Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.
Ülésnapok - 1901-359
35.9. országos ülés 1903 deczember 18-án, pénteken. 295 fogadjak az ő általa hozott dolgokból, vagy azt, a mit a t. túloldalon ülő komoly politikusok megérleltek és leszűrtek, akkor az utóbbi sokkal több tartalommal bir és ahhoz talán jó szívvel hozzá is járulhatnánk. De azon az utón a hatalomhoz jutni, hogy nem a nemzet érdekeit szolgáljam, hogy ne a nemzet jogaiért szálljunk sikra, hanem mindig a nemzeti jogoknak részben vagy egészben való eladásával vagy elárusitásával keressük a hatalmat, hogy ehhez adjak én szankcziót, támogatást és elismerést, hogy fentartsam ezen hatalomban, a melyet ilyen utón szerzett meg, ezt, t. képviselőház, semmi tekintetben és semmi körülmények között nem tartom helyesnek. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Az egyéniséget meg kell bírálni a tettekből és nyilatkozatokból és ha ezt teszszük, akkor azt látjuk, hogy ezekben a nemzeti kérdésekben, ezekben a katonai kérdésekben örökké csak czinikus semmibevevést és lenézést találtunk nála, a melyet a nemzet jogaival szemben tanúsított. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon) Miért mondta volna herczeg Windischgraetz, hogy a t. miniszterelnök urnak »a nyáron választóihoz intézett beszéde engem őszinte hazafias örömmel töltött el.« (Derültség a szélsöbaloldalon.) Az a beszéd, a melyet a Windischgraetzek üdvözölnek, a melyet ő gratulácziókkal halmoz el, nem az a programm, a melyért a magyar nemzet lelkesedik. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem emlékezünk-e mindnyájan arra, a midőn a delegáczíóban felemelkedett gr. Tisza István és mielőtt még a katonai létszám felemelésének, az ujabb ágyuknak és más beszerzéseknek jele a látóhatáron még csak halvány körvonalakban látható lett volna, máris kifejezte, hogy Magyarország szégyenletesen elmaradt, és szűkkeblűén viseli magát a monarchia szükségleteivel szemben, hogy az a hadikészültség nem megfelelő annak, a mit Magyarország értékerejére hárítani lehetne, hogy ki kell azt egészíteni, tovább kell vinni és méltóknak kell magunkat mutatni a monarchia nagyságához és nagyhatalmi állásához. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek az ő nyilatkozatai, a melyeket ott tett és a melyek mind csak arra czéloztak, hogy magát a hatalomnak kegyeibe ekként bele vegye és belefészkelje. Vájjon ezek garancziául szolgálhatnak-e nekünk arra, hogy mi az ő kormányzása iránt bizalommal viseltessünk ? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Itt vannak az ő azóta való tényei! (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Várady Károly: Eugdalózások! Gorombáskodások! Holló Lajos: Itt vannak a parallel ülések. E felett kész egyszerűen átsiklani. E tekintetben a törvénytiszteletnek oly kevés sziporkájával rendelkezik, hogy mivel ő ezzel vélt czélhoz jutni, kész a legnagyobb törvénytelenség elkövetésére. A midőn pedig azt visszavonja, azt csak abban a reményben teszi, hogy ezzel az egyik legnagyobb ellenzéki pártot az ő támogatására birja legalább abban, hogy rendkívüli eszközökkel ne jöjjön. Az ő egyéniségében, akaratában, elszántságában tehát megvan az elhatározás ilyen eszközök igénybevételére. Ez képezhetne tehát garancziát ? Azt hiszem, ez megint nem az, a mi után mi indulhatunk. (Ugy van! a szélsöbaloldalon,) Azokból a főispáni nevekből, a melyekre egyszer már czéloztam, csak mutatóul mondok egynéhányat. Jankovich Béla:,Például Domahidy! (Felkiáltások jobb felöl: Éljen Domahidy!) Holló Lajos: A kormányzati szellem garancziáját képezi Nyitrában Turóczy, a híres Bánffyféle választási elnök, Pozsonyban Bartal Aurél, a hires stomfai választási elnök; Hajdúban a kiváló függetlenségi érzelmű Pukyt, a királyi táblának volt érdemes elnökét, kitűnő hazafit tették félre. Szilágyban nem tartja meg a közpályán Wesselényit, kire az egész nemzetnek büszkeséggel kellene tekinteni, mint történelmi alakra, valamint apja is az volt . . . B. Kaas Ivor: Hol lesz Sándor Pál? Sándor Pál: A Lipótvárosban! (Zaj a szélsöbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak, ne tessék a szónokot zavarni. Várady Károly: Egy közbeszólásért nem szokás rendreutasítani. Elnök: Figyelmeztetem Várady képviselő urat, hogy az elnökkel ne feleseljen. Várady Károly: Azt hiszi, hogy Kolozsvárott van, az orthodoxok között! (Zaj.) Holló Lajos: Wesselényi helyébe jön egy bihari főszolgabíró, Fráter, Beregbe ismét egy bihari főszolgabíró, Beőthy Pál, Gulner Gyula helyébe Sándor János lesz államtitkár, Tisza egyik sógora. Egy másik rokona, Bethlen, MarosTordában lesz főispán, Rosner Ervin, a Tiszák régi híve, fiumei kormányzó lesz. Es igy tovább megy az ország berendezése családi patrimónium gyanánt; a hatalom tényezőiként elhelyeztetnek teljesen megbízható egyének, a kik azt a szellemet, a melyet a miniszterelnök ur a párhuzamos ülések behozatala által a házban inaugurált, átviszik a kerületekbe, a vármegyékbe és ezeken az alapokon fogják az országot kormányozni. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Hogyha sem az anyagi, sem a személyes garancziák nincsenek meg ennél a változásnál arra, hogy azt én elfogadhassam, akkor mi és azok a harczosok, a kik az országházban és kívülről is ebben a nagy küzdelemben egy szent jelszóval résztvettek, tulajdonképen egy félreértésnek vagyunk áldozatai. Folyt ez a harcz Széll Kálmán alatt, folyt Khuen-Héderváry alatt, de mindjárt megszűnt gróf Tisza István alatt. Hát ezért lettek azok a százezrek mozgósítva, hogy egy személyi változást idézzünk elő, oly rendszert, a mely ebben az országban tizenöt