Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-369

146 369. országos ülés 190Í január 7-én, csütörtökön. a mit előad a mi törvényjavaslatunk indokolása, hogy ugyanis azok a viszonyok, a melyek az ujonezjutalék újonnan tízévi érvénynyel való megállapítását eddig meggátolták, még most is fenn állanak és azért ujabb törvényt szükséges alkotni, a mely ismét egy évre, az 1903. év végéig meghosszabbítja stb. Azt mondja az előadó ur, hogy »mert a szerves véderőtörvény a maga egészében nem feküdt a ház előtt.« Hát miért nem feküdt a ház előtt? Nem azért, hanem, mert az ujonczlétszám megállapításával nem tudott tisztába jönni maga a kormány sem itt, sem Bécsben, nem tudott megállapodni abban, hogy minő szervezettel, mennyi legénységgel, milyen költséggel kívánja fentartani a hadsereget, ugy azt a részt, a mely Ausztriából és Magyarországról közösen egészíttetik ki, mint azt a részt, a mely egyedül Magyarországra tartozik, a honvédséget. Sem az egyikre, sem a másikra nézve a kormány nem tudott megállapodásra jutni, mert azok az inteneziók, a melyek a hadsereg fejlesztését a mértéktelenségig túlhajtották, azok az intencziók akadályokba ütköztek, nem itt a parlamentben, hiszen ez a parlament ezekről még nem is tudott, még a véderő törvényjavaslat valahol a fiókokban hever, vándorol Bécs és Budapest között hol fel, hol le, titkát képezi a monarchia hadügyi intézőinek. Hát nem birtak megállapodásra jutni. A létszám miatt nem birtak, mert a fejlesztést infinitum, a határtalanságig, a végtelenségig, az önkénynek tetszéséig akarták kiterjeszteni, hogy a magyar törvényhozástól, az osztráktól is elvonják a dispozicziót az ujonczlétszám felemelése tekintetében. Ez okozhatta, — nem képzelek egyebet — hogy 1898 óta máig véderőtörvényjavaslatot nem láttunk és ennek folytán az ujonczjutalék csak évről-évre állapitható meg. De ha mi most ezen alkalommal kimondjuk, hogy 10 évre állapítjuk meg azt az ujonezjutalékot, a mely ebben a törvényjavaslatban foglaltatik, nem kevesebbet, mint a mennyi a mostani hadsereg fentartására szükséges és nem többet, mint a menynyit elbírunk viselni, akkor felfogásom szerint nekünk még a bécsi katonai körök is köszönettel tartoznak, hogy őket kimentettük abból a hínárból, a melybe ma belemerültek. (Az elnöki széket b. Feilitzsch Arthur foglalja el.) Bánk nézve pedig egy ilyen 10 éves megállapodás micsoda előnynyel jár? Azzal, hogy tudjuk, hogy hányadán vagyunk, hogy megmondhatjuk választóinknak és a polgároknak, hogy mi nem vagyunk érzéketlenek hazánk véderőszükséglete iránt, mi odaadással viseltetünk királyunknak nagyhatalmi állása iránt, mi megadjuk mindazt, ami idáig szükséges volt ezen nagy czélok biztosítására, de a jövő 10 esztendő nem lesz rosszabb a békére, mint az elmúlt 10—20 esztendő, a mi akkor elég volt, legyen elég most is 10 esztendőre, és akkor nyugodtak lehetünk, hogy a mi szegény népünk nem lesz ugy túlterhelve, hogy összeroskadjon a katonai terhek alatt. Akárhogyan veszszük is a katonai kérdéseket, annyi bizonyos, hogy pénzügyileg máris a végsőig kimerült az ország. Nem akarok egyebet mondani, de micsoda nagy rendkívüli uj befektetéseket kíván a hadsereg, a melyeket megadunk, meg is kell adjunk, mert a fegyverzet egyenlőségében takarékoskodnunk nem lehet! De egyszersmind figyelmeztetem a t. túloldalt és magát a kormányt, hogy időközben ők felemelték a quótát, s ha most felemelik az ujonczlétszámot 10 esztendőre, akkor ebből olyan fokozott uj terhek hárulnak Magyarországra, a melyek teljesen a financziális tönkbe viszik a pénzügyi kormányzatot. (Igaz! Ugy van! bálfelöl.) Ha mindazonáltal a katonai kormányzat azon az állásponton áll, hogy fejleszteni akarja a hadsereget és annak véderejét az 1867-iki törvény szerint a népszám növekedése arányában, akkor ismét egy súlyos kérdés merül fel, az, hogy melyik részét a hadseregnek fejleszszük: azt-e, a melylyel nem mi diszponálunk, hanem a bécsi hadügyminisztérium disponál, azt-e, a mely a magyar államiságnak minden attribútumát nélkülözi, avagy fejleszszük azt a részét, a mely fölött országunknak és törvényhozásunknak jogai teljes mértékben fenn vannak tartva. Megint egy kulcsa annak, a miért homály uralkodik ebben a törvényjavaslatban, annak czimében is, a mely miatt nem állapítjuk meg tiz évre az ujonczlétszámot, mert nem akarják megkötni, hogy a közös hadseregnek csak annyi ujoncz jusson ezután is, mint eddig, hanem jusson nem több vagy kevesebb, de csak több és mindig csak több. (Ugy van! balfelöl.) Nekem pedig nem jogosulatlan felfogásom az, hogyha szaporodik a létszám, ha módunkban van a hadsereget fejleszteni, akkor fejleszszük azt a honvédséget, (Ügy van! bálfelől) a mely a mi vérünkből való vér, tisztikarában is, (Ugy van! bálfelől.) a honvédséget, a mely a mi nyelvünkön kormány oztatik, a mely a mi zászlónkat viseli; fejleszszük azt és ha honvédségünket fejlesztjük, akkor fejlesztjük egyúttal azt a véderó't, azt a haderőt is, a mely királyunknak trónját és királyunknak többi államait is minden külső ellenség ellen megvédelmezni életével és vérével köteles és kész. (Élénk helyeslés balfelöl.) Ennek a törvényjavaslatnak vannak egyéb hiányai is, a melyek a czimében már teljes mértékben nyilvánulnak. Nevezetesen az, hogy nem hivatkozik az 1889 : VI. törvényczikknek csak 14. §-ára. Ezzel szemben indítványozom, hogy a 8. és 25. §-ra is történjék hivatkozás, a mennyiben az a törvény ugyan erejét vesztette, létezni megszűnt, de hogyha valamely részét a viszonyokra, azok folytonosságára való tekintettel fenn akarjuk tartani, azt meg kell nekünk neveznünk, mert minden többi része a