Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-336

336. országos ülés 1903 november 14-én, szombaton. 71 lattal jönni a jövő esztendőben, a mely a magyar államiságnak, a magyar nemzetnek és a nép erejének egyáltalában nem fog megfelelni és miután e bizalmat neki nem előlegezhetjük, nekünk azt a jogot, hogy a magunk véderejét azon esetre, ha nem tudunk megegyezni, a 13. §. értelmében fentartsuk, kell hogy kifejezzük beszédben és kell, hogy már most ezen előzetes törvényeknél ezek iránt óva intsük a kormányokat, figyelmeztessük a nemzetet, és hódolatteljesen a koronát magát is informálják az iránt, hogy annál a véderő-törvényjavaslatnál, a melynek ezeket a viszonyokat mind alaposan és gyökeresen szabályoznia kell majd, legyenek tekintettel Magyarországra, Magyarország gazdasági, vérbeli, állami és nemzeti kívánságaira, jogaira, erejére, (Ugy van! hal/elöl.) Ne tekintsenek bennünket corpus vile-nek, provincziának, ne tekintsék azt a szabadelvű pártot egy könnyen kommadirozható zászlóaljnak, a mely a fekete-sárga zászló alatt és a kétfejű sas czimerével megy oda, a hová a vezérkari főnök és annál; helyettese parancsolja, — nem a honvédelmi miniszter urat értem — hanem legyen az a véderő-törvényjavaslat komoly, megfelelő munkálat, a mely ezeket a kérdéseket megoldja; a melyek most meg nem oldattak, akkor azok legyenek megoldva. Ezekre nézve kellett volna a kormányférfiaknak, Szélinek ugy, mint Kimennek és Tiszának épugy, mint Szélinek felvilágosítást adni. Ezekre nézve azt kellett volna mondaniuk: uram, én itt hallok két éves szolgálatról, nemzeti követelésekről, mindenféle financziális és egyéb erkölcsi momentumokról, a melyeket ez a vita tiz hónap alatt oly bőven felvetett. Ezekből a kérdésekből ezeket a kardinális pontokat én kiemelem, ezekben a kardinális pontokban én ezt és ezt az álláspontot foglalom el. De mindezt nem tették, a véderőtörvényről senkinek önök közül — kivéve talán egy pár titkos tanácsost — nincs tudomása és így jönnek önök és kérik az ellenzéktől azt, hogy szereljen le. Ezzel szemben azt kell kívánni, hogy a kormány öntsön tiszta bort a pohárba. Hiszen annyiszor mondotta gróf Tisza István — és én ezt neki érdemül tudom be, — bogy ő őszintén nyilatkozik. Hát mondja meg, hogy a jövő véderő-törvény, a melyet neki ismernie kell, ha azt a helyet elfoglalta — nagyjában mit tartalmaz. Mert ha csak azt tartalmazza, a mit a szabadelvű párt úgynevezett katonai programmja tartalmaz : nohát engedelmet kérek, azt csak nem mondja önök közül senki sem, hogy az a katonai programra az országot kielégíti, hogy jó lesz, ha mi azt beiktatjuk törvénybe és Magyarország boldog, ha annak alapján több pénzt és több katonát szállíthat a közös hadsereg számára. Ha pedig az önök kormánya — sajnos, a mienk is — nem hajlandó, vagy nem képes, vagy nem lesz felhatalmazva arra, hogy ilyen megnyugtató nyilatkozatot tegyen a jövendő véderőtörvényjavaslatra nézve, akkor, szerintem, nem marad más hátra, mint az, — a mire visszatérek újra és újra — hogy a parlamenti békének, az országos békének helyreállítására maga az országgyűlés, mint már számtalanszor azelőtt, nemcsak a múlt századokban, de a mi időnkben is, vegye kezébe a kibontakozás fonalát. Hiszen nem olyan régen történt, a chlopy-i badiparancs kiadása után történt, hogy itten úgyszólván megállapodás jött létre arra nézve, bogy egy felirattal forduljunk ő Felségéhez, melyben alkotmányunknak sérelmét, nemzetünk kívánságait, mérséklettel és odaadással és hűséggel terjeszszük az ő szine elé, hogy lássa és meggyőződjék közvetetlenül a mi kívánságainkról és akaratunkról, meggyőződjék arról, hogy jogainkat miképen fogjuk fel, hogyan magyarázzuk, hogyan ragaszkodunk a mi alkotmányunkhoz, a mely az ő trónjának is alapja és az ő alkotmánya is. (Igaz! Ugy van! a szélsÖbaloldalon.) Ez a felirati tervezet, sajnos, nem került a ház elé. Miért,

r azt a szabadelvű párt tudná megmondani. Én azt hiszem, hogy abból az őszinteséghiányból, hogy vagy nem akart, vagy nem mert a nemzet nevében megnyilatkozni és odaállni a trón elé és szólani a királyhoz egy őszinte, igaz szót. (Igaz! JJqy van! a néppárion és a szélsÖbaloldalon.) Hátha most egypár héttel ezelőtt ezt lehetségesnek tartották, ha lehetséges volt a múltban — én nem is idézem Deák Ferencznek annyiszor félhozott feliratait — ha lehetséges volt századokon keresztül, 48 előtt minden országgyűlésen ismételve és ismételve feliratokat intézni a magyar törvényhozásnak a királyhoz, nemcsak katonai kérdésekben, hanem egyéb kérdésekben is, nemcsak a parlament megnyitásakor, hanem időközben is akárhányszor, a mikor annak a szüksége felmerült: hát akkor mi gátol bennünket abban, — és ezt nem inditványkép mondom el, csík felvetem önöknek megfontolás végett — hogy a ház pártkülönbség nélkül küldjön ki egy felirati bizottságot, a mely megfogalmazza a mi kérésünket, a mi óhajtásainkat, és azt a feliratot ez a kormány vagy bármely kormány terjeszsze, mint a magyar országgyűlés kívánságát és annak meggyőződését a korona elé, és akkor kívánják és kérjék a koronának azt a válaszát, a mely remélem, hogy az egyetértést és békét nem fogja a nemzet és a király között megzavarni, a mint megzavarná az erőszak politikája, hanem ellenkezőleg azt teljes épségben fentartaná. (Igaz 1 Ugy van ! a szélsÖbaloldalon és a néppárton.) Ez az, a mit elmondani akartam. (Helyeslés a néppárton és a szélsőbaloldalion.) Elnök: A ház megállapodása szerint félegy órakor az interpellácziók megtételére térünk át; mielőtt azonban erre áttérnénk, az ülést öt perezre felfüggesztem.