Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-354

140 35í. országos ülés 1903 a kilenczes bizottság programmja mellett, ma nem lenne már obstrukczió. (Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Molnár Jenő: A fejét leütötték, a lábát meg levágták! Gr. Batthyány Tivadar: Legbensőbb meggyőződésem az, hogy, ha akkor a kilenczes bizottság programnaját egyhangúlag magáévá tette volna a t, többség, ma már rég otthon lennének a kiszolgált katonák, (ügy van! a baloldalon.) régen meglenne az indemnitás és egyáltalábun túllennénk ezen a szerencsétlen helyzeten. (Ugy van ! a bal- és a szélsibaloldalon.) Engedjék meg, hogy egészen röviden indokoljam is ezen állitásomat. (Halljak! Halljuk!) Hogy valami forradalmi hangulat vagy forradalom, vagy, mondjuk, lángbaborulása az országnak nem volt várható ezen programm fentartása mellett, annak bizonyságául legyen szabad csak a programmváltozás egy-két pontjáról nyilatkoznom. Itt van az egyik. A kilenczes bizottság eredeti programmja azt mondja (olvassa): »Ugyanazon czélból szükséges továbbá az is, hogy a közös hadseregnek az ország területén elhelyezett és lehetőleg magyar honos tisztek vezetése alatt álló tisztképző intézeteiben a tanterv akként módosittassék« . . . Tehát itt — a mint méltóztatnak tudni — kimaradt az hogy »lehetőleg magyar honos tisztek« vezessék a katonai tisztképző iskolákat. Peremptorice ez kimondva nem volt, mert hozzá volt téve a »lehetőleg« szó. De akkor, a mikor Magyarország területén legnagyobbrészt magyar alapítványi helyekre magyar ifjakat akarunk bevinni, a mikor azon intézetekben a tantárgyak egyik része magyar nyelven fog előadatni, tehát természetszerűleg majdnem kivétel nélkül olyan magyarországi ifjak fognak ezen intézetekbe kerülni, a kik magyar iskolákból kerültek ki és mindenesetre legnagyobb részt magyar honosok, magyar szülők gyermekei: nem hozza-e magával a dolog természete, hogy ide ne hozzanak, nem tudom én, valami bukovinai urat, hanem lehetőleg magyar honost? (Élénk helyeslés a baloldalon.) Meg vagyok győződve arról, hogy a t. hadügyi kormány tényleges állásokra magyar tiszteket fog alkalmazni, mert a logika, a józan ész és a szükség rá fogja erre vinni. (Nyiri Sándor honvédelmi miniszter igenlöleg int.) De ha igy áll a dolog, a mint hogy igy áll — és igen örvendek, hogy a honvédelmi miniszter ur helyeslőleg méltóztatott tudomásul venni ezen nézetemet — akkor kérdem: mi szükség volt abban az izzó hangulatban, a melyben az ország épen a legutolsó időben volt, ilyen kis dolgokkal ujabb tápot adni a tűznek, a mely azóta még ma sem aludt ki? Kovács Pál: Nem őszinte a szándék! Gr. Batthyány Tivadar: Bocsánatot kérek, én ezt abszolúte nem konezedálom. Magam is szolgáltam a katonaságnál, s meg vagyok róla győződve, hogy a mit egyszer a katonák — bár deczember 9-én, szerdán. nehezen engednek — megígérnek, azt követik is. (Zaj a baloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Gr. Batthyány Tivadar: A másik kérdés, a melyikre szintén utalnom kell, az a differenczia, a mely a kilenczes bizottság és a miniszterelnök ur programmja között azon rendelkezés tekintetében áll fenn, hogy bizonyos átmeneti idő után, magyar honos csak ugy lehessen tiszt, hogyha a magyar nyelvet tudja, a magyainyelvet birja, más szóval, hogy a magyar nyelv ismerete nélkül őt tisztté ki ne nevezhessék. Én figyelemmel olvastam a t. miniszterelnök ur azon argumentumát, a melylyel indokolja, hogy a programmnak ezen pontját jónak látta kihagyni és a melyben utal arra, hogy hiszen a magyar honos tiszteknek túlnyomó része mindenesetre okvetlenül birni fogja a.magyar nyelvet, mert magyar középiskolákból fog kikerülni, másik része pedig a katonai intézetekben a magyar nyelvet el fogja sajátítani. De azt mondja a miniszterelnök ur, hogy lehetnek egyes esetek, a midőn pl. egy magyar honos külföldön nevelkedett, és igy nem tanulhatta meg a magyarnyelvet; miért zárjuk el előle a tisztté való kineveztetés lehetőségét ? Bocsánatot kérek, ha ez az indoka a t. miniszter ur álláspontjának, akkor én megfordítva azt ajánlom, hogy méltóztassék elfogadni és kimondani azt az elvet, hogy igenis minden magyar honos, a ki tiszt akar lenni, köteles tudni a magyar nyelvet, és méltóztassék alkalmazni azt az elvet, a mely törvénykönyvünknek minden lapján feltalálható, hogy nulla regula sine exceptione, és ugy méltóztassék kimondani azt, hogy rendkivül méltányos esetekben ezen kötelezettség alól igenis kivételek lehetségesek. Méltóztassék elhinni, hogy igy sokkal korrektebb lenne az eljárás ; (Ugy van! balfelöl.) ilyen megoldás által határozottan el méltóztatott volna kerülni az ódiumot, a mely igy feltétlenül fennáll, mert érthető is, hogy vannak, a kik bizalmatlankodnak, látván, hogy kizárják innen ezt a rendelkezést akkor, a midőn a szabadelvű párt kilenczes bizottsága azt jónak • és szükségesnek látta; hogy vannak, ismétlem, a kik ebben talán valami hátsó gondolatot sejtenek. Még egy argumentuma volt a t. miniszterelnök urnak, — megengedem, hogy talán ez lényegesebb — a midőn azt mondotta, hogy ezt nem lehetett igy elvileg kimondani vagy elrendelni azért, mert akkor a katonatiszti karban különféle minősítéseket kellene megállapítani. Bocsánatot kérek, ez igenis igy áll, de hiszen erre nézve már sokkal erőseb b preczedens van a katonai oktatás terén abban, hogy a magyarországi katonai iskolákban több tantárgyat magyarul fognak tanítani, míg az osztrákokban nem. De megvan a preczedens az u. n. »ítegimentssprache«-ban, a melyre nézve egészen határozottan és helyesen megmondják a katonai szabályok, hogy a katonatisztek birni kötelesek