Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-347

392 3í7, országos ülés 1903 november 27-én, pénteken. Hát, t. képviselőház, igazán alkotmányos szempontból kell ezt a dolgot megítélni, nem abból a kicsinyes szempontból, hogy elnyomják a nemzeti ellenállást, yagy, a hogy Önök neve­zik, az obstrukcziót. Én az igen t. miniszter­elnök urat felhívom, hogy vegye kezébe a nem­zetnek történetét és nézze meg, talál e egyetlen­egy esetet, midőn a magyar nemzet támadt fel királya és fejedelme ellen, talál- e egyetlenegy esetet, mikor ő kezdeményezte és követelt kirá­lyától jogokat, a melyek a nemzetet meg nem illetik. Nem történt ez meg soha. Hűséges sze­retettel, odaadó lelkesedéssel állott mindig a trón mellett és védte azt és hazája jogait. Nessi Pál: Elég, bolond volt! Barabás Béla: És mit talált ezzel szem­ben ? Nézzék meg a történelem laj>jait, mutas­sanak csak egyet is a mostani dinasztia összes tagjai között, a kik Magyarország trónján ül­tek, olyant, a ki nem kísérelte meg eltiporni a nemzetnek szabadságát és jogait, a ki nem tette rá vaskezét arra, hogy bennünket, Magyaror­szágot beleolvaszszon Ausztriába és a kinek nem volt az a törekvése, hogy németté tegyen ben­nünket. (Igaz! Ugy van! a széísőbaloldalon.) T. képviselőház! Volt egykor az aranybul­lában a nemzeti ellenállásban hatalmas fegy­vere a nemzetnek, ezt is a Habsburgok töröl­ték ki onnan. Mondják meg, miféle más ellen­állási fegyverünk van nekünk? Talán a forra­dalom ? Hiszen azzal kellene felelni erre; de botor ember az, a ki forradalomról beszél, mert a népnek kezébe nem az ellenállásnak gyilkoló véres fegyverét kell adni, hanem meg kell ma­radnia annál, hogy vér nélkül álljon meg sza­badsága és jogai mellett. Ma nem életet kell azért áldozni, nem kell meghalni, de ugy lát­szik, a többség még csak élni sem tud azért, hogy Magyarország megmaradjon önmagának. (Igaz! ügy van! a széísőbaloldalon.) Hát for­radalmat sem csinálunk, nem akarunk, ilyen eszme senkinek agyában nem születhetik meg. Ott van még az ellenállásnak egy eszköze a törvényhatóságok termeiben. De hisz oda is rászállott már a kétségbeesésnek köde, a vidék­nek lelkét is átfogta már az a félénkség, a mely elsősorban csak anyagi szempontból itéli meg önsorsát és családjának sorsát. Mindenki azt nézi már: jaj, vájjon a fiamból mi lesz, a vömből mi lesz ? Ezek irányítják őket, és a megyéknek nagyjai már odakünn a vármegyékben nem ugy gondol­koznak, mint egykor, mert alig van néhány vár­megye, törvényhatóság, a mely szemben áll azon túlkapásokkal, melyeket Bécsből, Ausztria részé­ről a magyar kormány közvetítésével kell végig­szenvednünk. (Igaz! Ugy van! a széísőbalol­dalon.) Itt van a menedék, ez a kis gyenge lap, ez a kicsiny kis házszabály. Ha nincs semmi ellen­állási erőnk sem, ha már elvettek mindent, ki­csavartak minden fegyvert kezünkből, itt marad még lelkünkben az örökké élő és lobogó láng, a melyet ha önök a házszabályokkal eloltanak, akkor eloltották a nemzet lobogó lángját is a szabad eszmék iránt, akkor elfojtották az érzést, akkor nekünk nincs többé ellenállásunk és nincs más hátra, mint a feltétlen és szomorú megadás. (Igaz! Ugy van! a széísőbaloldalon.) Ennek a házszabálynak az erejével küzdünk mi ma. Hosszú hónapok óta tart már ez a küz­delem és én ugy fogom ezt fel, mint mértékét a nemzeti ellenállás utolsó erejének; az ország lesz az, a mely eldönti a nemzet jövőjét és sor­sát. Ha ezt az erőt önök elprédálják, ha önök nem arra igyekeznek, hogy a kardot csavarják ki a kezünkből, hanem a kardot viselő kart is igyekeznek levágni, akkor önök megássák örökre a nemzeti szabadság, önállóság és függetlenség sírját. (Igaz! Ugy van! a széísőbaloldalon.) Hiszen mit csinálunk mi ? A mi ellenállá­sunk mire iráayul? Semmi egyébre, mint arra, a mihez Istentől és emberektől és mindennemű hatalomtól jogunk és igényünk van, nyelvünket érvényesíteni ebben a hazában és érvényt sze­rezni zászlónknak és czimerünknek és nyelvünk­nek a hadsereg keretében is. (Helyeslés a széíső­baloldalon.) Ezzel szemben nekünk másféle ellen­állási erőnk nincs, csak a házszabályok védelme, és ha azt sem tudjuk megkapni, ha ezt is ki­csavarják kezünkből, akkor mehetünk, akkor nem is kell parlament, ne is beszéljünk parla­mentarizmusról, (Elénk helyeslés a széísőbalol­dalon.) mert akkor az abszolutizmus legkétség­telenebb jelenségei tolakodtak be ide. Mi ellenállási erőt gyakorlunk, semmi egye­bet, nem mondunk mást, csak azt állítjuk oda Bécsnek, ha nem akarod megadni a magyar hadsereg részére a magyar szolgálati és vezény­leti nyelvet, jó, mi ellenállunk, nem kapsz pénzt, nem kapsz katonát. (Élénk helyeslés a széíső­baloldalon.) Egyebet nem tehetünk, de ezt meg­tenni hazafiúi kötelességünk. (Igaz! Ugy van! a széísőbaloldalon.) Ha eltérnénk ettől egy perezre is, ha megijednénk az erős kéztől, vagy a bolond kéztől, az végiggázolna törekvésün­kön, megsemmisítené életünk legszebb feladatát, hogy végre-valahára, mikor az alkalom megjött, érvényesüljön a nemzet joga, a nemzet nyelve, diadallal lobogjon zászlónk és czimerünk. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ráerőszakolják a közvéleményre, hogy két­ségbeejtő állapotok következnek, hogy a gaz­dasági viszonyok mindinkább hátrább mennek, kár háramlik az országra, ha ez még tovább igy folyik. De vájjon nem voltak-e éhező tömegek akkor is, mikor katonát és pénzt adtunk ? Váj­jon akkor nem voltak-e szomorú gazdasági vi­szonyok ? Azok okozták és okozzák ma is azo­kat a romlásokat, a melyeket egyesek talán szenvednek, de ha szenvednek is, mi az egyesek kára a nagy nemzeti érdekkel szemben ? Nem kell most, hogy elhagyja üzletét a kereskedő, állását a hivatalnok, nem a hareztérre kell, hogy ménjén. Talán anyagilag egy kevéssé, -tóláü

Next

/
Thumbnails
Contents