Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-352

352. országos ülés 1903 de ki lehetne kiképezni. Én ezt annak idején megnyugvással vettem tudomásul s azt hiszem, hogy a legközelebbi alkalommal, a mikor mód lesz reá, a t. honvédelmi miniszter ur erre nézve nyilatkozni is fog. Ötödik kérdésem volt (olvassa): A honvédség és közös hadsereghez szükséges magyar tiszti létszám folytonos kiegészítése czéljából hajlandó-e a kormány a Ludovika-Akadémia és egyéb magyar katonai intézeteket odafejleszteni, hogy az igényelhető létszám ezen intézetekből kikerüljön ?« Már annak idején, a mikor erről beszéltem, czéloztam arra s ki is fejtettem ezen kérdés indokolásául azt, hogy azzal az átcseréléssel, hogy t, i. az Ausztriában künn lévő magyar tiszteket Magyarországba helyezik és viszont, elég téve nincs; nincs pedig elég téve azért, mert az a fiatalember, a ki künn van Ausztriában, tegyük fel megnősül, jól érzi ott magát, vagyonos polgár lesz, szépségesen lesz osztrák állampolgár; ezeket természetesen ide behozni már nem igen lehet. Tehát joggal és igazán a szakszerűség szempontjából kötelességszerüleg kérdeztem azt, vájjon mi a szándéka, mi a czélja arra vonatkozólag, hogy már a Ludovika-Akadémiában olyképen neveltessenek ezek a tisztek, hogy a mutatkozó hiány folytonosan pótolható legyen. Erre vonatkozólag akkor választ nem kaptam, de azt hiszem, hogy majd annak idején egész kész szakszerű programmot fogok látni, mikor az ember hozzá is szólhat. A mi már most a magyar vezényleti nyelv kérdését illeti, ezen szőnyegen levő és eminens jelentőségű kérdésben nyilatkozatot szeretnénk hallani. Valami választ kaptunk is. Azt mondották először, hogy czélszerüségi szempontból nem lehet behozni a magyar vezényleti nyelvet, másodszor, hogy a harczászat szempontjából volna helytelen a magyar vezényleti nyelv behozatala, és végül harmadszor az egyöntetűség szempontjából sem látták azt valami üdvösnek s azért azt mondták, hogy maradjon csak egyelőre sutban a magyar vezényszó, majd rákerül még a sor, vagy sohasem fog arra a sor kerülni. T. képviselőház ! Különösen kint, parlamenti körökön kivül és nem szakemberek előtt az volt egy súlyos indok, hogy nem is lehet egy csapattestet vezényelni, ha az többnyelvű. Ez nem igy van és pedig a katonai vezetőség rendszere maga czáfolja meg ezt. Ellenmondanak ezen állitásnak a gyakorlatban érvényesített szabályok és szokások is. Vegyük csak az esetet, a mikor együtt operál egy osztrák gyalogcsapat, mondjuk egy honvéd lovasszázad és egy horvát másik csapat. Nyilvánvaló, hogy itt három nyelvről, háromféle kommandóról vau szó. És mit látunk ? Látjuk azt, hogy ez a három nyelvű, de taktikai szempontból egy csapattestnek minősített kis sereg egészen helyesen és rendesen végzi el a maga dolgát; sőt láthatjuk, ha figyelemmel ol•czember 5-én, szombaton. 95 vassuk a katonai rendeleti közlönyöket és azok mindenkori czikkeit, hogy még dicséretet is kap az illető kommandáns. így történt ez a kőszegi nagy gyakorlatokon is, a mikor az osztrák-magyar monarchiának igazán kötelessége volt egy hatalmas szövetségtárs előtt korrekt katonai munkálatokat bemutatni. Ott is, Vilmos császár előtt nem egy ilyen csapattest működött, hanem több. így történt ez különben a szegedi gyakorlatok alatt is, a hol három nyelv volt abban a három katonai testben, parancsszava azonban egy volt, s az alsó parancsnokok mindegyike ugy osztotta ki az ő utasításait, a hogyan azt az ő szolgálati szabályzatuk rendeli. Nem bocsátkozom most annak magyarázatába, hogy vájjon helyes és jogosult-e az, ha a nyelv tekintetében az egyöntetűséget akarjuk fentartani, hanem tisztán csak egyes szakkérdéseket érintek. (Halljak ' Halljuk! a néppárton.) Vegyük azt az esetet, t. képviselőház, hogy pl. az a horvát miniszter két huszárezredet, illetőleg egy horvát, katonai körzetet, a melyben mondjuk van tizenkét szász, ötven oláh és 822 magyar és székely fiu, ugy kívánná vezényeltetni, hogy a kommandó horvát nyelvű legyen. Hiszen az nem lehetséges. Nem lehetséges azért, mert az az indokolás, hogy az önálló magyar hadsereg nem egészen felelne meg annak a sokat hangoztatott húsz milliónyi lakosnak, azért nem igaz, mert ha a katonai ezredeket végigvizsgáljuk, látjuk példáit annak, hogy egy-egy ezred óriási túlnyomó része mégis csak magyar. Figyelmébe kell ajánlanom a t háznak azt is, hogy a harczászat terén a nyelvegység teljesen felesleges, mert az a baka, a ki épen olyan fontos tényezője a nagy masszának, — figyelemmel az egységre — mint akármelyik katonai közeg s a kinek összes német tudománya nem egyéb, mint hogy azokat a reglementszerü szavakat nagy keservesen megtanulta, — még ha csak az egyszerű előőrsi fedett szolgálatot bíráljuk is — hogyan tudjon egy esetleg arra menő német ajkú dragonyos vagy ulánus tisztnek jelentést tenni az általa tapasztaltakról? És ilyen példát százat és százat lehetne felhozni. De azt hiszem, hogy az igen t. miniszter ur épen olyan jól tudja ezt, mint én, és csak pár példával akartam álláspontomat megindokolni. Egy nyelvnek erőszakos megtanittatása, ráoktrojálása által tehát czélt nem fogunk érni. Azzal az egyetlen módszerrel, hogy a száraz technikai vezényszó egységes legyen, csatát nyerni nem lehet. Hiszen azok az urak, a kik lent voltak Boszniában, — a háznak több tagja volt ott — tudhatják mint fül- és szemtanuk tapasztalásból, hogy olyankor, a midőn igazán szükség volt annak a magyar fiúnak a kardjára, akkor magyarul vezényelték, magyarul kiáltották oda neki, hogy adja oda az életét. De erre száz más példa is akad. Custozzánál — ezt már volt alkalmam felemlíteni és figyelmébe ajánlottam b. Fejérváry Géza honvédelmi mi-