Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-374

374. országos ülés 1904- január 13-án, szerdán, 301 bezárom. A pénzügyminiszter ur kivan nyilatkozni. Lukács László pénzügyminiszter: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Kötelességem a benyújtott határozati javaslattal szemben álláspontomat jelezni. Mielőtt azonban ezt tenném, legyen szabad gróf Batthyány Tivadar t. képviselő urnak iménti felszólalására pár szóval reflektálnom. Azt hiszem, nem értettem félre t. képviselőtársamat előbbi nyilatkozatom során sem. Ugy értettem akkor is] felszólalását, a mint azt másodízben méltóztatott kifejteni, hogy t. i. az ő kívánsága az, hogy helyezkedjünk vissza képzeletileg 1903. január 1-ére, mintha a törvény ebben az időpontban életbelépett volna és ennek konzekvencziáit vonjuk le az egész vonalon. Én ezt igy értettem. De kénytelen vagyok most is abban a véleményben lenni, hogy elvi nehézséget látok abban, hogy egy fizetésrendezésre vonatkozó törvény, a mely az állami tisztviselők materiális helyzetét rendezi, kiterjesztessék olyanokra is, a kik nincsenek állami szolgálatban akkor, a mikor ez a törvény életbe lép. Mert igaza van t. képviselőtársamnak, hogy a tisztviselők iránti méltányosság által vezéreltetve azt mondjuk, hogy felhatalmaztatik a kormány, hogy a múlt évi költségvetésben felvett összeget ő oszsza ki a tisztviselők között egy bizonyos séma szerint. De ez tisztán méltányossági szempont. Szigorúan véve a dolgot, azt kellett volna mondani, hogy azt, a mi a törvény életbelépte után áll rendelkezésre a költségvetésben, tessék pótlék gyanánt adni a tisztviselőknek. Azonban a kormány is, a törvényhozás is méltányosan akart eljárni a tisztviselőkkel szemben és azt mondja: miután a költségvetésben az 1903-ik évre egy bizonyos összeg rendelkezésre fel volt véve, ezt nem akarjuk elvonni a tisztviselőktől, ennélfogva felosztjuk közöttük. De arra az álláspontra helyezkedni, hogy 1903. január elsején tekintsük életbelépettnek azt a törvényjavaslatot, a mely 1903. február 14-én terjesztetett csak be és a mely mind e mai napig nem lett törvény, ez, azt hiszem, mégis csak igen messze menne és olyan elvi preczedenst alkotna, a melynek később esetleg igen keserű következményei lennének. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) A mi azt a határozati javaslatot illeti, hogy az alsó három fizetési osztályban neesak a két alsó fokozat, de a legmagasabb fokozat is töltessék be, azt hiszem, hogy ennek a határozati javaslatnak tendencziája szem elől téveszti azt, hogy most ideiglenes fizetésrendezési törvényjavaslattal állunk szemben, a mely nem tekinthető definitív állapot teremtésére hivatott javaslatnak. Először is, ha mi ma — egész őszintén kívánok beszélni — azt mondjuk, hogy mindazt, a mit ez a definitív czélzatu törvényjavaslat felvett az alsófoku tisztviselők fizetésének javítására, azt ma nekik az ideiglenes rendezés alkalmával már mind rendelkezésre bocsájtjuk, akkor megadnók mindazt, a mi egyáltalában módunkban áll és akkor a végleges rendezésnél abszolúte nem lennénk abban a helyzetben, hogy az akkor kétségtelenül felmerülő uj igényekkel szemben bármiféle előzékenységet tanúsítsunk. Méltóztassék elhinni, ha csak az állampénztárt igen nagy zavarba nem akarjuk hozni, ha arra az álláspontra akarunk helyezkedni, hogy nemcsak az állami tisztviselőknek, de a vármegyeieknek, a tanitóknak stb. helyzetét is javítani kell, akkor azon minimumokon túl, a melyek az állami tisztviselőkre nézve kontemplálva vannak, semmi szin alatt nem mehetünk, mert különben lehetetlenség az emberek azon nagy tömegénél, a mely e három klasszisban foglaltatik, ugy csinálni meg a rendezést, hogy abból az államháztartásra nézve zavarok ne keletkezzenek. Ennélfogva mi azt hiszszük, hogy a minimumra nézve bizonyos mértékig ragaszkodnunk kell majd a definitív törvény megalkotásánál ahhoz a határhoz, a melyet kontempláltunk; remélhetőleg ezt a határt meg is tarthatjuk, de hogy ma már ezt kiadjuk a kezünkből, azt hiszem, ez igen. nagy taktikai, politikai és financziális hiba is volna, a melynek azután igen rossz következményei lennének. A mi a bíróságra vonatkozólag mondottakat illeti, én erre nézve nem érzem magamat hivatottnak részletekbe bocsátkozni, csak annyit akarok megjegyezni, hogy nagy bírósági szervezeti kérdéseket most incidentaliter akarni megoldani, mindenesetre hibás eljárás volna, épen azért talán nem jogos az a szemrehányás, a melylyel az igazságügyminiszter urat illetik. (Helyeslés jobbfdől.) (Az elnöki széket Perczel Dezső elnök foglalja el.) Elnök: A tanácskozás be lévén fejezve, következik a határozathozatal, A kérdés az, hogy a ház elfogadja-e az 1. §-t? Azután fel fogom tenni azt a kérdést, hogy elfogadja-e a ház azon határozati javaslatot, a melyet Krasznay Ferencz képviselő ur beterjesztett. (Helyeslés.) Felteszem tehát az első kérdést: elfogadja-e a ház a törvényjavaslat 1. §-át? (Igen!) A ház az 1. §-t elfogadja. Most felteszem a második kérdést: elfogadja-e a ház Krasznay Ferencz képviselő ur határozati javaslatát? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A ház a határozati javaslatot nem fogadja el. Hertelendy László jegyző (olvassa a törvényjavaslat 2—4. §-ait, a melyek megjegyzés nélkül elfogadtatnak). Elnök: Ekképen a törvényjavaslat részleteiben is le lévén tárgyalva, (Éljenzés.) javaslom, hogy annak harmadszori olvasását a legközelebbi, vagyis a holnapi ülés napirendjére tűzze ki a képviselőház. (Helyeslés.)