Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-355

180 355, országos ülés 1903 deczember 10-én, csütörtökön. zet széles rétegeit annak daczára, hogy a maga valóságában a magyar álláspont a tények terén egyetlenegy lépést sem veszített, mert hiszen nem ment keresztül sem a kiegyezési törvény, sem a véderő-javaslat, sem a létszámemelés. Hanem elkedvetlenedett azért, mert a huzavonában sem a megvalósítás szándékát, sem a megvalósítás erejét nem látta, hanem látta azt, hogy vannak emberek, kik azért a lobogóért lelkesedéssel küzdenek, de vannak olyanok is, kikben a megvalósításnak sem hite, sem szándéka nincs meg. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Felépítenek 14 hónapon keresztül tartó küzdelem után egy politikai rendszert, a mely a maga múltjával, hagyományaival, egészen ellentétes azzal, a meljet hirdetnek ma, egy olyan rendszert, a melyet eddig nem hirdettek, hogy ezeket meg ezeket a dolgokat meg fogják valósítani. De a jövőre vonatkozólag e tekintetben semmi garancziát nem nyújtanak, sőt egészen ellenkezőre készülnek: a mi letörésünkre és azoknak az embereknek elpusztítására, a kik erre törekszenek és a kik ebből a nemzeti küzdelemből mint magasan álló szálfák emelkednek ki. Nem adják meg azoknak a rétegeknek jogos kívánságait, a kik ebben a küzdelemben a legnagyobb önfeláldozással kitartottak. Itt szólok, t. képviselőház, a tisztviselőkről. (Halljuk! a szélsöbalóldálon.) A tisztviselőkről, a kik lemondottak, félreállottak, sőt bátorítottak bennünket. Azt mondották, inkább éhezünk, csak valósítsátok meg azt, a mit kérünk. És most a nemzet nem kapta meg a magáét, de a tisztviselők sem kapták meg a magukét. A t. miniszterelnök ur azt, a mi egy osztálynak is kevés, szét akarja osztani valamennyi között. Akar belőle adni a közigazgatási tisztviselőknek, a tanítóknak is, de mindegyiknek kevesebbet. így a tisztviselői kar elkedvetlenedve tovább fogja húzni igáját, annak a reménysége nélkül, hogy anyagi helyzete megjavuljon. Mikor Széll Kálmán miniszterelnök ur azt a javaslatot, a mely a ház asztalán fekszik, benyújtotta, én láttam belőle, hogy az osztrák körök olyannyira éhesek, hogy a magyar állam minden pénzét el akarják vinni, ágyura, hajóra, boszniai okkupáczióra, Maczedóniába. Azt mondottam akkor, hogy a miniszterelnök okos dolgot cselekszik, mikor az állampénztárt akarja megterhelni a tisztviselők fizetésjavitásával, nem mintha nem volna sokkal jobb a szegények adóját elengedni, a kik kénytelenek kivándorolni Amerikába, hanem okos azért, hogy az állampénztár minden feleslegét tartsa meg magyar emberek számára, hogy ne az osztrák hadsereg elégítse ki éhségét azzal is. Most a miniszterelnök ur visszavonja ezt a javaslatot, de hirdeti a katonai létszámemelés szükségességét. Visszavonja azért, hogy Bécsnek megmutassa, hogy ő a katonai létszámemelés dolgában jobban tudja a költségeket biztosítani. Ez azt jelenti, hogy a magyar tisztviselőtől megvonja a kenyeret csak azért, hogy az osztrák hadsereget továbbra is a nyakunkon tarthassuk, (ügy van! a szélsöbalóldálon.) A mikor a t. miniszterelnök ur a közigazgatási tisztviselők fizetésrendezését fölveszi programmjába, egyáltalában nem emlékezik meg a vasúti alkalmazottakról, a kiknek ügyét nagyon sokszor szóvá tettem a t. képviselőházban. Állami szolgálatot végeznek, mégsem állami alkalmazottak, a legmostohábban vannak dotálva és nyugdijat sem élveznek. Kubik Béla: 24 órás szolgálatot! Lengyel Zoltán: Elfelejtette ezt a kereskedelemügyi miniszter ur. Sőt Dobiecki képviselő ur is, a ki egyike volta zoknak, a kik e tárgyban itt a házban felszólaltak, az interpelláczióra adott választ megnyugvássnl vette tudomásul, pedig azóta ebben az ügyben egyetlen egy lépés sem történt és a fizetésrendezés tervezete ma sincs kibocsátva. Dobiecki Sándor: Nagyon sok történt! Lengyel Zoltán : Én nagyon fogok örülni, ha felszólalásomra megnyugtató választ kapok ós a dolog el lesz intézve. Kubik Béla: A mi tudtunkkal semmi sem történt. Dobiecki Sándor: Az lehet! Elnök (csenget) : Ne méltóztassanak a képviselő urak egymással társalogni. Lengye! Zoltán: Örülök, hogy a t. szász képviselő urak itt vannak, mert a rendszer megváltoztatását az ő változásukból akarom megítélni. Ha jól fogom fel a helyzetet, ők azok a leveli békák, a melyek megérezték a jobb idők járását és a vízből kimásztak a kis létrára ismét és vígan mosolyognak, hogy ismét bejutottak az egyedül üdvözítő szabadelvű párt kebelébe. Én nagyon örvendenék, ha Magyarország minden nemzetisége helyet foglalna valamelyik párt kebelében, mert ez azt jelentené, hogy ők elfogadták a magyar politika minden vonatkozását és hogy ők a maguk érdekeinek és népüknek védelmét nem e politika keretein kivül akarják érvényesíteni. Miért van tehát, hogy ez a dolog nekem mégis feltűnt ? Azért, mert a t. képviselő urak a helységnevekről szóló törvény elől futottak ki a szabadelvű pártból és nem léptek be mindaddig, mig az előző miniszterelnök ur fentartotta azt, hogy a helységnevekről szóló törvény a maga egészében végre fog hajtatni. Majd talán rövid idő múlva lesz alkalmam bizalmas utón megtudni annak a kötött paktumnak egész szövegét is és akkor majd a képviselőház elé hozom. (Derültség jobbról.) Most csak egyet kérek a képviselő uraktól. Mondják meg, hogy kifogásuk volt-e a helységnevekről szóló törvény további biztos végrehajtása ellen is. És a miniszterelnök úrhoz az a kérésem, legyen kegyes megnyugtatni az iránt, — hogy önök beléptek a pártba vagy kiléptek, az mindegy — hogy a helységnevekről szóló