Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-341

232 3kí. országos ülés 1903 november 20-án, pénteken. val még personal-unióban se álljunk, de ott is a Habsburg-Lotharingiai házból legyen az ural­kodó, nálunk is. Ha ez létesül, magától meg­szűnik minden baj és a közös védelem — a mi a fó'czél — ugyanazon házból származó két uralkodó alatt is megvalósítható, sőt biztosabban, mert akkor mindenik nép szívesen, lelkesedve harczol saját hazája jóvoltáért. Ugyanezen szempontokból monarchiánkra, de Európa belbékéjére is szükségesnek tartjuk, hogy a lengyeleknek is külön királyuk és a monarchiához tartozó délszlávoknak is külön királyuk legyen, mindegyiknek a jelenleg ural­kodó Habsburg-Lotharingiai házból. Csakis ezzel lehetne elhárítani a veszedelmet, mi Oroszország részéről fenyeget bennünket. Mert ha szlávjaink igényeit ki nem elégítjük, azok Oroszország karjaiba vetik magukat és a döntő pillanatban ellenünk és a germánok ellen harczolnak az oroszszal együtt. Ha pedig Habsburg-Lotha­ringiai házból származó király alatt szabadsá­got, függetlenséget kapnak, jó szomszédunk, ba­rátunk lesznek. Arra kérjük hát a tisztelt képviselőházat: Méltóztassék a szőnyegen forgó katonai javas­latokat elvetni és a kormányt arra utasítani, hogy az uralkodóház beleegyezésével a pragma­tika szankcziónak oly módon való megváltozta­tása iránt terjeszszen elő javaslatot, hogy Szent István koronáját örökösödés utján a Habsburg­Lotharingiai házból való ivadék viselje ugyan, de a magyar király semmi más koronát nem viselhet. Ha szabad és független lesz hazánk, ha királyunkat egészen magyarnak látjuk, szívesen adunk háromszorannyi ujonczot is és ha veszély­ben lenne a haza, elmegyünk annak védelmére mindnyájan, kinek ép keze, lába van. De akkor egy évi katonai szolgálat sem kell, mert hisz 1848-ban a hon vedeli egy heti tanulás után már kész katonák lettek. Kunszentmárton, 1903. évi márczius hó 15-én. Tisztelettel: A kunszent­mártoni függetlenségi és 48 as népkör. Kiss M. Péter s. k., a népkör elnöke. Berta Mátyás s. k., a népkör jegyzője. Dr. Bozóky Árpád _s. k., a kunszentmártoni 48-as párt eínöke.« (Éljenzés a bal- és a szélsobaloldalon.) T. ház! (Halljuk! Hallj uh!) Ha gr. Tisza István miniszterelnök ur se azt a tanácsomat nem fogadja meg, hogy felmenjen ő Felségének jelenteni, hogy a nélkül ő nem boldogul, a mire nézve azt is mondtam, hogy elviszi őt a Mi­kulás ; se azt a javaslatomat nem viszi keresz­tül, hogy ő Felsége lejöjjön és meghallgassa azokat, a kiket erre ajánlottam, akkor a leg­nagyobb veszedelemnek megyünk elébe, és én nagyon féltem gr. Tisza István miniszterelnök urat, mint jólelkű ember, mert az országban már a Miatyánkot nem ugy imádkozzák a né­pek, a mióta 6 a miniszterelnök, mint eddig. (Derültség.) Tessék meghalj gatni; most már igy imádkozzák (Halljuk): »És ne vigy minket a kísértetbe, de szabadíts meg a gonosztól és a gróf Tisza István kormányzásától! (Derültség és helyeslés a szélsobaloldalon.) Annak a Tiszá­nak a kormányzásától, a ki szuronynyal, golyó­val és akasztófával akarja, ha másként nem lehet, megszavaztatni az ujonczlétszámot és fel­ségjoggá tétetni a magyar vezényleti nyelv jogát. (Ügy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) így fog ezentúl imádkozni az egész ország, és az ő rossz indulata bizonyára magára fogja zúdítani az Isten ostorát, az Isten büntetését, ha ő csakugyan erőszakoskodni fog, mert ezt az imát milliók és milliók fogják mindennapi imá­jukba és könyörgésükbe foglalni. Nem fogadom el és nem szavazom meg az ujonczjavaslatot. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Halljuk az elleninditványt!) Beadtam már, még pedig azért, hogy jogom legyen még egy­szer egy ülést kibeszélni. (Helyeslés és derültség a szélsobaloldalon.) Endrey Gyula jegyző: Lovászy Márton! (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Halljuk az ellen­inditványt !) Elnök: Az elleninditvány fel fog olvastatni. Endrey Gyula jegyző (olvassa az ellenindit­ványt. Helyeslés a szélsobaloldalon.) Lovászy Márton: T. képviselőház! (Felkiáltá­sok szélsobaloldalon: Holnaj)! Holnap!) Miután az idő előrehaladt, kérem a házszabályok értel­mében beszédemnek holnapra való halasztását. (Helyeslés.) Elnök: Én is javasolnám a háznak, hogy a tanácskozást ne folytassa, hanem a legközelebbi ülésre nézve legyen szives elfogadni azon javas­latomat, hogy a legközelebbi ülés holnap, szom­baton d. e. 10 órakor tartassák, s annak napi­rendjére tűzze ki a ház azon két törvényjavas­lat tárgyalását, a melyek a mai ülés napirend­jére kitűzve voltak. (Helyeslés.) Hozzájárul ehhez a ház ? (Igen!) Ha igen, akkor ezt a ház határozataként kimondom és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 55 perczkor.)

Next

/
Thumbnails
Contents