Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-335

335. országos ülés 1903 november 13-án, pénteken. 47 magyar czimer érvényesülése iránti vágy és óhajtás a nemzeti közvéleménynek igen széles rétegeiben él. (ügy van! a szélsöbaloldalon.) Én hozzá merem tenni, hogy az nemcsak igen széles, hanem összes rétegeiben él, és ha ő magyar ember, akkor még az ő Bzivében is kell, hogy éljen. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) De ehhez hozzáteszi azután a t. kormányelnök ur beszédében a következőket (olvassa): »De ehhez, azt hiszem, hozzáfűzhetem azt a másik észleletet, hogy a nemzeti közvélemény, mondhatni, egyhangúlag visszariad a nemzet és a korona közti konfliktus mélyreható következményeitől.« Hát, engedelmet kérek, t. kormányelnök ur, hogy ha a magyar nemzet, a magyar nép a magyar királytól a magyar nyelvet kéri és kívánja alkalmaztatni az állami élet minden nyilvánulásában, tehát a hadseregben is: ebből mélyreható konfliktusnak kell származnia a nemzet és király között? B. Kaas Ivor: És akkor a nemzet a hibás ? Hellebronth Géza: Én nem akarok most vele a felett vitatkozni, hogy vájjon felségjog-e hát csakugyan a hadsereg nyelvének meghatározása ; én azt merem állitani, hogy nem. Mert az 1848 : XXII. t.-cz. a magyar nyelvet rendeli érvényesülni az államélet minden terén, tehát ebben benfoglaltatik, hogy a hadseregben is; az 1867 : XII. t.-czikknek oly sokszor emlegetett 11. §-a pedig sehol sem adja meg a jogot ő Felségének a királynak arra, hogy a német nyelvet alkalmazza, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) De, ismétlem, a felett most nem vitatkozom ; lehet, hogy majd beszédem fonalán erre is rá fogok térni. Most csak annyit mondhatok, hogy ha — feltéve, de meg nem engedve — felségjog is, én semmiféle öröklött vagy örökös felségjogot a mi magyar közjogunk szerint nem ismerek. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Minden felségjogot a magyar nemzet, a magyar nép adott a királynak. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Adta pedig azért, hogy ő egyrészt támasza, oltalmazója és védője legyen annak a magyar nemzetnek, és adta másrészt azért, hogy Szent István koronájának fénye, hatalma és dicsősége ez által emeltessék, de semmi esetre sem azért adta, hogy ezt a felségjogot, a melyet a nemzettől kapott, alárendelvén császári akaratának, ez bármikor is a nemzet akaratelhatározásának akadályául szolgálhasson. (Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Tehát feltételezni a magyar királyról azt, hogy a nemzet jogos követelései, vágyai és óhajai mélyreható konfliktusok okául szolgálhatnának: engedelmet kérek, t. kormányelnök ur, legelőször is nyilt megtagadása a király alkotmányos érzületének, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy ezt helyesen tette-e a t. kormányelnök ur azon szeretet és tisztelet emelése érdekében, a melylyel a nemzet minden tagja a monarchikus elvből kifolyólag királyának személye iránt tartozik: e felett nem vitatkozom, de azt hiszem, hogy ez semmi esetre sem szolgálhat okul arra, hogy az a hidegség, a mely ma már konstatálható nemcsak odafenn, de talán az alsóbb régiókban is, elmúljék és felmelegedjék, sőt ellenkezőleg, épen arra alkalmas, hogy ez a hidegség egészen a fagypontra száüjon le. Azt is mondja a t. kormányelnök ur, hogy ugy oldassák meg ez a kérdés, a mint az az összhangnak és békének veszélyeztetése nélkül lehetséges. Hát mi zavarta meg az összhangot? Veszélyeztetheti-e a békét a nemzetnek egy törvényes, jogos, törvénybe iktatott, királyi szóval, esküvel szentesitett követelése? Méltóztassék elhinni, t. kormányelnök ur: igen helyesen cselekednék, hogyha fel is világositaná a királyt a felől, hogy, ha a nemzet törvényes jogai, ha a nemzetnek a törvényekbe lefektetett és királyilag szentesitett jogai, minden tényezői, tehát nemcsak a nemzet, hanem a király által is megtartatnak, akkor a nemzet részéről sem az összhang, sem a béke megzavartatni soha nem fog, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) De hogy ezen összhang és béke kedvéért mindig csak a nemzet mondjon le jogairól, századokon keresztül mindig csak az uralkodó akarata teljesüljön, a nemzet kívánsága pedig örökké sárba dobassák: engedelmet kérek, t. kormánvelnök ur, erre mi mégse vagyunk kaphatók. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Beszél a t. kormányelnök ur programmjában először, másodszor, sőt talán harmadszor is a czimer- és jelvény kérdésről. Első beszédében igéri, hogy ezt a kérdést az ország közjogi helyzetének megfelelőleg iparkodik rendezni; második beszédében beszél közös czimerről; harmadik beszédében pedig már közös jelvényekről szól. Hát én csak arra kérem a t. kormányelnök urat, hogy mentsen meg bennünket ettől az ajándéktól, ne fárassza magát és ne pocsékolja drága idejét ezen nagy vívmányok megszerzésével, mert nagyon tartok attól, hogy ez a czimer, ez a lelkünket, szivünket és minden izületünket nagyon is közelről érdeklő, nemzeti becsületünket is érintő nagy kérdés nem a nemzetet megillető módon lesz megoldva, hanem ezen a megoldáson nagyon rajta lesz Körber doktor manupropriája; ebből pedig én nem kérek. Van nekünk sok százados, vihart és vészt kiállott nemzeti zászlónk és czimerünk, a mely igen sok becsületet és dicsőséget szerzett már a nemzetnek. Ézt nem fogjuk oda adni semmiféle Bécsből eredő ajándékért, tartsa meg ezt magának és tegye el geszti archívumába. (Derültség a szélsőbaloldalon.) A katonai oktatás terén is ígér valamit a kormányelnök ur; de ugy vettem ki szavaiból, hogy maga sem tudja, hogy mit. ígéretei nagyon hézagosak és bizonytalanok. Először is nem mondja meg, hogy azokban a katonai iskolákban, a melyek már léteznek Magyarországon és a melyekhez még hozzá ígér egy főreáliskolát, meg egy kadétiskolát, a miért cserébe el akar vinni egy alreáliskolát, hogy ezen katonai is-