Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-356

202 556'. országos ülés 1903 deczembér 11-én, pénteken. tartani; de hogy én tartsam és ne rendelkezzem a felett, hogy semmi közöm se legyen hozzá, hogy még magyarul se beszéljen, a magam részéről ehhez soha sem járulnék hozzá. (Helyeslés a haloldalon.) Ez a hadsereg a világon mindent elkövet arra, hogy ne szeressük. Azok a kapitányok, ezredesek, azok a tisztek, a kik a társadalomban velünk együtt élnek, közkedvelt emberek, elég udvariasak, kifogástalan emberek, genfiemének, ezt elismerem ; de mit érek vele, ha Pittreich, Beck épugy, mint a többi atyafia : Karaffa, Haynau, Basta, ugyanazon szellemben vannak nevelve, ugyanazon hajlamokkal bírnak és épugy készek volnának megtenni Magyarországgal ugyanazokat a dolgokat, mint azok a dicső elődök, a kik azokat elkövették. Hiszen csak emlékezzünk vissza, a múlt őszszel volt nekünk magyaroknak egy nagyon kedves alkalmunk arra, hogy egy igazán nemzeti ünnepben résztvegyünk. Hogyha az ennek a nemzetnek az ünnepe, akkor kell, hogy az egyúttal a magyar királyi családnak is ünnepe legyen. A múlt esztendőben Kolozsvárott megünnepeltük a nagy, az igazságos Mátyás király szobrának leleplezését. Bárhol a világon az uralkodó és az uralkodó családja résztvesz a nemzetnek örömében és bánatában. És mégis mit láttunk azon az ünnepen ? Azt, hogy a magyar királyt nem tudtuk dicső nagy elődének emlékünnepén látni, hanem igenis Lainzban az osztrák tisztek ótvaros gyermekeinek részére épitett menedékház megnyitását előbbre tette az ő hűséges magyar nemzetének ünnepélyénél. A mikor mi ünnepelünk, akkor elvárhatjuk azt, hogy a mi kegyeletünket respektálják, azonban nem múlhat el tőlünk egyszer sem az a pohár, hogy nekünk a Grotterhaltéval ne kedveskedjenek. Többet mondok. Bártfán, a hol ez a szegény boldogtalan asszony, a mi királynénk egyszer üdülés végett tartózkodott, a mi lojális magyar nemzetünk megragadta az alkalmat arra, hogy annak emlékére, hogy ő ott tartózkodott, saját filléreit összerakva, egy emlékoszlopot állított fel. Hát mi köze van ehhez az eperjesi katonabandának, hogy az elmenjen Bártfára és ott a közvéleményt megbotránkoztassa ezzel a kellemes himnuszszal, a Gotterhaltéval ? Ott van, nem tudom én, Pécsett volt-e, de elég az hozzá, hogy egy ilyen ünnepély alkalmával az ott kommandirozó generális lefúvatta és levezényelte a Gotterhaltét. Mi lett a vége'? Az, hogy azért, mert ezt meg merte tenni és belátta, hogy a közönséget ez a dal csak botránkoztatja, penzióba helyezték. Szegeden a Kossuth-szobrot a katonaság megkoszorúzza. Bocsánatot kérek, hát kikből van a szegedi ezred? Nem magyar emberek fiaiból? Nem szabadságot adott azoknak is Kossuth Lajos épugy, mint másnak, és nem lehet-e azokban hazaszeretet és tisztelet Kossuth Lajos neve iránt! (Ugy van! a haloldalon.) Mit tapasztaltunk ? Azt tapasztaltuk, hogy erőszakkal, katonasággal távolították el ezt a koszorút onnan. S a melyik tiszt Magyarországon a nemzeti érzületnek kifejezést mer adni, az a tiszt biztos lehet abban, hogy őt penzióba helyezik. Hiszen még a magyar ezredekben szolgáló tisztek is, még a huszártisztek is kényszerítve vannak arra, hogy maguk között is, ha barátkoznak, mindig csak németül beszéljenek; sőt legutóbb még az önkénteseket is kényszeritik rá. Az igen t. honvédelmi miniszter urat ugyan rövid idő óta ismerem, de miután az azelőtti elődjét, Fejérváryt, már nagyon régóta ismertem, egy különbséget találok a kettőjük között, nevezetesen azt, hogy mindenesetre a honvédelmi miniszter ur felszólalásaiban, eljárásaiban sokkal jobb gondolkozású és jobb magyar ember, mint a milyen az előde volt. Azt mondja a miniszter ur: »De egyes tényleg előforduló szabálytalanságok miatt az egész hadsereget ócsárolni, gyalázni nem helyes. A ház minden higgadtan gondolkozó tagja be fogja látni, hogy ez nem helyes; ez az eljárás nem lehet előnyös, különösen, ha azt akarjuk, hogy erősödjék a rokonszenv, hogy a szivünkhöz közelebb álljon a hadsereg, a mely nemcsak osztrák, de egyaránt magyar érdekeket is van hivatva szolgálni, a mely egyaránt fogja az önök tűzhelyét is megvédeni szükség esetén.« Hát én, t. ház és t. miniszter ur, mindenesetre mindent elkövetek arra, hogy az az állítása igaz legyen és olyan legyen, a hogy azt értette. De én a közös hadseregnek eddigi egész állapotában, eljárásában sohasem bírtam arra a magaslatra emelkedni, hogy én találnék egy pontot, a hol nekem bizalmam lenne ahhoz a hadsereghez és a hol nyugodtan hajthatnám le a fejemet, hogy ez a hadsereg az én házi tűzhelyemet valaha védelmezni tudná, (Ugy van! a baloldalon.) Még pedig nem azért, mintha el nem ismerném, hogy ez a hadsereg kitűnően fel van szerelve és hogy béke idejében nem jól fungál és hogy az Bxerzirplatzokon pompásan nem defiliroz, hanem, méltóztassék akkor nekem megengedni, én nem képzelek egy európai hatalomnak olyan hadseregét, a mely azt a hadsereget világgá ne hajtaná. (Derültség a baloldalon.) Miért ? Azért, mert annak a hadseregnek szelleme olyan, hogy én ott zseniális embert el sem tudok képzelni. (Derültség a baloldalon.) Mert mikorra az a zseniális ember arra a magaslatra jutna, addig a többiek, a Haudegenek már régen penzióba kergették. De, t. ház, ha veszem a hadseregnél a quótaarányt is, mit látunk? (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a baloldalon. Egy hang a jobboldalon: Már 14 hónap óta halljuk! Elnök csenget) Molnár Jenő: A t. vezérkar! (Mozgása baloldalon. Egy hang: A főispáni börze! Derültség a baloldalon.)