Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-360

324 360. országos ülés 1903 deczember i9-én, szombaton. tam, hogy az nem felségjog, hanem czélszerüségi jog. Ke vegye tőlem rossz néven t. képviselőtársam, ha ezt a közbeszólását hosszasabban nem honorálhatom, mert ez csak nyelvbotlás lehet legfeljebb, semmi más, mert ilyen megkülönböztetést mi nem ismerünk. Boncza Miklós : jSTem nyelvbotlás! Polónyi Géza: De, t. képviselőház, vegyük, hogy a Boncza-féle elmélet alapján a többség a czélszerüségi jog alapján áll. Akkor is van a király előtt egy többség . . . Szatmári Mór: Czélszerüségi többség! Polónyi Géza: ... a mely ezt az álláspontot hirdeti. S igy tehát annak a lehetősége, a miben mi hittünk és reméltünk, hogy t. i. a nemzet maga az ő összességében nemcsak vallja és hirdeti a nemzetnek a nyelvéhez való törhetetlen jogát, hanem annak megvalósitásához segédkezet nyújtani is kész, ez az alap romlott meg, illetőleg dőlt össze, t. képviselőház, és akkor nekünk ezen alkotmányos helyzetben számot kellett vetni önmagunkkal az iránt, a midőn — erre fektetem a súlyt — nyilvánvalókig világossá vált, hogy a korona azzal a joggal, hosy a politikai nemzet törvényhozási akarata többségének álláspontja mellett áll és ennek folytán vétene az alkotmányos elvek ellen, ha a kisebbség akarata előtt hajolna meg, előttünk nyilvánvalóvá vált . . . B. Kaas Ivor: Előbb ezt nem tudták? (Zaj.) Polónyi Géza: Bizony ezt nem tudtuk, és ez az, t. képviselőtársam, a miben mind a ketten egyetértünk, és ha lelkiismeretünket kérdezzük meg, szabad igy beszélni, hogy én sohasem hittem, hogy gr. Apponyi Albert és társai be fogják adni a derekukat azzal a többséggel szemben, a mely Ível szemben, fájdalom, beadták. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én egész őszintén beszéltem és nem akarok, t. képviselőház, senkinek a politikai reputácziója ellen véteni, és azt tartom, hogy csak emelem azt a tiszteletérzetet, a melylyel gr. Apponyi Albert iránt viseltetem, ha azt mondom, hogy én ebben nem hittem. (Helyeslések a szélsőbaloldalon.) Ha, t. képviselőház, én a megtörtént tényekre utalok, csodálatos, hogy épen daczára annak, hogy ezek históriai tények, a melyek mi reánk erkölcsi és politikai kényszer gyanánt hatottak, csodálatos, hogy t. szomszédaink nem a szabadelvű párti többség és nem gr. Apponyi Albert politikai ténykedését bírálják, hanem minket vádolnak árulással, vesztegetéssel, és nem tudom mivel. (Ellenniondások a szélsöbaloldalon és a néppárton.) Én jogosítva vagyok e pillanatban felvetni azt a kérdést, hogy ha gr. Tisza István képviselő ur helyett a miniszterelnöki székben gr. Apponyi Albert ülne, (Folytonos zaj.) vájjon t. szomszédaink akkor is folytatták volna-e ezt az obstrukcziót ? Ugron Gábor: Igen! Szederkényi Nándor: Igen! Zboray Miklós: Én részemről nem adtam volna be a derekamat, ha gróf Apponyi Albert be is adta. Polónyi Géza: Ön már is beadta! Zboray Miklós: A Kossuth-párt szintén! (Zaj.) Polónyi Géza: T. képviselőház! E<en történeti és politikai, s alkotmányjogi előzmények alapján mérlegeltük, hogy mi várhat reánk az obstrukczió továbbfolytatása mellett. Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy igaz. hogy a letiportatásnak, a nemzeti nyelvért szenvedett martiromságnak dicsőségében mi is részesek lehetünk, de kérdés, szabad-e a nemzet sorsára befolyással biró politikusoknak a dicsőségnek ezt a nemét választani akkor, a mikor a nemzet történelmét egy lépéssel sem viszik ezzel előbbre és mikor a nemzeti jogok tekintetében ki van zárva, hogy ezen önfeláldozás révén bármilyen engedményt is kieszközöljünk! Ugron Gábor: Kishitűség! (Zaj.) Polónyi Géza: Egy tanácskozás rendjén, olyan körben, a melyben azt el is hitték, mondtam, hogy az én életem nem sokat ér és ha tudnám, hogy nemzetem ügyét egy lépéssel előbbrevihetem vele, dicsőségnek tartanám és természetesen követelném az elsőséget — mert soha sem osztozom abban a felfogásban, hogy a mig én otthon czigarettát sodrok vagy teát szürcsölök, addig mások, szegény emberek állíttassanak a szuronyok elé és legyenek a golyó és akasztófa áldozatai (Igaz! ügy van! jobb felöl.) — hogy ón álljak oda elsőnek áldozatul. De ha ennek ellenkezőjéről vagyok meggyőződve, akkor nemcsak önmagam és családom ellen követek el oktalan dolgct, de ha egyéni felelőségem révén özvegyeket és árvákat juttatok koldusbotra és tönkreteszem a nemzetet, akkor bűnt követek el a nemzet ellen. (Igaz! Úgy van!) Miként állott most már a helyzet? Láttuk, hogy a többség megnyilatkozott. Én magam is az első pillanattól fogva azon az állásponton voltam, — közelebbi barátaim jól tudják — hogy miután a többség megnyilatkozott, az obstrukczió további folytatása nem jogosult, hanem arra az útra kell térni, hogy a nemzet számára legalább vívmányokkal fejezzük be ezt a harczot. Kijelentettem azonban mindig és kijelentették számtalanszor mások is, hogy ha a nemzeti alkotmány palládiuma, a házszabályok ellen követtetnék el sértés, akkor az a küzdőtéren fog bennünket találni, mert ennek a védelmére mindenkivel kötelességünk sikra szállani. A mi jóslásunk beteljesedett. A házszabályokon rút sértést követtek el a parallel ülések behozatalával. T. képviselőtársaim jól tudják, hogy akkor igenis ütközetre került a dolog és mi felvettük a rendkívüli eszközökkel való harczot. Hellebronth Géza: Szombaton! Polónyi Géza: Szombaton vagy vasárnap, az mindegy!