Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-374

,574. országos ülés 190í január 13-án, szerdán. 287 mentésükbe oda is van irva, hogy az saját kérelmükre történt, nem mind önszántukból mennek nyugdíjba, hanem bizonyos politikai vagy egyéb mellékkörülmények kényszeritik őket erre. A többi állami tisztviselő, a ki megérett a nyugdíjra, nagyrészt vár a nyugdíjba menéssel, mig e törvény életbe nem lép. Egyesekre nézve azonban, mint például a főispán urak, akik a politikai helyzet következtében kénytelenek elmenni, vagy a kik súlyos betegség miatt nem várhatnak tovább a nyugdíjaztatásukkal és igy saját hibájukon kivül kénytelenek nyugdíjba menni, jogosulatlan volna, hogy ha e törvénynek kedvezményeitől elesnének. Épen azért voltam bátor ezt a kérdést szóba hozni és ajánlom azt a t. miniszter urnak szives jóindulatába. (Helyeslések balfelöl.) Végül még csak egy pár szóval kívánok reflektálni Ugron Gábor t. barátomnak az előadó ur fejtegetései során tett azon közbeszólására, hogy mig azelőtt az anciennitás adott jogot az előlépésre, addig most a fokozatos előléptetéssel, a protekcziónak fog tág tere nyilni. Sajnos, t. képviselőház, a protekcziónak útja és módja : eddig is megvolt, hogy érvényesülhessen és ezután is meglesz. Ennek orvoslása a tisztviselők szolgálati pragmatikája lenne, a melyet én már tiz év óta sürgettem, (Helyeslés balfelöl.) és ma is kérem a t. kormányt, hogy azt mielőbb léptesse életbe. Egyébként, a menynyiben az eredeti javaslatra vissza nem térnénk, ezt a javaslatot, habár amannál kevésbbé jónak tartom, elfogadom, (Helyeslés.) Rátkay László jegyző: Simonyi Semadam Sándor! Simonyi Semadam Sándor: T. ház! Pártom nevében van szerencsém a törvényjavaslattal szemben elfoglalt álláspontunkat nagyon röviden indokolni. (Halljuk! (Halljuk!) Pártomnak nagy aggályai vannak ezen törvényjavaslattal szemben, és ezeket nem hallgathatjuk el. Előttem szóló t. képviselőtársam, gr. Batthyány Tivadar emiitette, hogy az országban a tisztviselői állások szaporultával tulajdonképen az a helyzet állt elő, hogy az állampolgárok nagy része tisztviselő, tehát nem független a kormánynyal szemben, egy másik része pedig független és csak az viseli a terheket; ez a produktív elem, a tisztviselő velük szemben a nem produktív elem. Mi a tisztviselők javadalmazását helyesen törekszünk olyan magas nivóra emelni, hogy az a tisztviselő, ha már máskép nem független, legalább anyagilag független lehessen. Ez az egyedüli valóságos indoka annak, hogy mi minden aggályunk daczára ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk, a mi mellett azonban hangsúlyoznunk kell, hogy a kormánynak első kötelessége egyebekben is az állami tisztviselőt époly függetlenné tenni, mint a milyen az államnak többi polgára. Kívánjuk, hogy az állam olyan pragmatikával lássa el a tisztviselői kart, a mely azt a felettes hatóságoktól függetlenné tegye minden tekintetben. Ha az anyagi függetlenséghez közeledünk, — mert hiszen ez a törvényjavaslat még nagyon csekély lépés ahhoz, hogy a tisztviselőknek anyagi függetlenségét biztosítsa — akkor legalább ilyen szukczessziv lépésekben méltóztassék gondoskodni arról, hogy a tisztviselő minden tekintetben független legyen, (Helyeslés balfelölj Aggályaimat azzal szemben, hogy az országnak produktív munkásságú polgárai viselik egyedül a terhét minden tisztviselői fizetésfelemelésnek, semmivel sem oszlatta el az előadó ur, sőt az ő előadása csak növelte aggályaimat, mert ez a törvényjavaslat nem hogy közelednék a tisztviselői függetlenség felé, hanem egyenesen az ellen van intézve. Azt mondja ugyanis ez a törvényjavaslat, hogy »felhatalmaztatik a kormány arra is, hogy a fokozatos előléptetésnek az 1893. évi IV. t.-cz.-ben megállapított rendszerét a törvényhozás további intézkedéséig felfüggeszthesse, nemkülönben, hogy egyes nem törvényen vagy törvényes intézkedésen alapuló illetményeket beszüntethessen«. Nagy diszkréczionális jogot adunk a kormány kezébe ezzel az intézkedéssel, mert eddig legalább az 1893. évi IV. t.-cz.-ben valamelyes garancziák voltak a tisztviselők előléptetésére vonatkozólag; ha ezt most elimináljuk, tulajdonképen semmi garancziája a tisztviselőnek nem lesz. Sőt a kormány tovább megy; az illetményeket, a melyeket ugy ir körül, hogy nem törvényen vagy törvényes intézkedésen alapuló illetmények, saját diszkréczionális joga szerint szünteti be vagy nem szünteti be. Én értem ennek intenczióját, de látom azt is, hogy ebben nagy veszély lehet a tisztviselők függetlenségével szemben. A helyes intenczió ugyebár az volt, hogy ezen u, n. törvényen alapuló illetményért megkapja az ellenszolgáltatást azzal, a mi a pótlékban nyujtatik, vagyis az a tisztviselő, a ki most pótlékkal bir, bizonyos mértékű fizetést vagy jövedelmet, talán azt a jövedelmet, a mely eddig volt, élvezni fogja ezután is, de nem pótlék czimén, hanem fizetés czimén, illetőleg most ezen törvényjavaslat folytán ismét az abban megállapított pótlék czimén. Ez részben jobb rá nézve, mert igy a pótlék nyugdijába be fog számíttatni; azonban, ha ezt a meghatalmazást ilyen tág módon adjuk a kormány kezébe, akkor módjában áll a kormánynak ezen pótlékot be nem szüntetni és ennek daczára részleltetni az illető tisztviselőt az ezen törvényben megállapított uj pótlékban. Ez ismét nagy diszkréczionális jog; mert ha joga van a miniszternek az illető tisztviselőt dupla pótlékkal ellátni, ha nem írja a törvény körül, hogy minden egyéb pótlékot köteles beszüntetni ezen egy pótlékon kivül, akkor ez a diskréczionális jog^ a kormány kezében mindig megmarad és a tisztviselők politikai függetlensége ismét nagy csorbát szenved. Azt mondotta az előadó ur, hogy a parlamenti élet homoksivatagjában ez a törvényjavas-