a nemzet legszélesebb rétege. (Ugy van! Ugy vart! a baloldalon.) És magából a tényből, t. képviselőház, hogy az országban ez az akczió ellenakcziót nem szült és nem szülhetett, tehát a nemzetnek hallgató része a nemzet tiltakozó részének munkáját hallgatagon legalább helyeselte: ebből a tényből bátran lehet állítani azt, hogy a nemzetnek igen csekély töredékét kivéve, az egész nemzet egyeteme határozottan állást foglalt a mai védszervezet ellen, a mely védszervezetben hazánk tartománynyá sülyesztve, nemzetünk néptörzszsé degradálva, nemzeti jogaink, zászlónk és czimerünk megalázva van. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De, t. ház, mutasson fel nekem bárki is egyetlen állampolgárt, egyetlen társadalmi vagy politikai testületet is — kivéve a kormánypártét, — a mely a mai hadsereg fejlesztése, erősítése és nagyobbitása iránt kérvényezett vagy határozott volna. Már pedig, t. ház, ha a magyar nemzet a mai védszervezetet katonai és védelmi szempontból helyesnek, jónak, a nemzet érdekében állónak tartaná, ha hallja a
