Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-337

337. országos ülés 1903 november 16-án, hétfőn, 93 T, miniszter ur, mi egy kormány rövid életéhez nem köthetjük az ilyen módositványok sorsát. (Helyeslés a szelsobaloldalon.) Nekünk anyagi garaneziák kellenek; nekünk a személyes garancziák nem elegendők, mert a kormány ma van, holnap nincs. Hiszen a legutóbbi időben volt alkalmunk látni és tapasztalni, milyen gyorsan váltakoztak a kormányok s milyen rövid életűek voltak. Anyagi garancziákra van szükségünk ; szükségünk van arra, hogy ezek a kívánalmak, a melyek a nemzet kívánalmait épenséggel nem födik, sőt messze azok mögött maradnak, legalább törvény alakjában kerüljenek ide a ház elé, hogy meglegyen a garancziánk arra, hogy azok valósággal végre is fognak hajtatni. Hiszen csak egy pillantást kell rájuk vetni és látjuk, hogy nem lehetett a kormánypárt megállapodásainak komolyságot tulajdonítani akkor, a midőn csak két pontban, teljesen bizonytalan terminust adott, és ezt a miniszterelnök ur egészítette ki legutóbbi beszédében, a hol három pont van, szintén nem egészen határozott terminussal. Mielőtt azonban erre rátérnék, a mi a miniszterelnök ur beszédével kapcsolatos, rövid visszapillantást akarok vetni a javaslat sorsára és genezisére. A mint tudni méltóztatik, még b. Fejérváry 1902. évi október 16-án adott be egy javaslatot az 1902 : I. t.-czikkre való hivatkozással, a melyben az 1903-iki folyó évre az ujonczok létszámának meghatározását kívánta, és egy másik javaslatot, a melyben az ujonczok megajánlását kérte. E javaslatok elseje a létszám megállapítását, a régi ujonczlétszámot kívánta újból a mostani folyó évre, de a megajánlási törvény harmadik szakaszába felvett egy javaslatot, a melyet alig vettünk észre, a melyet csak ugy be akart csúsztatni ide, de a mely óriási reszenzust keltett az egész országban, nemcsak ezen az oldalon, de a túloldalon is felháborította a lelkiismereteket. Azt kívánta a miniszter, hogy a póttartalékosok közül a közös hadsereg számára húszezret, a honvédség számára három ezret ben tarthasson, illetve behivhasson. A felháborodás, a mely az országon végigzúgott, oly óriási volt, hogy b. Fejérváry honvédelmi miniszter, a kiről pedig tudjuk, hogy nem egykönnyen engedte magát álláspontjától eltántorítani, kénytelen volt visszavonni a javaslatot és november 6 án egy másik javaslatot adott be, a melyben az ujonczok létszámának felemelését követelte. Az ujonczok létszáma, mint tudni méltóztatik, most a közös hadsereg számára 103.100, a honvédségnél pedig az évi ujonczok száma 12.500. Az uj javaslatban tehát a régi ujonczkontingens 125.000-re volt tervezve, a honvédségi ujonczlétszám 15.500-ra, ugy, hogy ez a közös hadseregnél az évi ujonczjutalékban 21.900, a honvédségnél 3000-nyi ujonczfelemelést involvált. Tudni méltóztatik, hogy e javaslatot a véderő-bizottság elfogadásra ajánlotta, de e javaslatok másikában, a megajánlási javaslatban, a miniszter ur még 6000 póttartalékos fentartását és behívását követelte, indokolván ezt a létszámemelést és a póttartalékosok behívását azzal, hogy részben az uj szervezeti intézkedések, részben az uj tábori és hegyi tüzérütegek felszerelése, részben a tengerészeinél szükséges személyszaporítás részben családi és egyéb okokból és méltányossági tekintetekből szükséges szabadságolások teszik elkerülhetetlenné a létszámfelemelés megadását. A véderő-bizottság ajánlotta e javaslatot a háznak, de a januárban kezdődött nagy vita elhúzódott április közepéig, ugy, hogy e javaslatot a kormány kénytelen volt a napirendről levenni és hosszas vajúdás és egy miniszteri válság uíán megszületett ez a javaslat, a mely ma előttünk fekszik. Ebben a kormány nem kívánja az ujonczlétszám felemelését, nem kívánja a póttartalék behívását és bentartását, hanem megelégszik azzal a létszámmal, a melyet eddig ez a képviselőház nagyobb nehézségek nélkül a kormánynak rendelkezésére bocsátott azért, mert azt a hadsereg érdekében akkor szükségesnek látta. Az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van, az ujonczlétszám javaslatok tárgyalása alkalmával rendesen csak arra szorítkozott, hogy egy elvi kijelentést tett: kijelentette azt, hogy az a párt, a mely e padokon helyet foglal, nem ismeri el jogosságát a közös hadseregnek, hanem az önálló magyar nemzeti hadsereget követeli, és ezen szempontból sem szavazza meg a követelt ujonczmennyiséget, azonban nem tett nehézséget arra nézve, hogy a t. többség a saját lelkiismeretét megnyugtatva, azt megszavazza. Akkor két szempont vezette csak a pártot, a mely eljárásának irányt adhatott: az ujonczok szükségessége és az ország teherviselési képessége. Ezen két szemponthoz azonban most egy nagy nemzeti szempont járul, az, hogy . mi ma egy nagy nemzeti küzdelem közepén állunk és minden eszközt fel kell használnunk arra, hogy ezen eszmét diadalra vezessük.^ Mindenesetre szembeötlő kérdés az ilyen ujonczmennyiség követelésénél az, hogy szükséges-e ez és hogy az ország kibirja-e a terheket? Nekem az a meggyőződésem, hogy sem az egyik, sem a másik feltétel nem áll fenn. Olyan óriási mennyiségű ujonczot követelnek a háztól, a mely nagy létszám nem volna feltétlenül szükséges akkor, ha a hadügyi kormány azon szükséges takarékossággal élne, a melyre az országnak súlyos gazdasági állapota az ő figyelmét felhívja és őt kötelezi. Akkor, mikor egész vidékek a megélhetés nehézségeivel küzdenek, mikor az országnak egyes részeiben, mint Bereg, Ung és Máramaros megyében az éhínség pusztít, mikor sok helyen zabnál és kukoriczánál egyéb tápláléka nincs a népnek, a miről leginkább a hadügyi kormány győződhetik meg,