Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-347

347. országos ülés 1903 november 27-én, pénteken. 383 váth képviselő ur a csendet. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ennek következtében ez a ha­tározat már annálfogva is érvénytelen, mert az elnök ur maga jelentette ki azt, hogy a 221. §. nem volt alkalmazható, és csak a 255. §. alap­ján történt ez a rendreutasitás. A 255. §. esete pedig nem forogván fenn, ennek következtében (Mozgás és zaj jobbfelöl. Elnök csenget.) az el­nöki magyarázásnak teljesen helytelen volta ki­tűnt. (Ugy van! a szdsöbaloldalon.) A másik kérdés Ráth Endre t. képviselő­társunk ügyének a mentelmi bizottsághoz való utasitása, (Ugy van! a szélsöbaloldalon. Hall­juk! Halljuk!) Erre vonatkozólag is a házsza­bályok 255. §-a intézkedik. (Halljuk! a szélső­baloldalon. Mozgás. Elnök csenget.) A 255, §. azonban egészen határozottan parlamentáris el­járást tételez fel. Szükséges e tekintetben, hogy az elnök ur a házhoz hallható módon kérdést intézzen, (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) a ház ezt a kérdést megfontolás tárgyává tehesse (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) és az a 20 kép­viselő, kinek joga van szavazás előtt az ülésnek öt perezre való felfüggesztését kérelmezni, ezen jogával élhessen, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és csak a midőn határozathozatal előtt mind­ezen formalitások megtörténtek, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon) akkor lehet érvényes az a határozat, a mely a házszabályoknak meg­felel, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) de ezt az egész eljárást nem lehet véghezvinni egy szónoknak beszéde alatt vagy közben. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ennek következtében a t. házelnök ur határozottan a házszabályok sérelmével járt el és félremagyarázta e házsza­bályokat, a midőn Ráth Endre t. képviselőtár­sunkkal szemben minden legális forma nélkül kimondotta- a mentelmi bizottsághoz való uta­sítást. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A h £IZSZ£1~ bályoknak ezen két szakasza tehát az elnöki székből helytelenül magyaráztatott és alkalmaz­tatott, ennélfogva tehát a Kubik Béla t. kép­viselőtársam álláspontja teljesen helyes és ér­vényes. (Elénk helyeslés a széls'ibaloldalon.) Lengyel Zoltán: T. ház! (Halljuk! Hall­juk! a szélsöbaloldalon. Nagy zaj jobbfelöl.) Elnök: Mihez kivan a képviselő ur szó­lani? Lengyel Zoltán: Kérem, méltóztassék előbb csendet csinálni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon. Zaj jobbfelöl.) Elnök: Most teljesen csend ván. A ház­szabályokhoz kivan szólani a képviselő ur ? Lengyel Zoltán: Egy bejelentést akarok tenni. (Elénk felkiáltások jobbfelöl.): Nem lehet.' Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Elnök: Lengyel képviselő ur bejelentést óhajtván tenni és nem a házszabályokhoz kér­vén szót, nekem legelőször is a jegyzőkönyv hitelesitése a kötelességem. (Elénk helyeslés jobb­felöl. Zaj a szélsőbaloldabn. Halljuk!) Lengyel Zoltán : Bocsánatot kérek, én kérem a t. házat . . . (Nagy zaj és felkiáltások jobb­felöl: Halljuk az elnököt.) Az elnök ur nem is tudja, hogy én mit akarok mondani! (Zaj.) Elnök: Bejelentések megtételére most nincs a képviselő urnak joga. (Zaj.) Lengyel Zoltán: De méltóztassék engem meg­hallgatni! (Halijaid Halljuk! bal felöl. Felkiál­tások a szélsőbaloldalon: Ne basáskodjék az el­nök ! és jobb felöl: Rendre .') Szólok tehát először is a házszabályokhoz, mivel időközben az elnök ur nekem a szót nem akarta megadni azon a czimen, a melyen azt kértem! (Élénk felkiáltások jobb felöl: Ez nem ok! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Az elnök urnak engem a szólás jogától ugy elütni, hogy a midőn szólásra jelentkeztem, en­gem meghallgatni nem akart, nincsen jogában. (Nagy zaj jobbfelöl. Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök (csenget): De a háznak van! Lengye! Zoltán: Sem a háznak, sem senki­nek nincs erre joga, hanem, ha szólásra jelent­kezem, akkor előbb méltóztassék engem a szólás jogától megfosztani, s csak azután van joga az elnök urnak a kérdést bármiféle dologban fel­tenni. (Elénk ellenmondások jobbfelöl.) Elnök: Bocsánatot kérek, (Folytontartó nagy zaj balfelöl.) Lengyel Zoltán képviselő ur nálam, itt az elnöki emelvénj r en bejelentette, hogy a ház naplójához bejelentést kivan tenni. Az volt felszólalásának első szava is, hogy be­jelentést akar tenni. Ez nem a házszabályokhoz való hozzászólás. Nekem tehát első kötelességem, hogy a jegyzőkönyvet hitelesíttessem. (Folyton­tartó nagy zaj a bal- és a szélsöbaloldalon. He­lyeslés jobbfelöl.) Kérem ennélfogva azokat, a kik a jegyző­könyvet hitelesíttetni kívánják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. A jegyzőkönyv hitelesítve van. (Nagy r zaj a baloldalon.) Lengyel Zoltán: Én a házszabályokhoz szól­tam most. (Folytontartó zaj a szélsöbaloldalon. Felkiáltások balfel'l: Csináljon rendet az elnök, így nem lehet tárgyalni! Nagy zaj.) Elnök: A házszabályokhoz és a napirend előtt való felszólalások tekintetéhen épen a mi­nap kifogásolta Ugron Gábor képviselő ur, hogy az elnöki bejelentések nem az ülés elején tör­téntek meg. Két rövid bejelentésem van, kérem azoknak meghallgatását, majd azután megadom a szót Lengyel Zoltán képviselő urnak. (Nagy zaj balfelöl.) Hentaller Lajos: Ne hamisítsa meg a ház­szabályokat! (Felkiáltások balfelöl: Mindig lehet a házszabályokhoz szólani!) Elnök: Tessék most már a házszabályokhoz szólani. Lengyel Zoltán: Én a házszabályok czimén kezdtem szólani, (Folytontartó nagy zaj balfe­löl. Ellenmondások jobbfelöl.) és pedig azért, mert az elnök ur nekem az elnöki emelvényen

Next

/
Thumbnails
Contents