Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-372

226 372. országos ülés Í90í január íí-én, hétfon. jelölésére annak, hogy az ő örökös tartományaik együttvéve egy monarchiát képeznek. Még abban az időben ezzel a monarchiával szemben egészen helyesen ellentétbe állítottak a külön magyar királyságot, így olvassuk pl. az 1805. évi királyi dekrétum bevezetésében ezt a kifejezést a következő összefüggésben (olvassa): ä>Percarum regnutn nostrum Hungáriáé ejusque legális constitutio cum universa monarchia nostra ad plénum securitatis statum póni in eoque conservari possit«. Ugyanezen dekrétumnak bevezetése mondja továbbá (olvassa): »Quia tamen externae securitati totius monarchiáé et percari Hungáriáé regni hostilia eonsilia iam propius minari videbantur«. Ezekben az idézetekben mindig a »percarum regnum nostrum Hungariae« és a »monarchia nostra« külön van említve. így elkülönítve olvassuk az 1827: XXXVIII. törvényczikkben (olvassa): »Status et ordines probe memores multiplicium servitiorum quae . • . Eidem suae Majestati Regno Hungáriáé atque universae Monarchiáé Austriacae praestitit«, szintén ellentétbe állítva. Az 1860. évi októberi diploma és az 1861. évi február 26-iki pátens pedig már a monarchiát olyan értelemben használja, hogy abba Magyarország is belefoglaltatott. Ebbe a terminológiába esik most bele a mi igen t. kormányunk és a t. túloldal akkor, mikor a monarchia kifejezést ugyanabban az értelemben használja, a melyben azt az 1860-iki októberi diploma és az 1861-iki februári pátens használta. Én azt igen jól tudom és fájdalommal elismerem, hogy ez nem valami uj jelenség, és nem először találkozunk itt ebben a törvényjavaslatban ezzel a kifejezéssel. Szinte azt hozhatnák fel ellenem, hogy már megszokták ezt a kifejezést használni. Igen, de már csak legyen bennünk annyi hazafias érzékenység és annyi magyar közjogi érzék, hogy, ha azon veszszük magunkat észre, hogy egy ilyen helytelen kifejezést megszoktunk, akkor a saját elhatározásunkból álljunk szembe vele és irtsuk ezt a kifejezést, és többé az ajkunkra ne vegyük, (Élénk helyeslés bal felöl.) Épen így bizonyos tendencziával szeretik használni különösen Ausztriában azt a kifejezést Magyarország megjelölésére, hogy: »a magyar korona országai«. Ezzel a kifejezéssel is Ugron Gábor képviselőtársam már tegnapelőtti beszédében bővebben foglalkozott. Nem akarom ismételni azokat, a miket ő elmondott; csak rá akarok mutatni arra, hogy ezt is tendencziózusan szeretik használni, és különösen azért, mert van az osztrákoknak egy kifejezésük, a melylyel az ő általuk képzelt nagy birodalmi egységnek egyes alkotó részeit szeretik megjelölni, és ez a Kronland kifejezés. Azért használják ezt a kifejezést: Länder der Stefanskrone, hogy ez a kifejezés csendesen, alig észrevehető. leg használtatván, Magyarországból előbb-utóbb épen olyan Kronlandot csináljanak, mint a minők az ő többi tartományaik. A mikor mi észreveszszük, t. ház, azt, hogy ilyen helytelen közjogi terminológia kezd nálunk lábrakapni, még pedig annyira, hogy tudományos körök foglalkoznak ezzel a kérdéssel — így pl. a magyar jogász-egyletben is szóvá tétetett ez a dolog és ott egy igen érdekes eszmecsere tárgyát képezte a múlt év október havában — akkor azt hiszem, mindnyájunknak lelkiismereti kötelessége, hogy ennek ilyen irányban való továbbfejlesztését megakadályozzuk.. Mert hiszen látszik, hogy az egész dolognak nincsen más tendencziája, mint az, hogy egyenkint eltüntessenek és elsikkasztassanak a mi közjogunkból, megzavarjanak és homályossá tegyenek bizonyos fogalmakat, a melyekhez pedig alkotmányunk, alkotmányos hagyományaink és történelmünk értelmében ragaszkodnunk kell. (Igazi Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ne engedjék meg, t. képviselőház, hogy a magyar szent koronának egyes gyöngyeit mi magunk lazítsuk meg, mikor látják, hogy ott leselkedik rájuk folyton az ádáz ellenség, a mely csak azt várja, hogy ha meglazultak ezek a gyöngyök, hogy ő azokat egyenkint elkapkodhassa. (Igaz! Ügy van! a szélsöbalóldalon.) T. képviselőház! Ennek a szakasznak helytelen közjogi terminológiája is egyik indokát képezi annak, hogy azt el ne fogadjam. De nem fogadon el azért sem, mert tökéletesen igaza van Ugron Gábor t. képviselőtársamnak, hogy az a legelemibb szintakszis követelményeivel olyan ellentétben áll, hogy ilyen szövegezésért egy ötödik osztályú gimnazistát meg kellene buktatni. Ha ezt a §-t egy magyarul értő embernek fel méltóztatnak olvasni, az nem ért az egészből semmit. Nem tudom, mire jó egy olyan törvényes rendelkezés, a melyet elemeire kell bonczolgatni, hogy megérthető legyen, mikor ugyanazt a törvényt világosan, egészen magyarul, érthetően és félremagyarázhatatlanul meg lehet szövegezni. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) Egy szerencsétlen gyakorlatnak tartom azt is, hogy minden ujabb törvényalkotásban folytonos hivatkozások történnek az előbbeni törvények egész tömegére. Mire való pl. azt mondani, hogy az ujonczlétszám megállapítása és fentartása a véderó'ről szóló 1889-ik évi VI. törvényczikk 14. §-ának első bekezdése alapján történt? Hivatkozás van azután az 1890-ik év óta hozott törvényekre, az 1902-ik évi I-ső törvény czikkre, később pedig »az 1889-ik évi VI. törvényczikk 14. § ában foglalt összes egyéb feltételeknek és korlátozásoknak érvénybenhagyására.« Ha kimondjuk, hogy az ujonczlétszám összesen 103.100 főben állapittatik meg, mindenki fogja tudni, hogy ez az 1889. évi VI. törvényczikk 14. §-a és az 1890 ik év óta hozott külön törvények alapján történt. Egészen természetes az is, hogy az 1889-ik évi VI. törvényczikk 14-ik §-ában foglalt összes egyéb feltételek és korlátozások,