Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-356

35ti. országos ülés 1903 deczember íl-ért, pénteken. 201 nagyon sokszor hallottam, hogy mi, a kik itten tizennégy hónap óta küzdünk, a hadsereg védképességét akarjuk gyöngíteni. Hát ez, uraim, egy óriási csalódás, melyet mindenesetre el akarok oszlatni azért, hogy annak igazságtalanságáról önök is meggyőződjenek. (Halljuk ! Halljuk! baloldalon.) Mi nemcsak azt a kért ujonczlétszámot, hanem még egyszer annyi ujonczot is hajlandók vagyunk adni a hadseregnek, mihelyt biztosítanak bennünket arról, hogy annál a hadseregnél, annál a magyar hadseregnél a vezényleti nyelv magyar lesz, (TJgy van! a baloldan.) és mihelyt egyszer biztosítva vagyunk a felől, hogy nem tartozunk a liliputi államok közé, a melyeket különben én el nem ismerek, mert a legkisebb is, a melyet én elképzelek, képtelen eltűrni azt, hogy legfőbb intézménye, hadserege idegen nyelven vezényel tessék. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen mi — nem azért, mintha gazdag nemzet volnánk, hanem azért, mert faji sajátságunk a büszkeség — hajlandók volnánk magát a czivillistát is emelni, mert pl. 1867-ben is, a midőn a magyar nemzet megkoronázta a királyt, abból a szempontból indult ki, hogy ugyanannyi összeget ad czivillistaképen a magyar királynak, mint a mennyit ad a sokkal gazdagabb Ausztria az osztrák császárnak. Ezt állítólag azért tette a magyar nemzet, hogy a magyar király ne szégyeljc magát az osztrák császár előtt, és hogy az osztrák császár fénye ne homályosítsa el a magyar király fényét. (Ugy van! a szélsőbal'oldalon.) És vájjon kellett-e a magyar nemzetnek ezt a dőre dolgot megcselekednie? 35 esztendő óta ugyanannyit űzetünk, mint az osztrákok, de csak azért, hogy az osztrák császár dicsőségéhez és fényéhez járuljunk hozzá azzal az összeggel is, a melyet tulajdonképen a magyar királynak adunk. Egész; őszintén megvallom, hogy akkor, a midőn látom azt, hogy annak a magyar királynak a porczellánját, meg az ezüstkanalát is ez a nyomorult nemzet adja, s a midőn látom azt, hogy még azokat a dolgokat is, a miket ittlétekor itt kell elfogyasztania annak a magyar királynak, idegenből hozzák; hogy Schönbrunnból hozzák neki a vizet és Bécsből a húst meg a hozzávalót, (Ugy van! a szélsőbaloldalion.) sa midőn azt látom, hogy az a magyar király azzal a pénzzel, a melylyel itt Budapesten a közforgalmat és a kereskedelmet emelhetné, csak a bécsi kereskedelmet gyarapítja : (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) akkor én, őszintén megvallva az igazat, nagyon hajlandó volnék ezt az általános czivillistát mellőzni, és inkább adnék neki napidijat, (Derültség és helyeslés a szélsőbaloldalon.) mondjuk: naponta 30.000 forintot, de csak akkor, ha itt van, (Derültség és helyeslés a szélsöbaloldalon,) ha pedig nincs itt, hanem Bécsben van, a mint hogy ott szokott lenni, akkor tartsák az osztrákok. (Elénk derültség és helyeslés a szélsöbaloldalon.) KÉPVH. SAPLÓ. 1901 1906. XS. KÖTET. Holló Lajos: Tartózkodási quóta! (Mozgás jobbfelöl.) Kubik Béla: Talán nem lenne igazságos ? (Mozgás és zaj.) Elnök: Csendet kérek! Gabányi Miklós: Húzza a kilencz milliót évenkint és nincs magyar udvartartása! Elnök : Csendet kérek! Uray Imre: Semmi sem jellemzi a mi nemzetünk hiúságát^ jobban, mint maga ez a parlamenti palota. Epitünk egy parlamenti palotát, a melyből az öt világrészt el lehetne kormányozni, czífrát, fényeset. Ez csak arra jó, hogy takargassa a mi nyomorúságunkat, szegénységünket. Epitünk egy királyi palotát . . . (Egy hang bal felöl: Nem mi építettük!) De mi adjuk a pénzt hozzá! Gabányi Miklós: A melyben baglyok laknak. Uray Imre: Epitünk — mondom — egy fényes királyi palotát, de nem tudunk bele magyar királyt fogni, a ki benne lakjék. Tátong az ürességtől; még a patkányok sem keresik fel, mert nincs benne mit enni. És a midőn azt látjuk, hogy ezek az intézmények: ez a parlament, meg az a királyi palota csak önámitás, csak boionditása a nemzetnek, hogy: ^nézzétek, mik vagyunk, milyen fényesek, dicsőek és gazdagok«, holott a világon a legutolsó kis nemzet is sokkal magasabb, mint mi vagyunk: (Ugy van! a szélsöbaloldalon,) akkor szerintem tökéletesen igazsága volt ő Felségének, a midőn abban az u. n. chlopy-i parancsban néptörzsről beszélt, sőt csodálkozom rajta, hogy nem a czigány néptörzszsel hasonlított össze bennünket; (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) épen azokhoz illenénk, mert azok is piros nadrágban járnak, de mezítláb; inget vagy viselnek, vagy nem viselnek, de ha van ing rajta, ha nincs rajta, egy rossz kalap mégis van a fején biztosan. Azután van bennünk valami a spanyolból is, a kik mezítláb, de kesztyűben szoktak a templomba járni. Jóllakik délben aludt tejjel és azután kiáll az ajtóba és piszkálja a fogát, mintha hússal lakott volna jól. Azután mégis csodálkoznak azon, hogy ezt az u. n. közös hadsereget nem szeretjük. Hát én azt mondom, a mintegy paraszt példabeszéd mondja, hogy a méz is maga nyalatja magát, mert ha sós volna, biztosan nem nyalnák, de mivel édes, hát mindenki vágyik rá. Nézzük a hadsereget, hát mi közünk van nekünk ehhez ? Jelvénye sárga-fekete, zászlaján egy éhes madár, a mely soha sem lakik jól, himnusza a Grotterhalte. Közünk csak annyi hozzá, hogy katonát, mundért, meg menázsit adunk neki. Rendelkezik felette más, a mint kisült Chlopy-ban, hogy te ugyan mindezeket adod, hanem azért ez a hadsereg mégis az enyém. Az ellen nincs kifogásom, ha ő Felségének ez a passziója, szívesen átadom én neki azt a hadsereget, azonban tessék a saját zsebéből 26